Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

81 éve győzött az igazság Bécsben

Horváth Tamás

2019.11.02. 14:05

Az 1938. november 2-i első bécsi döntést követően megkezdődött a Felvidék visszafoglalása, melyről szívmelengető dokumentumfilm is készült Észak felé! címmel.

1938. november 2-án született meg az első bécsi döntés, melynek köszönhetően a párizsi békerendszer által megcsonkított Magyarország elkönyvelhette első revíziós sikerét. A német és olasz külügyminiszterek határozata nyomán a Felvidék magyarlakta területeinek túlnyomó része – mintegy 12 000 négyzetkilométer, 1 millió lakossal – húsz év után visszatérhetett az anyaországhoz, igaz, az új – igazságosabb – határvonal végül csak átmeneti állapotnak bizonyult.

Magyarország a trianoni békeszerződés értelmében elveszítette területeinek kétharmadát, ennek következtében aztán nem volt olyan szomszédja, mellyel szemben ne fogalmazott volna meg revíziós igényeket. Miután Hitler az 1938 márciusában végrehajtott Anschlusst követően – a szudétanémet kisebbségekre hivatkozva – Csehszlovákia ellen fordult, a magyar fél esélyei értelemszerűen a Felvidéket és Kárpátalját elcsatoló köztársaság ellenében nőttek meg, a németek azonban ugyancsak nagy árat szabtak a revízió támogatásáért. A Führer, akinek végcélja a közép-európai szláv állam megsemmisítése volt, 1938 augusztusában ajánlatot tett a Berlinben tárgyaló Horthynak és Kánya Kálmánnak, mely szerint hazánk egy háború kiprovokálásáért cserében totális revíziót hajthatott volna végre a Felvidéken. Miután a kormányzó elutasította Hitler ajánlatát, a nemzetiszocialista vezető tárgyalásra kényszerült a Szudéták ügyében, az 1938 szeptemberében tartott müncheni konferencián pedig el is érte, hogy a csehszlovák állam német többségű peremterületei a birodalom fennhatósága alá kerüljenek.

A négyhatalmi – brit, francia, német és olasz részvétellel zajló – megbeszélések végén aláírt egyezménybe aztán – Ciano olasz külügyminiszter javaslatára – az a kitétel is bekerült, hogy Csehszlovákia a területi viták békés rendezése érdekében kezdjen tárgyalásokat a magyar és a lengyel féllel is. A köztársaság hamarosan meg is állapodott Lengyelországgal Teschen – Ceiszyn vagy Cesky Tesín – cseh részének átadásáról, az október 9–13. között folytatott szlovák–magyar tárgyalások azonban már nem vezettek eredményre. A Jozef Tiso és Kánya Kálmán vezette delegációk alkudozási kísérlete igazi „süketek és vakok” párbeszédének bizonyult, így aztán a felek rövidesen a nagyhatalmakhoz fordultak.

Az első bécsi döntés aláírása a Belvedere-palotában. Az asztalnál Galeazzo Ciano (balról) olasz és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter.

Miután Chamberlain Nagy-Britanniája és Daladier Franciaországa nem kívánt részt venni a rendezésben, a lehetőség a tengelyhatalmak – Olaszország és Németország –, tehát Galeazzo Ciano és Joachim von Ribbentrop külügyminiszterek kezébe került. A két döntőbíró 1938. november 2-án, a bécsi Belvedere-palotában hirdette ki döntését, mely – a két fél igényei között az arany középutat választva – lényegében az etnikai revíziót valósította meg. Ciano és Ribbentrop végül oly módon húzták meg az új határvonalat, hogy azzal a magyar fél által követelt jelentősebb települések egy részét – például Kassát, Munkácsot, Érsekújvárt – visszacsatolták, más esetben – például Pozsony vagy az északabbra fekvő Nyitra esetében – pedig a szlovák félnek kedveztek.

Ily módon hazánk 1938. november 2-án mintegy 12 000 négyzetkilométeres területet kapott vissza, amit a Magyar Királyi Honvédség november közepéig ellenőrzése alá is vont. A határváltozást természetesen – pártállástól független – a politikai életben és a lakosság körében is kitörő lelkesedéssel fogadták, a visszatérő területek magyar lakossága pedig ugyancsak leírhatatlan örömmel köszöntötte a honvédség alakulatait, valamint a november 6-án Komáromba, majd 11-én Kassára bevonuló Horthy Miklós kormányzót.

A felvidéki bevonulásról – hasonlóan a későbbi erdélyi és délvidéki akciókhoz – dokumentumfilm is készült. Az Észak felé! című, szívmelengető pillanatokat tartalmazó film megtekintését minden nemzetben gondolkodó magyarnak ajánljuk.

Az első bécsi döntés szinte tökéletesen igazságos volt, mivel javarészt etnikai alapon húzta meg a két állam közös határát. A Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területen az 1941-es népszámlálás 84%-ban állapította meg a magyarok arányát, és 10% körül a szlovákságét, ezzel együtt pedig az új határon túl mindössze 67 000 magát magyarnak valló – szlovák – állampolgárt regisztráltak. A döntést emellett jogi szempontból sem lehetett támadni, hiszen az ítélet a müncheni konferenciából eredően, a nyugati nagyhatalmak beleegyezésével – és önkéntes távolmaradásával – született meg.

Más kérdés ugyanakkor a jog, és más a realitás: Magyarország, miután az első bécsi döntést követő revíziós sikerekkel – melyek közül a legközelebbi Kárpátalja megszállása volt – elkötelezte magát a tengelyhatalmak oldalán, a világháborút vesztesként fejezte be, ezáltal pedig a német–olasz döntőbíráskodással visszaszerzett területek feletti uralma is vitathatóvá vált. Hazánknak a moszkvai előzetes fegyverszünet (1944. október 11.) rendelkezése nyomán aztán vissza kellett térnie 1937-es határai mögé, csehszlovák–magyar viszonylatban pedig az 1947-es párizsi békeszerződés még további veszteségeket is hozott, hiszen Magyarországnak – Pozsony előterében – újabb három településről kellett lemondania északi szomszédja javára.

(Rubicon nyomán)

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Egy amerikai egyetemi professzor szerint legalizálni kéne a pedofíliát

Egy amerikai egyetemi professzor szerint legalizálni kéne a pedofíliát

Természetesen csak amennyiben a gyerekek „beleegyeznek”. Nehogy a végén még nemi erőszak legyen belőle!

Nagy meccset nyert a magyar vízilabda-válogatott, megvan a döntő és az olimpia!

Nagy meccset nyert a magyar vízilabda-válogatott, megvan a döntő és az olimpia!

A lányoknak nem sikerült, a fiúknak viszont igen: Budapesten játszhat Európa bajnoki döntőt a vízilabda-válogatott!

Ennyire érdekli a szenátorokat az impeachment: 25 percig sem voltak képesek egy helyben ülni a tárgyalás közben

Míg az újságírók végigkövették az eseményeket, a Reuters beszámolója szerint a szenátorok arcpirítóan próbálták ellógni a jelenlétet: legtöbben mindössze 20-25 percet voltak képesek egy helyben ülni, és leginkább az előszobák kanapéin nyomkodták a telefonjukat.

Magyar feliratok rongálásával ünnepeltek a románok

Magyar feliratok rongálásával ünnepeltek a románok

Gyergyószentmiklóson és a Gyilkos-tónál is lefestették a magyar településnév táblákat.

Kína feleskette a karanténba érkező orvosait, hogy az életük árán is megállítják a vírus terjedését

Kína feleskette a karanténba érkező orvosait, hogy az életük árán is megállítják a vírus terjedését

A járvány mérete két nap alatt nagyjából megduplázódott. A kormány a hadsereget is beveti, hogy némileg mentesítse a városi kórházakat, valamint ideiglenes karanténkórházakat is elkezdtek építeni.

Erdélyből vásárolt buszokat a Közlekedési Múzeum

Erdélyből vásárolt buszokat a Közlekedési Múzeum

Két Ikarust vásároltak Csíkszeredából, melyek 2019-ig közlekedtek a napi forgalomban.

Összejött a Fucsovics–Federer meccs az Australian Openen

Nehezen, de nyert Roger Federer az ausztrál John Millman ellen.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére