Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Elkapták a négy évvel ezelőtti „kötözős” rablássorozat elkövetőjét

888, MTI

2020.07.09. 10:00

Négy évvel ezelőtti rablássorozat támadóját fogták el a nyomozók, és közben megoldottak egy másik, tíz évvel ezelőtti, több mint húszmilliós rablást is – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

A főkapitányság hosszú ideje dolgozik a 2010-ben kezdődő, Pest, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun és Baranya megyében történt úgynevezett „kötözős” rablássorozat felderítésén. Valamennyi bűncselekmény helyszínén egy tapasztalt betörő segítette a három-négy rendkívül agresszív elkövető bejutását a házba. A támadók fegyverrel, késsel fenyegetve kényszerítették áldozataikat az értékek átadására, a nyomaikat pedig alkoholt vagy vegyszereket szétlocsolva igyekeztek elfedni – írták.

A nyomozás az érintett megyei főkapitányságokkal, a Nemzeti Nyomozó Irodával, valamint a nemzetközi rendőri szervezetekkel szorosan együttműködve, folyamatos információcsere mellett zajlik.

A helyszíni szemléken rögzített nyomok, valamint a rendőrök által felkutatott elkövetők segítségével körvonalazódni látszik az a szervezett csoport, amely a „kötözős” rablások mellett más bűncselekmények elkövetéséért is felelőssé tehető

– áll a közleményben.

Az egyik ilyen esetben, 2016. augusztus 8-án éjjel Biatorbágyon egy házaspárra támadtak rá. Megkötözték őket, és a férjet fegyverrel kényszerítették a trezorok kinyitására. A zsákmánnyal, több tíz millió forintot érő egyedi órákkal, készpénzzel, ékszerekkel elmenekültek. A férj könnyű sérülést szenvedett – idézték fel. A nyomozók gyanúja szerint a rablás egyik tettese, egy 31 éves budapesti férfi 2016 decemberében, Spanyolországban tisztázatlan körülmények között meghalt.

Társát, a 35 éves budapesti P. Zoltánt kedd délelőtt a Terrorelhárítási Központ közreműködésével Budapesten, a III. kerületben elfogták. Rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, és a rendőrök kezdeményezik a letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő betörő azonosítása folyamatban van – tették hozzá.

A bűncselekmény-sorozat felderítése közben tudomásukra jutott információk alapján a nyomozók egy 2010. május 10-én Őrbottyánban elkövetett rablást is megoldottak. Az akkoriban „olasz melók” néven emlegetett sorozat egyik utolsó támadását két bukósisakos férfi hajtotta végre. Egy pénzszállító cég alkalmazottját leütötték, a 20,7 millió forintot tartalmazó táskáját elvették, majd motorkerékpárjukkal elmenekültek. A sértett könnyű sérülést szenvedett.

A most azonosított támadók egyike a – más rablás miatt jogerős szabadságvesztését töltő – budapesti, 44 éves W. Adrián. Társát, a 43 éves gödi P. Gábort a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogták el kedd délután Zuglóban. Mindkettőjük ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, P. Gábort őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

A Pest megyei nyomozók tovább vizsgálják az egyes bűncselekmények és elkövetői körök közötti vélelmezett összefüggéseket

– olvasható a közleményben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére