Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Alkut kötöttek: 12 év helyett 2-3 évet kaphatnak a zsebre dolgozó lébényi zsaruk

888.hu

2020.09.18. 11:10

Két-három évnyi börtönbüntetést kiszabását kéri a bíróságtól a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség az ellen a 18 autópálya rendőr ellen, akik a vádirat szerint 2018 szeptembere és 2019 februárja között több mint 10 ezer eurót kerestek azzal, hogy külföldi teherautósokat és turistabuszok vezetőit nyúlták le kisebb szabálytalanságok elnézéséért. 

Az ügyészség 2019 februárban indított büntetőeljárást hivatali kötelességét megszegve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt 18 rendőr ellen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állományába

lébényi autópálya-rendőrök 2018 szeptembere előtt a abban állapodtak meg, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellátott járőrszolgálatuk alatt, további intézkedések mellőzéséért, szabálytalanságok elnézéséért rendszeresen lenyúlják az autósokat.

A most elkészült vádirat szerint

külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőit ellenőrizték, tovább haladásukért, vagy szabálytalanságok esetén a felelősségre vonás mellőzéséért pénzt kértek.

A járőrök főként ukrán, bolgár, román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg, és – a szabálysértés mértékétől függően – 20 és 50 euró közötti összegért engedték tovább őket.

Az elfogásukra szervezett akcióban 150 hatósági személy, a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség ügyészei, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ munkatársai vettek részt.

Az akcióról szóló ügyészségi közlemény kiemelte, hogy tettükért akár 12 évet is kaphatnak.

Ugyanakkor a lefolytatott büntetőeljárás során

az ügyészség a gyanúsítottakkal egyezséget kötött,

valamennyien tényfeltáró vallomást tettek bűnösségükről, ezért egyezséget kötött velük az ügyészség, így a vádiratában arra tettek indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen

két-három év végrehajtandó börtönbüntetésre, és közügyektől eltiltásra ítélje őket,

ugyanakkor további pénzbüntetést is szabjon ki a bíróság és vagyonelkobzást is alkalmazzanak velük szemben a jogtalanul szerzett vagyon összegéig.

  • A házkutatások során több mint tízezer euró készpénz került elő.

A 18 vádlott bűnösségéről és a velük kötött egyezség jóváhagyásáról a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa fog dönteni.

Fotó: Kisalföld

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére