Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Lótetem alá rejtette agyonvert élettársát a veresegyházi férfi

888.hu

2021.02.06. 11:58

Eltűnés miatti körözési eljárásnak indult, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés lett.

Nem akármilyen bűncselekményről számolt be a police.hu.

A portál emlékezetet, hogy még január 11-én féltestvére jelentette be egy 49 éves asszony eltűnését a rendőrségen, akkor már hónapok óta nem hallott felőle a rokonság. A rendőrök felkutatták a nő ismerőseit, feltérképezték lakókörnyezetét, kikérdezték korábbi élettársát, aki elmondta, 2020 nyarán elváltak útjaik, a nő elhagyta, azóta nem tud róla.

Valami nem stimmelt, a rendőröket zavarták bizonyos körülmények.

A rokonok szerint tavaly novemberben beszéltek vele, akkor még együtt élt párjával, holmijai pedig a mai napig élettársánál voltak. Újabb kihallgatás következett, amelyen a férfi egy másik történettel adott magyarázatot volt barátnője eltűnésére. E szerint tavaly, egy késő őszi estén aludni tértek, majd hajnalban ébredve a nőt felakasztva találta veresegyházi lakásukban. Még az újraélesztésére is kísérletet tett, ám amikor látta, hogy küzdelme hasztalan, megijedt és a holttestet egy közeli gödörbe dobta. A rendőrök életellenes cselekménnyel kapcsolatos gyanúja erősödött, 2021. február 5-én éjszaka bizonyosságot is nyertek.

A 49 éves férfi megmutatta az állati tetemek sírhelyeként is funkcionáló gödröt, ahová a rendőrökön kívül a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is felsorakoztak.

A nő holttestét kora reggelre sikerült kiásni egy ló maradványai alól.

Forrás: police.hu

Már a helyszíni és a halottszemle adatai valószínűsítették az idegenkezűséget, a soron kívül elvégzett boncolás alá is támasztotta. Az áldozat testén több olyan sérülést – sorozatos bordatörést, szilánkos lapockatörést, törött fogakat – találtak, amelyek egyértelműen bántalmazásból eredhettek. Az igazságügyi orvosszakértő a sérülések vizsgálata alapján kizárta az önkezűséget, önakasztásra semmi nem utalt.

A beszerzett bizonyítékok hatására a 49 éves férfi megtört és kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomása szerint egy ideje már gyakran veszekedtek élettársával, az egyik ilyen alkalommal, 2020. november 5-én eldurvult a vita. Állítása szerint „ki volt kattanva”, amikor lefejelte, majd bakanccsal megrugdosta áldozatát. Az élettelen testet ezután pokrócba csavarta és begurította abba a gödörbe, ahonnan napra pontosan három hónappal később a rendőrök kiásták. Hulladékkal és gallyakkal letakarta, majd elment dolgozni.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztályán különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az őrizetbe vett 49 éves férfi ellen. A rendőrök kezdeményezik letartóztatását.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

A Chelsea nyerte az előrehozott manchesteri BL-döntőt

Főpróbát tartott az isztambuli Bajnokok Ligája-döntő két résztvevője. Az angol bajnoki címtől egy hajszálnyira lévő Manchester City fogadta a Thomas Tuchel irányításával megtáltosodott Chelsea-t, s 2-1-re kikapott. Így néhány napot még várni kell arra, hogy vitathatatlanná váljék elsőségük.

Bocsánatot illene kérni a vakcina elleni hergelés miatt

Bocsánatot illene kérni a vakcina elleni hergelés miatt

El kell vetni az Európai Egyesült Államokat, lesz-e bocsánatkérés a vakcina elleni hergelés miatt, újabb rocksztár osztotta ki a haladókat és a kommunizmust. Dióhéjban a szombati eseményekről.

Az oltásra regisztrált 16-18 évesek száma meghaladja a 84 ezret

Az MTI értesülése szerint a péntek éjfélig koronavírus elleni oltásra regisztrált 16-18 évesek száma meghaladja a 84 ezret, a regisztrációk ellenőrzése még folyamatban van.

Fényképes összeállítás a portói EU-csúcsról

Fényképes összeállítás a portói EU-csúcsról

Orbán Viktor 10 képet osztott meg Facebook-oldalán az állam- és kormányfők portugáliai találkozójáról.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére