Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyulán is egy 18 éves tinédzser gyilkolt, még nem tudni miért nyúlt a késért

MTI

2020.05.31. 19:30

A másik sérülttel együtt indultak szórakozni.

Őrizetbe vették azt a 18 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselt két embert Gyulán vasárnap hajnalban, az egyik sérült meghalt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-ra feltett közleményében azt írta, a rendőrségen vasárnap hajnalban jelentette be egy gyulai nő, hogy a háza udvarán egy sérültet talált.

A megsérült 17 éves fiatalember a rendőröknek elmondta, hogy

a barátjával szórakozni ment, majd amikor hazafelé tartottak, a barátja egy késsel megszúrt egy férfit és őt is megsebesítette az arcán.

A megszúrt 27 éves férfi sajnálatos módon elhunyt, a holttestét az utcán találták meg.

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül, a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán elfogták a 18 éves gyulai R. Róbertet, akit később emberölés gyanúja miatt őrizetbe vettek.

A nyomozók vizsgálják, hogy milyen konfliktus vezethetett a bűncselekményhez.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére