Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Újítások az idei dalban

888.hu

2016.01.11. 19:18

Hamarosan kezdõdik A Dal, a közmédia dalválasztó showmûsora, amelyben harminc hazai elõadó vagy együttes dala verseng azért, hogy egy közülük kijusson az Eurovíziós dalfesztiválra.
Mit kell tudni az idei dalról?

Az idei, 2015/16-os évad válogatójára összesen 372 pályamű érkezett, ebből szokás szerint 30 dal kerül az elődöntőbe. Azonban nem sokkal a döntősök kihirdetése után egy versenyzőt, a Misztrál együttest ki is kellett zárni.Kiderült ugyanis, hogy a versenyszabályzattal ellentétben, az együttes Reggeli reggie című dalát már a verseny előtt, nyáron bemutatták egy koncerten. Ezért a Misztrál helyett Singh Viki Katonák című dalára szavazhatnak majd a nézők.

Na, de hogyan választották ki a 30 döntős dalt?

Megkerestük az MTVA sajtóosztályát, akik kérdésünkre elmondták, hogy egy 10 tagú szakmai zsűri - anélkül, hogy bármit tudott volna az előadókról - meghallgatta mind a 372 művet és 30-at kiválasztottak.

A zsűri tagjai voltak: Balázs Ferenc, Borcsik Attila, Both Miklós, Frenreisz Károly, Horváth Attila, Lakatos András, Milkovics Mátyás, Nyitrai Kata, Pierrot és Zséda is.

A legjobb 30-at két fordulóban választották ki: először szavazással, majd pontozással.

Szuper döntő

Bár mindenki számára adott a megmérettetés lehetősége, az elődöntősök közül nagyon sokan tehetségkutatók felfedezettjei. Többek között:

Nika, Patai Anna, Tolvaj Reni, a ByTheWay, Oláh Gergő, Szécsi Böbe, Agárdi Szilvia, Singh Viki, Benji, Gáspár Laci, Fehérvári Gábor Alfréd, Berkes Olivér és Tóth Andi, Gájer Bálint, Kállay Saunders András és Vásáry André is.

Az MTVA szerint a műsor célja

a minőségi magyar dalok megszületését és
megismertetését segíteni, itt A Dal a fontos."

Válaszlevelükben hozzátették, hogy a különböző tehetségkutató műsorok résztvevői és nyertesei itt állhatnak az igazi megmérettetés elé, hiszen daluk adott esetben együtt bíráltatik el már befutott, népszerű művészek szerzeményeivel.

Újítások

Az idei Dal újításai között két különdíj, és egy extra lehetőség is szerepel. A Dal 2016 Felfedezettje díjat a Zséda, Frenreisz Károly, Pierrot és Both Miklós alkotta zsűri osztja ki.

Azonban A Dal 2016 Legjobb Dalszövege díjat már a zsűri a közönség együtt választja ki.

Ezek az előző években is így voltak, azonban idén jelentkezik egy extra lehetőség is, egy 

REMIX.

Idén A Dal 2016 30 legjobb dala közül azokból, melyeknél ehhez a művészek hozzájárultak, bárki készíthet sajátos hangvételű remixet.

A Dal 2016 végeredménye a döntőben alakul ki, ez 2016. február 27-én lesz, a stockholmi döntőt pedig május 17-én rendezik.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére