Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kálmán Olga szerint a Horn Gyula-féle köztévé a béke szigete volt

Sümeghi Lóránt

2017.02.22. 11:16

A múltban még nagyban simicskázó, mostanra már fülét-farkát behúzó, Simicska Lajos mögé felsorakozó Kálmán Olga szerint a Horn Gyula-féle köztévé a béke szigete volt, amíg õ ott dolgozott.

A többszörös pálforduláson átesett, a HírTV-hez szerződő Kálmán Olga – aki 1994 és 2002 között többek között a köztévénél is dogozott – úgy látja, egyedül az első Orbán-kormány volt az, amelyik befolyásolni akarta minimálisan is a médiát. Az 1998 előtti, Horn Gyula nevéhez köthető időszakról így mesélt:

"A béke szigete (volt). És nem igaz, hogy akkor nem létezett a politika, vagy a politikai befolyás, csak ebből mi nem érzékeltünk semmit. A főszerkesztőnek vagy hírigazgatónak voltak tárgyalásai és egyeztetései, persze hogy voltak, ez is a dolga. Hozzánk ebből semmi nem jutott le. Az első Orbán-kormány alatt viszont már voltak jelei a befolyásnak, megkaptuk a magunkét, amikor nem kellő súllyal számoltunk be szegény Torgyán József chilei cseresznyebizniszéről." 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére