Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Katolikus templomot szenteltek fel a Pest megyei Pátyon

Horváth Tamás

2019.04.28. 14:48

A 13 évig épült pátyi római katolikus templom a Szent II. János Pál pápa-templom nevet kapta, és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szentelte fel vasárnap szentmise keretében.

Spányi Antal homíliájában arról beszélt, hogy egy templom sok mindent hirdet: egy kor felfogását Istenről, a világról és az emberről, a tervező szépérzékét, a templomot építők lelkiismeretességét, de elsősorban Isten jele.

Legmagasabb pontján a kereszt messziről vonzza az emberek tekintetét és Istent hirdeti egy Istenről sokszor elfeledkező világban”

– mondta a püspök, majd hozzátette, hogy Isten lakik itt, betérhetünk hozzá, eléje tárhatjuk örömünket, aggodalmainkat és bizonytalanságainkat.

A közösség tagjai itt kérik Isten áldását a gyermekekre és a fiatal párokra, és itt búcsúznak el halottaiktól. A templom csodálatos hely, amelyért hálát kell adnunk Istennek, aki nem akar minket elhagyni. Szent hely, ahonnan nekünk is szentként kell kilépnünk, mert a templom szolgálata, hogy minket is élő templommá formáljon. Krisztus jeleivé a világban, akik kiállnak hitünk mellett akkor is, amikor ez félelmetesnek tűnik”

– hangsúlyozta Spányi Antal. 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: akik templomot építenek, felismerik, hogy a kereszténységből fakadó tudás, erkölcs és hit megtartó erő. Tudják, hogy az önfeladás nem vezet sehova, és az erkölcs elvetése önpusztító folyamat.

A politikus kitért arra is, hogy egyetlen utalást sem tenni az európai alkotmányban a zsidó-keresztény hagyományra és értékekre, egyet jelent az "alapok szétverésével". 

Templomok százainak a bezárása, mulatóvá, vagy mecsetté alakítása a kereszténység megtagadása, vagy behódolás egy másik kultúrának. A pátyiak azonban más utat választottak, és vállalták a két évtizeden tartó küzdelmet templomukért”

– mondta az államtitkár, megjegyezve, hogy a kormány 340 millió forinttal segítette a templom építését, de hiába támogatják több ezer templom felújítását és több tucat építését, lélekkel csak a közösség töltheti meg.

Soltész Miklós ezután kijelentette, hogy a neheze most következik, hiszen a pátyi katolikusokat mostantól kötelezi templomuk védőszentje, Szent II. János Pál jelenléte, aki mindig is lelki és fizikai közösségeket épített, és e közösségekből családi, papi és szerzetesi hivatások akadtak.

Székely László Páty kormánypárti polgármestere elmondta, a templom a rendszerváltás óta folyamatosan növekvő pátyi római katolikus közösség állhatatosságának és kitartásának gyümölcse.

Az építkezés költségeit egyházmegyei és állami forrásokból, pályázati támogatásokból, a hívek adományaiból, valamint önkormányzati és alapítványi forrásból fedezte az egyházközség”

– tette hozzá.

A szentmisén részt vett mások mellett Navracsics Tibor uniós biztos és Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere is.

Az ünnepségen kiosztott füzet szerint a 20. század második feléig Pátyon csak kis létszámú katolikus diaszpóra élt, az 1990-es évektől azonban a fővárosból kiköltözők gyarapították a közösséget.

A hívek kezdetben a korábbi mozi átalakított épületét használták liturgikus célokra. A templom alapkövét Zsolnay Béla akkori plébános 2000-ben helyezte el. Az épület terveit Gutowski Robert lengyel származású, Pátyon élő építész készítette el. Az építkezés 2006-ban kezdődött és 13 évig tartott – közölte az MTI.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére