Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szétesett a baloldal Egerben, kilépett a polgármester

888.hu

2021.06.13. 14:15

Eger volt az első olyan város, ahol a baloldal összeállt a Jobbikkal és a szakadás is itt történt meg először, amikor Mirkóczki Ádám polgármester csapatával együtt kilépett a baloldali szövetségből.

Oroján Sándor a Fidesz a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott, a szakadás nem véletlen, hiszen

olyan pártok kerültek egy ernyő alá, amelyeknek semmilyen közös víziójuk nem volt a várossal kapcsolatban.

Néhány hónap is elég volt, hogy rájöjjenek, nem tudnak érdemben együtt dolgozni, a bajt pedig tetézte, hogy Mirkóczki egy személyben a város számára elfogadhatatlan döntéseket hozott, ami növelte a feszültséget a saját frakcióján belül is.

Tavaly ősszel, amikor terítékre került a színház ügye, majd a 2021-es költségvetés, ketten fel is álltak a frakcióból – sorolta a fideszes politikus. Az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott: –Mirkóczkit először az elnökségből zárták ki, majd egy nappal később közölte, hogy negyedmagával a frakcióból már önszántából lép ki.

A megszokott baloldali módszerekkel kezdtek hozzá a város működtetéséhez: adót emeltek és hitelt is vettek fel, ennek egy részét kormányzati segítséggel sikerült megakadályozni

– fejtette ki Oroján Sándor.

Közben pedig belekezdtek Eger ingatlanvagyonának kiárusításába, így adták volna el például a város egyik ikonikus épületét, a Senator Házat is, ha nem tiltakozott volna az egész város.

A város újraindítása érdekében tavaly a Fidesz-KDNP egri frakciója nemzetközi és hazai tapasztalatokat figyelembe véve kidolgozta a Start Eger programot, amelyet a képviselő-testület korábban meg is szavazott, de aztán gyakorlatilag semmit nem valósított meg belőle az önkormányzat. Sőt az elmúlt időszakban

a turisztikai ágazattól elvették a marketingre szánt forrást,

ami azért aggályos, mert így nehéz arról gondoskodni, hogy jövőre, vagy azután is jöjjenek ide turisták.

Ezzel együtt bizakodó vagyok, úgy vélem, Eger hírét ennyi idő alatt nem sikerült tönkre tenniük. A belföldi turizmus nagyon sokat számít nekünk, ugyanakkor reméljük, hogy visszatérnek majd a cseh, lengyel, szlovák vendégek is, akik szintén nagyon szeretik a várost

- fejtette ki a fideszes politikus.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére