Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Tanárukat fenyegető diákok ellen emeltek vádat Somogyban

888.hu

2021.05.26. 08:30

Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség két általános iskolás diák ellen, akik óra közben maszkjukat levéve ráköhögtek a tanárra, sértegették őt, és az öngyújtó lángjával fenyegették.

 

A közlemény szerint a 14 éves és a 16 éves diák a 2020/2021-es tanévben évismétlőként került egy Nagyatádhoz közeli település általános iskolájának hetedik osztályába, ahol folyamatosan megszegték az intézmény házirendjét, és félévkor több tantárgyból is bukásra álltak.

A tanulók 2020 novemberében egy matematikaórán felálltak, és engedély nélkül kifelé indultak a teremből. Az asztalánál ülő tanárnő ezért rájuk szólt, de a diákok nem ültek vissza a helyükre, hanem tiszteletlenül visszaszóltak, majd odaléptek a pedagógushoz, úgy, hogy ne tudjon az asztal mögül kimenni.

A 14 éves vádlott ekkor a tanárnő arcához közel hajolva levette a maszkját, és többször ráköhögött, azzal fenyegetve, hogy most megfertőzi. Társa eközben trágár szavakkal szidta a tanárnőt, majd az öngyújtója lángját a sértett arcához közelítette.

Mivel a vádlottak elállták a tanárnő útját, egyik osztálytársuk kért segítséget az iskolaőrtől.

A két diák ellen az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyújtott be vádiratot, és az előkészítő ülésen történő beismerés esetére felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Egy ország szurkol Szoboszlaiék újabb sikeréért

Egy ország szurkol Szoboszlaiék újabb sikeréért

Újabb bravúrra készül az elmúlt években ténylegesen hihetetlen és sikeres történetet író magyar labdarúgó-válogatott. Hétfőn este a Puskás Arénában csak egy aprócska pontot kell szerezni Olaszország ellen ahhoz, hogy a csapat bejusson a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe. Persze az sem lenne nagy baj, ha az angolok és a németek után az olaszok skalpját is megszereznénk.

Fidesz-győzelem a miskolci időközi választáson

Időközi választást tartottak vasárnap Miskolc 3-as számú egyéni önkormányzati választókerületében. A választáson óriási fölénnyel, a szavazatok 56,24%-nak megszerzésével a Fidesz-KDNP jelöltje, Barta Gábor nyert.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére