Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vádat emeltek a Horthy-szobrot festékkel leöntő nő ellen

888.hu

2021.03.04. 13:15

Korábban pszichiátrián vizsgálták, de a szakértő szerint büntethető.

A vádirat szerint a terhelt 2020. július 3-án megjelent az V. kerületi Szabadság téren lévő, a Református Egyházközséghez tartozó A Hazatérés Templománál, majd minden előzmény nélkül

odament a gyülekezet által felállított, védőráccsal elkerített Horthy Miklós-mellszoborhoz, és azt vörös színű zománcfestékkel leöntötte.

A vádlott a szoborban, a védőrácsban és a kültéri burkolatban

összesen csaknem 80 000 forint kárt okozott,

amely nem térült meg.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – pénzbüntetést szabjon ki.

Mint korábban megírtuk, az elkövető,

a 45 esztendős T. Edit tette után önként pszichiátriai kezelésre jelentkezett, ugyanakkor információink szerint az ügyben eljáró igazságügyi elmeszakértő nem állapított meg olyan körülményt, amely kizárná a büntethetőségét.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére