Talán azzal kellene kezdenem első háborgásomat lecsitítva, hogy nemcsak katonaviselt vagyok, de rövid, ugyanakkor tartalmas hivatásos szolgálati időt töltöttem a megboldogult határőrségnél (tehát: én pl. úgy írok a migránsokról, hogy láttam is olyat...).

Ezért szívesen is vitatkozom azon, hogy egy parancsuralmi rendszer mennyire hasznos az egyén vagy a társadalom szempontjából, de egy biztos: a világon mindenütt alapszabály, hogy a demokratikus intézményrendszer elemei felfüggeszthetők, ha olyan krízishelyzet áll elő, amelyben az „igazságosnál” gyorsabb és hatékonyabb döntések, azonnali intézkedések kellenek a túléléshez.

Nos, a veszélyhelyzet és az egészségügyi vészhelyzet is olyan állapot, amelyben olyan demokratikus jogok is korlátozódnak, mint a médiamunkások szabad munkavégzési gyakorlata. Ezen megint akár vitatkozhatnánk is, ha valaki képes lenne értelmes vitára a kérdésben, de a hazai médiapiac kettészakadása (ne tessék eltévedni, nincs több pólus: a jobboldal bukását áhító médiumok egyértelműen felsorakoztak a baloldali szivárványkoalíció mellett – mert nem propagandisták...) oda vezetett, hogy az emberek egyáltalán nem hisznek a „másik oldalról” jött tájékoztatásnak.

Ezzel csak egy a baj. Krízishelyzetben egyféle tájékoztatás létezik. A központi. A világ egyöntetűen beismeri, hogy a Covid-pandémia az emberiség egyik, ha nem a legnagyobb világméretű krízise a II. világháború óta. Akkor a sajtómegjelenéseket is lehetett korlátozni a hadban álló országokban. Mert ilyen helyzetben a pánik, a zavar, az irányítók hozzáértésével szemben gerjesztett bizonytalanság nem a védekezést, hanem a pusztítást segíti.

Újságíróként számtalanszor találkoztam azzal a nehézséggel, hogy valami elzárt az áhított információtól. Ha úgy alakult, átmásztam, ha úgy, megkerültem, és – igen – az is előfordult, hogy ledöntöttem a célomhoz vezető utat elzáró falat. De még soha nem panaszkodtam neki, és nem követelőztem. (Egy falnak? Minek?). Azt is tudomásul vettem, ha nem is fogadtam el, hogy a baloldalon még régi ismerőseim is lepropagandistáznak, ellenzéki politikus pedig legfeljebb annyira áll velem szóba, hogy megpróbáljon valamiképp megalázni. Akkor is tettem a dolgom, ha tőlük nem számíthattam információra, kerítettem máshonnan.

Mert ennek a helyenként kicsit sem könnyű, de szép szakmának a legnagyobb kincse az információ. Azzal lehet élni, és ha valakinek bírja a gyomra, visszaélni. Ezért is teljesen érthetetlen annak a baloldali médiatömbnek (24.hu, 444, Azonnali, Átlátszó, BaHír, Borsod24, Debreciner, Egri Ügyek, Hvg.hu, Jelen, Jövő TV, KecsUP, Klubrádió, Kpsvr.hu, Magyar Hang, Magyar Narancs, Média1, Mérce, Mfor, Népszava, Partizán, Privátbankár, Piac & Profit, RTL Híradó, Szabad Pécs, Telex, Ugytudjuk.hu, Válasz Online) a nyílt levele, amelyben követelik, hogy az eddigi legpusztítóbb, harmadik járványhullám kellős közepén engedjék be őket a Covid-osztályokra, hogy hiteles tájékoztatást adhassanak a járványhelyzetről.

Miért pont most?! Eddig miért nem akartak hitelesen tájékoztatni?! Csak mert ezeknek a „kollégáknak” a többsége a járvány kezdete óta nem csinál mást, mint igyekszik megkérdőjelezni a védekezés irányítóinak döntéseit, kompetenciáját vagy egyenesen állításaik igazát. Ellenben minden gond, bizonytalanság, lelkiismeret-furdalás nélkül tálalják a baloldali szarkavarók fake news áradatának gyengébbnél gyengébb elemeit. Majd amikor ezek bebuknak, „független-objektívék” szép csendben elintézik a cáfolatokat egysoros, mínuszos hírekben. Persze a pártatlan tájékoztatás jegyében.

És most ők mondják azt:

„Az információhiánynak súlyos következményei vannak. Mivel ezeket az információkat – a kórházban tapasztalható valós állapotokat bemutató anyagok elkészülésének megakadályozásával – elzárja a kormány és az operatív törzs az emberektől, sokan még mindig lekicsinylik a járvány veszélyeit, nem tartják be a védelmi intézkedéseket, ez pedig csak még több megbetegedéshez, ezen keresztül pedig a járvány súlyosbodásához vezet.”

Ugye, mindenkinek világos? Aki eddig írt a valós helyzetről, nyilván hazudott. Müller Cecília a napi adatok ismertetésénél hazudik. Orbán Viktor a pénteki interjúban hazudik. Gulyás Gergely a heti kormányinfón hazudik.

Azok a függetlenék, akiknek a laptulajdonosai (tehát kenyéradó gazdái) között akad baloldali aktivista, volt MSZP-pénztárnok, de olyan „egyszemélyes” szerkesztőség is, amely valamiért úgy véli: ő az egyetlen szakavatott és hivatott személy a hazai médiaviszonyok bemutatására.

Megáll az eszem. Dicső „kollégáim” már ahhoz is veszik a bátorságot, hogy leírják: azért halnak meg emberek, mert ők nem mehetnek be egy kórházba. És ha bemennének?! Akkor megírnák, hogy hányan gyógyultak meg, hány ember életét mentette meg a megszervezett védekezés? Vagy inkább lebuktatnák a bivalybasznádpusztai háziorvosi rendelőt, ahol nincs elég kézfertőtlenítő, amiről minimum Müller Cecília, Kásler Miklós, de nem is... inkább maga Orbán Viktor tehet.

Diagnózisa annak a beteg társadalomnak, amelyben a hazugság és az álhír lett az egyik legkártékonyabb, de kétségkívül leghatékonyabb, könnyed, indulatokra jól ható (félre)tájékoztatási módszer. És mielőtt bárki megkérdezné, milyen jogon minősítem féligazságokkal operáló kártékony kisisteneknek a baloldali szekérbe befogott „kollégákat”, leszögezném: a transzparencia jó. Szeretem. Amikor helye van. Annak viszont biztosan nincs helye, hogy amikor lényegében az egész államapparátus a járványügyi védekezésben dolgozik, mi, firkászok figyelmet követeljünk magunknak, és teret a munkánknak.

Értem én, persze, hogy

Mint ahogy az első és a második hullám után sem volt, mert kiderült: a járványkezelés megfelelő volt. Csak azért nem mondanám, hogy „megúsztuk”, mert az még egy magamfajta lakájpropagandistától is kegyeletsértő lenne az első és második hullám halálos áldozataival szemben.

Ez a járványhullám azonban minden eddiginél brutálisabb, ledönti a tévhiteket, miszerint a Covid az idős, beteg emberek gyilkosa, hiszen 25-30 éves, komoly krónikus betegséggel nem küzdő fiatalok is áldozatául esnek. Mégis

Mégis ki vállalná ennek a felelősségét? Dull Szabolcs a Telindextől? Friss Róbert Népszava-főszerkesztő vagy a székfoglaló játékban évek óta jeleskedő Stumpf András? Mert azzal, hogy ezt aláírták, arra is kötelezték magukat, hogy ha bárki a bemászkálás, forgatás, interjúkészítés során megfertőződne, ők lesznek a felelősök. Vagy ha valakinek mégis baja esik, akkor majd megírják, hogy „micsoda bűn, hogy egy Covid-osztályra nem lehet bemenni a megfertőződés veszélye nélkül”. Hát nem, ugyanúgy, ahogy felhúzott sliccel sem lehet oldalba vizelni egy szemlőhegyi villát.

A függetlenség csúcsa, hogy újságírók, riporterek olyan munkakörülményeket követelnek maguknak, amelyek

1. teljesen ellentétesek a járványügyi szabályozással,
2. olyan tájékoztatáshoz kérnek segítséget, amilyennel eddig meg sem próbálkoztak: hitelessel.

Mint említettem: katonaviselt vagyok, és hiszek a fegyelemben. Abban a fegyelemben, amely azért nyomja el az egyén tenni akarását, véleményét, hogy a társadalom ne kerüljön veszélybe. Szerintem ennek most van itt az ideje, mert most van a legnagyobb a baj.

Mit bánom én, ha az ellenzék a járvány után vizsgálóbizottság segítségével szedi szét az egész egyéves védekezési folyamatot percről percre! Legyen a járványügyi védekezésnek nürnbergi pere, bánom is én... Ha ez a dilijük, csinálják! Csak könyörgöm, ne akkor tegyék ezt, amikor féligazságaikkal, csúsztatásaikkal vagy teljesen igaztalan vádjaikkal elbizonytalanítják híveiket, akik aztán a torz képek miatt akár a halált is vállalják.

Mert ez nem tisztesség, ez felelőtlenség.

Egyre kevésbé T. Kollégák! Nem érzitek, hogy a szakma iránti alázat abban is megnyilvánulhat, hogy felfogjuk: a legnagyobb katyvasz közepén nem mi, firkászok kellünk egy Covid-osztályra, hanem ápolók, orvosok, segítők?!

Úgy legalább kicsit hihetővé válna a tenni akarásotok, és sokkal kevésbé nézne ki úgy a dolog, mintha sakálok, hiénák, keselyűk és egyéb dögevők köröznének a magyar társadalom felett, csak arra várva, vajon kiheveri-e a beteg az elszenvedett sérüléseket, vagy elég rossz bőrben van-e ahhoz, hogy tort ülhessetek felette.