Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Élõben követheted az eurovíziós sorsolást

Bertha László

2016.01.24. 13:23

Hétfõn sorsolják ki, hogy a résztvevõ országok melyik elõdöntõben lépnek színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A sorsolást 11 óra 15 perctől élőben követhetik az érdeklődők az eurovision.tv és a mediaklikk.hu/adal oldalon – közölte a dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal című showműsor kommunikációjával megbízott cég vasárnap az MTI-vel.

A hétfő délelőtti stockholmi sorsoláson nemcsak az derül ki, hogy a résztvevő országok képviselői melyik elődöntőben lépnek fel, hanem az is, hogy a biztosan döntős öt ország, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország, valamint a tavalyi nyertes Svédország televíziónézői melyik elődöntőben szavazhatnak.

A közlemény szerint a fellépés sorrendjéről a hétfői szavazáson még nem születik döntés, az viszont kiderül, hogy az egyes elődöntők első vagy második felében léphet-e valaki színpadra. A sorsolás mellett még egy fontos esemény lesz hétfőn: Bécs, a tavalyi vendéglátó város hivatalosan is átadja a "stafétabotot" Stockholmnak, az idei házigazdának.
Az összegzés felidézi, hogy az idei Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő országok száma felülmúlja az elmúlt évekét, utoljára 2008-ban és 2011-ben volt az ideihez hasonlóan 43 induló.

A versenynek – immár harmadszor – Svédország ad otthont, miután a tavalyi bécsi döntőben Mans Zelmerlöw nyert. A 2015-ös svéd nyertest az idei stockholmi show egyik műsorvezetőjeként láthatják újra a tévénézők.

A magyar válogatóverseny, A Dal 2016 második elődöntőjét jövő szombaton 19 óra 40 perctől láthatod a Duna televízióban és a Duna Worldön.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére