Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Mi a baj a feminizmussal

Horváth Zsófia

2018.11.07. 14:28

Ezért nem értik a feministák azt, ami nekünk, jobboldali embereknek fontos.

Mindenki volt többé-kevésbé liberális, ha máskor nem, hát a kamaszkor környékén. A változásokon áteső kamasz több elfogadásra vágyik, ezért ő maga is így fordulhat mások felé, ami korából adódóan szélsőségekbe is átcsaphat. Természetes volta ez a fejlődésünknek – ahogy az is, hogy kinövünk belőle. Hiszen az egyenlőség nem létezik, annál inkább veszélyesek viszont azok, akik megpróbálják bebizonyítani, hogy mégis. Nem kamaszkorban ragadt tömegekről van szó, hanem ideológiákat tudatosan használó, a naivakat pedig kihasználó, átpolitizált csoportokról. A feministák pedig talán a legveszélyesebbek közülük.

Ahogy általában a liberálisok, a feministák is kisajátították maguknak a morális fölényt. Úgy állítják be magukat, mintha náluk lenne "Az Igazság", ők lennének "A Sajtó", ráadásul objektívnek és függetlennek hazudják magukat. A jobboldalt és a konzervatívokat lenézik, ráadásul tele vannak ellentmondásokkal. Azt mondják, legyen meg a nők szabad akarata, de ha egy nő szabad akaratából férjhez megy és családot alapít, tette mögött társadalmi normáknak való megfelelést feltételeznek vagy egész egyszerűen vallásosnak gondolják – mintha ez utóbbi valami fogyatékosság lenne. Bár a feminizmusra itthon túl sok szükség nincs, mivel semmilyen csorbát nem szenved a nők egyenjogúsága, mégis terjed a fertőző ideológia. Az az ideológia, amivel csak saját politikai céljaikat akarják elérni, és amit lobogtathatnának zászlón például Afrikában vagy Indiában, ahol tényleg szükség lenne rá, de mégis itt teszik. Ebből is látszik, hogy csak színjáték és manipuláció a „női elnyomás ellen vagyunk” szöveg, a felszín alatt pedig veszélyes munkálatok zajlanak.

A feminizmus ugyanis nem más, mint egy identitás, amiből politikát lehet gyártani. Ráadásul elsődleges identitásról van szó, hiszen a nemiségről szól, ez pedig (most tekintsünk el a még torzultabb genderideológiáktól) nem megváltoztatható, így minden másfajta identitás ez alá rendelődik. A feminizmus szélsőségesen individualista, és mint ilyen, nem képes a nagy csoportok helyzetét átélni.

A nemzettudat például ezért sokadlagos kérdés számukra.

Így mondjuk érthető az is, miért gondolják feleslegesnek a bevándorlás problémáját, miért nem értik a határok védelmének vagy a kultúránk megőrzésének fontosságát.

Azontúl, hogy a feminizmus politikája romboló és veszélyes a nemzet egységét illetően, még alattomos is. Céljaik elérése érdekében ugyanis semmilyen határt nem ismernek. Leggyakoribb példa erre, amikor szexuális erőszak áldozatainak esetét lobogtatják, de a segítés minden célja nélkül. Ebben a leghangosabb Antoni Rita, a hazai feminista mozgalmak véresszájú szószólója. Az áldozatokból gátlástalanul politikai ügyet csinál, mindegy, hogy kérték-e vagy sem, aki pedig nem képviseli a liberális elveket, urambocsá’ kijelenti, hogy a konzervatív családmodell mentette meg az erőszaktól, annak nekiesik, nem gondolva arra, milyen új sebeket okoz egy támadás túlélőjének.

A feminizmushoz hasonló szélsőségesen liberális ideológiák megragadtak egy kisgyermekkori egocentrikus szinten, ahol minden csak az egyénről szól, még ha csoportokról beszélnek, akkor is. Ezért van tele ellentmondással, ezért kell saját közösségükön belül is sokadik alcsoportot létrehozniuk, mert nem tudnak egységesen azonosulni saját ideológiájukkal.

Ezért teljesen egyértelmű, hogy az ilyen szélsőséges, romboló gondolkodásra nem lehet alapozni, ezzel nem lehet előrevivő, építő politikát csinálni. 

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Lenyűgöző felvétel: így suhantak el a Gripenek Budapest felett augusztus 20-án

Lenyűgöző felvétel: így suhantak el a Gripenek Budapest felett augusztus 20-án

Remek videót posztolt az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis YouTube-csatornája.

Váratlan fordulat a Publik Ligájában

Fodor-Horváth Zsófia a győztes meccsét követően kérte levele közlését.

Újabb magyar érmek Szegedről

A vasárnapi záró 5000 méteres döntőkben egy-egy arany- és ezüstérmet szereztek a magyarok a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.

Attól, hogy az augusztus véget ér, a jó idő még nem

Attól, hogy az augusztus véget ér, a jó idő még nem

Velünk marad a jó idő a hónap utolsó hetében is.

Újabb meccs ért véget a Publik Ligájában

Újabb meccs ért véget a Publik Ligájában

Legutóbb Bayer Zsolt mérte össze írását kollégánk, Fodor-Horváth Zsófia publicisztikájával a jobboldali véleményvezérek versenyén.

Trump: Boris Johnson a megfelelő ember a Brexithez

Trump: Boris Johnson a megfelelő ember a Brexithez

Az amerikai elnök szerint Boris Johnson nagyszerű miniszterelnök lesz, így várakozásai szerint mostantól felgyorsulhatnak a brit-amerikai kereskedelmi tárgyalások, amelyek eddig a brit fél miatt akadoztak.

Magyar szokás

Magyar szokás

Kevés dühítőbb dolog van, mint általános és mindenhol fellelhető emberi örök gyarlóságokra vagy szokásokra ráaggatni, hogy „magyar szokás”.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére