Elég kilépni az utcára és vágni lehet a feszültséget. Az emberek türelme pár másodpercig sem tart, a legtöbbeknek nehezére esik kivárni azt az alig fél percet, míg a gyalogos átér a zebrán, várandós nők és idős emberek állnak kapaszkodva a tömegközlekedésen, rengeteg baleset az utakon, amik legnagyobb része kicsivel több türelemmel, figyelemmel megelőzhető lett volna. Mindennapi élethelyzetek, amik azt a gyanút keltik, hogy nagyon, de nagyon rosszul állunk a megküzdés és az érzelmi tartalékaink terén. Kis túlzással attól a pillanattól kezdve, hogy reggel kinyitjuk a szemünket adott a feladat: meg kell küzdenünk a stresszel – éppen ezért nagyon nem mindegy, milyen módszereket választunk ezekhez. Az egyik leggyakoribb kérdés, amit hallok az egyéni konzultációk során, ez: „Mennyi időbe telik, míg ezt feldolgozom, megoldom?” – a türelmetlenség tehát általánosító kórkép, de egy általános jelenség is. Érthető, hogy sokkal vonzóbb egy rapid megoldást kínáló, szó szerint receptre írható gyógyszer – amire néha szükség is van –, mint egy elnyúló, mélyre hatoló és komoly belső munkát igénylő terápia. Pedig egyáltalán nem mindegy, milyen módszerekhez nyúlunk.

2020 után sokan voltak, akik úgy érezhették: kihúzták lábuk alól a talajt, elveszítettük a kontrollt, az a hitünk, hogy a világ értelmes, megismerhető, kontroll alatt tartható és befolyásolható megingott, ezzel a koherenciaérzésünk veszélybe került. Egy ellenszer van: ez pedig a cselekvés. Még a legkisebb dózisban is hatékony tud lenni: amikor valaki úgy érzi, hogy élete a feje tetejére állt, elveszítette a kontrollt, a legkisebb kontrollálható elem, amit az életében irányítani tud, a segítségére lehet. Ugyanúgy igaz ez a kisgyerekek és a felnőttek esetében is: Ha úgy érzem, hogy van beleszólásom, hogy van lehetőségem dönteni, akkor a megnyugtató irányítás, vagyis a kontroll érzetét kapom vissza, ami rövid vagy többszöri rövid távokon megtart engem. Ahogy eltűnik ez a kontroll és ennek lehetősége, mert azt gondoljuk, „nincs megoldás”, akkor érkezik meg a szorongás.

Prof. Dr. Bagdy Emőkét senkinek sem kell bemutatni: Publikációinak felsorolása terjedelmi okok miatt közel lehetetlen, csak a stressz, megküzdés terén végzett tudományos munkássága felér egy egész életművel.

A Professzor asszony elmondása szerint ez az időszak veszteségekkel terhelt is volt, ami komoly rizikófaktor a depresszió szempontjából, márpedig a depresszió nem más, mint a jövő kapuját becsukni. Prof. Dr. Bagdy Emőke szerint az elmúlt időszakra vonatkozóan az egyik kulcsszó a biztonságvesztés, ezt pedig a gyermekeink is érzékelik a mindennapokban.

A Professzor asszony tapasztalatai szerint az általános megtartó erőnk a hit és a remény. Márpedig a konzumkultúra, ami az anyagi világhoz, a matériához láncol, éppen ezeket a megtartó erőket desztillálta ki az életünkből – és ez baj. Prof. Dr. Bagdy Emőke szerint megfordult a világ: normális esetben az embereket szeretik és a tárgyakat használják, de most nem így van – most az embereket használjuk, a tárgyakat pedig szeretjük.

Mennyire jellemez minket az életbátorság, ami a túlélés-pszichológia szerint kulcsfontosságú? Mi kell ahhoz, hogy ablakot tudjunk nyitni a jövőre és ne süppedjünk bele a krízisekkel, veszteségekkel terhelt állapotunkba? Milyen hatással van ez a megfordult világ a mindennapjainkra, a családi életre és gyermekeink lelki állapotára? Hogyan képes a férfi és a nő, az apa és az anya létrehozni és megtartani a biztonságot? Honnan merítsünk erőt ezekben a krízisekkel és veszteségekkel terhelt időkben? Mit is jelent valójában: adventus Domini – az adventi várakozás időszaka?

A Foglalkozunk nőügyekkel podcast karácsonyi adásában erről beszélget Fodor-Horváth Zsófia és Prof. Dr. Bagdy Emőke, hallgassátok:

Facebook

YouTube

Videa