Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vasvillával támadt kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében

Ányos Miklós

2020.09.28. 10:55

Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében, a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte letartóztatását – közölte a megyei főügyészség szóvivője hétfőn.

Szanka Ferenc közölte, a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Csütörtökön délelőtt a járási hivatal három munkatársa jelent meg a megye egyik kistelepülésén élő férfinál, hogy környezettanulmányt készítsenek. A gyanúsított korábbról már ismerte a tisztviselőket, akik kitűzőt is viseltek. A férfi a kapunál állt, és így válaszolt a jegyzőkönyvet készítőknek. Az egyik kérdés után hátrament, egy vasvillát vett magához, majd a kapun kilépve szidalmazni kezdte a sértetteket.

A férfi és a két nő a szolgálati gépkocsijukhoz szaladt. Ezzel azonban a gyanúsított nem elégedett meg, a szerszámmal az autó tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta, és a vasvillával vállon szúrta a jobb első ülésen ülő férfit. A tisztviselőnek a szúrás, valamint a szilánkok miatt nyolc napon belül gyógyuló, vérző sérülései keletkeztek. A gépkocsit vezető nőnek sikerült az autót elindítania, elmenekültek, megakadályozva a további, súlyosabb sérülések okozását.

A nyomozási bíró a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak a gyanúsított letartóztatását, mivel a férfi végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el tettét, s ellene egy másik bűncselekmény miatt is nyomoznak – tudatta a csoportvezető ügyész.

 

MTI

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Nehezen hihető, hogy a Niedermüller nem tudott az áramlopásról

Nehezen hihető, hogy a Niedermüller nem tudott az áramlopásról

Több súlyos bűncselekmény felmerül a legújabb DK-s botrányban

Hatalmas konzervatív győzelem: Trump jelöltje alkotmánybíró lett

Hatalmas konzervatív győzelem: Trump jelöltje alkotmánybíró lett

Az amerikai szenátus megszavazta Amy Coney Barrett konzervatív alkotmánybíró jelöltségét hétfőn, az esti órákban, a bíró le is tette hivatali esküjét.

Megkezdődött Nyugat-Európa Soros-terv szerinti lakosságcseréje

Megkezdődött Nyugat-Európa Soros-terv szerinti lakosságcseréje

Nyugat-Európában a termékenységi ráta folyamatosan csökken, a bevándorlólakosság száma pedig évről évre emelkedik. Nagyjából így kell elképzelni azt a lakosságcserét, amit Soros György anno a tervében megálmodott.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére