Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Teneriféről hozták haza a kötözős rablássorozat gyanúsítottját

888.hu, MTI

2021.06.25. 08:40

Teneriféről hozták haza azt az 51 éves magyar férfit, aki a gyanú szerint részt vett az úgynevezett kötözős rablássorozatban – közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

 

Közleményükben azt írták: tovább dolgoznak a 2010-ben kezdődött, Pest megyében, valamint az ország több településén elkövetett rablássorozat felderítésén. Az elkövetők módszere az volt, hogy a sértetteket megkötözték. A bűnszervezet a rablások mellett kábítószer-kereskedelmet is folytatott.

A hazahozott, a banda meghatározó tagjaként számon tartott Sz. Tamás évek óta külföldön bujkált, Spanyolországban telepedett le – írták. Európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, néhány hete tenerifei elfogását követően került a spanyol hatóságok kiadatási letartóztatásába. A férfit szerdán hozták haza, kihallgatták, és őrizetbe vették.

A gyanú szerint a férfi a 2015. március 13-ai leányfalui fegyveres rablás, illetve a 2016. augusztus 8-án, Biatorbágyon elkövetett rablás során szerzett értékek orgazdája volt. Ezenfelül 2017-től rendszeresen kereskedett amfetaminnal. Sz. Tamás a gyanúsítások ellen nem tett panaszt, kihallgatásán együttműködő volt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az őrizetbe vett férfival szemben rablás, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat további eljárást, és kezdeményezik letartóztatását.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Kövér: Csak akkor nyerhetünk, ha a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes 

Mi, magyarok az elmúlt száz esztendőben megtanultuk, hogy csak akkor nyerhetünk igazán, ha Közép-Európában és a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes – mondta Kövér László hétfőn a felvidéki Somorján a kitelepített magyarok emlékművének átadásán.

Karácsony: A migránsok jogainak biztosítása erkölcsi kötelességünk

Karácsony Gergely egy német lapnak hivatkozva arról beszélt, hogy fontos a migránsok megfelelő jogainak biztosítása, de nem fog ezzel kampányolni, mert akkor elvesztené a választást.

Tokió 2020 – magyar éremesőt ígér a kedd

Tokió 2020 – magyar éremesőt ígér a kedd

A birkózó Lőrincz Tamás révén egy arany- vagy ezüstérem már biztos, de a finndingis Berecz Zsombortól és a kajakosoktól is várható kiemelkedő, dobogót érő eredmény kedden a tokiói olimpián.

A Momentum elszámoltatna mindenkit magán kívül, Soros volt alapkezelőjét nemi erőszakkal vádolják

A Momentum elszámoltatna mindenkit magán kívül, Soros volt alapkezelőjét nemi erőszakkal vádolják

LMBTQ színek, videók és olimpikonok is harcba szálltak a heteroszexualitás ellen a mai nap.

Oktatóvideókkal érzékenyíti a gyerekeket egy LMBTQ-szervezet

Oktatóvideókkal érzékenyíti a gyerekeket egy LMBTQ-szervezet

Videókban mutatják be a gyerekeknek a szexualitás minden fajtáját, kihegyezve az LMBTQ-ra.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére