Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ők lettek a 194. Anna-bál szépei

Horváth József György

2019.07.28. 12:02

A kisvárdai Purgel Rékát választották a 194. Anna-bál szépének szombat éjjel Balatonfüreden. Az első udvarhölgy a budapesti Krulik Dalma, a második udvarhölgy pedig a komáromi Császár Ágnes lett.

A zsűri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt bálozó közül választotta a 194. Anna-bál szépének a 23 éves kisvárdai Purgel Rékát, aki édesapjával érkezett a rendezvényre. A bál szépe elmondta, jelenleg az ELTE kulturális örökség tanulmányok mesterszakán elsőéves hallgató, korábbi szakdolgozatában foglalkozott az Anna-bál művelődéstörténeti hátterével. Hozzátette: a kíváncsiság vezérelte a bálra, amellyel nagy álma teljesült.

MTI/Vasvári Tamás

Az első udvarhölgy a 19 éves budapesti Krulik Dalma (a fotón jobb szélen) lett, aki édesanyjával és nagynénjével érkezett az Anna-bálra. Elmondása szerint amióta „eszét tudja”, követi a televízióban a rendezvényt, amit csodálatosnak tart, itt „mindenki hercegnőnek, királynőnek érezheti magát” ilyenkor Balatonfüreden. Hozzátette: a bálozással nemcsak saját, hanem nagymamája álmát is beteljesítette, aki láthatta a televízióban unokáját. A második udvarhölgy a 16 éves komáromi Császár Ágnes (bal szélen) lett, aki egy barátjával érkezett az Anna-bálra Balatonfüred kulturális testvértelepüléséről. Elmondta, a komáromi Jókai gimnáziumba jár, atletizál és későbbi tanulmányai során is a sporttal szeretne foglalkozni.

Balatonfüred, 2019. július 28. A 194. Anna-bál vendégei táncolnak a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2019. július 27-én | MTI/Vasvári Tamás

A 194. Anna-bálon a szervezők tájékoztatása szerint közel 750-en szórakoztak, a hölgyek nyakába mintegy 350 porcelánszív került, amelyek színét ezúttal a lenyugvó nap ragyogása ihlette. A bál szépe és két udvarhölgye vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkozik a közönségnek, majd sétakocsikáznak Balatonfüreden.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott.

Balatonfüred, 2019. július 28. A 194. Anna-bál vendégei táncolnak a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében 2019. július 27-én | MTI/Vasvári Tamás

Az egykoron neves személyiségeket – Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát – vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére