Kérdező:

„Kedves Zsófi,

Megpróbálom érthetően és röviden leírni a helyzetünket. Van egy húsz hónapos kislányunk, aki mellett van segítségem, a szüleim szerencsére elég aktívak, a nővéremék pedig nem messze laknak tőlünk, szoktunk egymás gyerekeire vigyázni. Már korábban is kaptam kéretlen tanácsokat a lányommal kapcsolatban, akinél először úgy tűnt, korán jelentkeztek a dackorszak jelei, mert anyukánk szerint »túl sokat sír«, nővérem és anyukám szerint a beszéde is későn indult be (bár hivatalosan nem volt elmaradva, csak »a lányokhoz képest«), de mostanában egyre többet utalgatnak arra, hogy valami nincs rendben vele, szerintük egyértelműen autizmusra utal a viselkedése, mert nem hallgat a nevére például és egyszerű kéréseket nem teljesít. Már be vagyunk jelentkezve kivizsgálásra, de hosszú várólista van én pedig úgy érzem, mire kapunk egy diagnózist (ha kapunk egyáltalán), beleőszülök ebbe a várakozásba. Terveztünk még kistestvért, de most teljesen elbizonytalanodtam ezzel kapcsolatban. Nem merek a legrosszabbra gondolni, de azt sem tudom, mi lehet a legrosszabb. Nagyon el vagyok keseredve, de nem szeretnék összezuhanni. Mit tehetek ebben a bizonytalan helyzetben, hogy ott tudjak lenni a kislányom mellett úgy, ahogy arra neki szüksége van?”

Fodor-Horváth Zsófia pszichológus:

Amikor egy újdonsült szülőpárnak van családi segítsége, akikre rábízhatják a gyermeküket, az óriási könnyítést jelenthet az életükben, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy egy idő után rendre megjelennek azok a bizonyos „jótanácsok”. Jóindulattal feltételezhető ebben az esetben is, hogy puszta jószándék áll e mögött, de a különböző, ellenőrizetlen forrásokból eredő félinformációkból nagyon veszélyes diagnózist alkotni. Ráadásul a „jótanácsok” hatására az anya sokszor komoly stresszt él át, a frusztrációját pedig gyereke is érzékeli. A gyerekek pedig tükörként működnek: életkorukból adódóan pedig nem várható el tőlük, hogy a feszültséggel, stresszel érett módon küzdjenek meg.

Az autizmus egy spektrum zavar, ami azt jelenti, hogy eléggé változatos formái ismertek és nem lehet általános vagy mindenkire illő jellemzők alapján leírni az autizmus tüneteit. Hogy milyen tünetei vannak az autizmusnak, az függ az autista személy életkorától, személyiségétől, az értelmi képességeinek szintjétől, de környezeti hatásoktól is, például, hogy mennyire van támogató közegben. Az autizmus egy idegrendszeri fejlődési zavar, az okok egy része genetikához köthető, de épp annyira felelősek a környezeti hatások is. A kutatások egyelőre több kialakulásért felelős tényezőt zártak ki, mint azonosítottak. Egy húsz hónapos gyerek esetében a leírt tünetek (gyakori sírás, saját névre nem hallgatás, egyszerű kérések nem teljesítése) nagyon sok mindenre utalhatnak (akár hallásproblémákra, de egyszerűen csak a dackorszakra is), ennyi tünet alapján nem lehet autizmust diagnosztizálni, főleg nem ránézésre. Ha van egy gyanú, természetesen utána kell járni egy komplex kivizsgálás keretében, hiszen a minél korábban megkezdett fejlesztés nagyon sokat jelent. Azzal is számolni kell, hogy a vizsgálatok, az akörüli helyzetek, a sok változás mind plusz stresszforrást jelenthetnek: ez pedig rövid távon akár még ronthat is a jelenlegi állapoton . Egy húsz hónapos gyerek a stresszes, tartósan feszült helyzetekkel való megküzdésére csak a számára elérhető eszköztárból választhat: ez többnyire sírást jelent. Valamint leggyakrabban változást az alvás-evés-ürítés háromszögben – hiszen ezek azok a területek az életében, amikre kontrollt tud gyakorolni, súlyosabb esetekben pedig egyéb viselkedéses tünetek is megjelenhetnek.

Amennyiben megvannak az időpontok a kivizsgálásra, még ha várni is kell addig, és ha nincsenek olyan súlyos tünetek, akut helyzetek, amiket orvosolni kellene (és ezt olyan szakember is megerősíti, aki látta is a gyereket), akkor érdemes eltolni, kicsit félrerakni ezt a helyzetet. Amikor menni kell a vizsgálatokra, akkor úgyis erről fog szólni minden, egy komplex szakmai vizsgálat során pedig minden szükséges információt meg fognak kapni. Ha sikerül meghoznia ezt a döntést, azt a családtagjai felé is érdemes jelezni: azt gondolom, egy kis csend, amiben a gyermek igényei is könnyebben hallhatóak, többet tehet most, mint egy újabb autizmusról vagy egyéb állapotról szóló cikk elolvasása.

Több olyan kliensem van, akik gyerekénél felmerült valamilyen sajátos nevelési igény gyanúja, illetve már diagnosztizált SNI-s gyermeket nevelő klienseim esetében is gyakran találkozom azzal a helyzettel, hogy a családtagok, barátok a lehető legjobb szándékkal segítenének, de ez a segítség nem kért és a klienseim valójában teherként élik azt meg, sokakat frusztrál a sok információ. Gyakori probléma az ilyen helyzetekben kialakult konfliktus: a szülő elárasztva érzi magát, egy idő után „robban”, kísérletet tesz a kapcsolat elvágására – míg a segíteni akaró értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen ő „csak segíteni akart”. A legtöbb komplex kivizsgálásra több hétig, akár hónapokig tartó várólista van, de nemcsak a gyanított állapot kizárása, hanem a diagnózis megkapása is felszabadító élmény tud lenni: végre pont kerül egy hosszan tartó, feszített várakozás végére és láthatóvá válik az irány, amerre el lehet indulni. Amennyiben ez az irány valamilyen SNI-s diagnózis lenne, akkor a szülőknek fel kell dolgozniuk azt a helyzetet, hogy a várt, „egészséges”, tipikusan fejlődő gyermekük helyett ők egy „más” gyermeket fognak nevelni. Ez az időszak tehát a legtöbb szülő számára egy gyászmunkával terhelt utazás lesz. Ebben a helyzetben nagyon értékes megtartó erő lehet egy támogató családi, baráti közeg – ezért is tartom fontosnak, hogy a „kéretlen segítségnyújtás időszakában” még a „robbanás”, tehát a konfliktus előtt történjen a környezettel egy érett, határhúzásokra is épülő megbeszélés. Ez segíthet mindenkinek abban, hogy tudják, ki mit vár a másiktól, kinek milyen szükségletei vannak és ki hogyan tud a másik életében valóban támogatóan jelen lenni. Amennyiben úgy érzi most, vagy a vizsgálatok után, hogy a kialakult helyzettel való megküzdéshez támogatásra van szüksége, bátran keressen szakszerű segítséget.

A 888 elindítja új sorozatát, melynek címe: A Pszichológus válaszol!

A sorozat új, a műfaj a régi: Várjuk Olvasóink üzeneteit, kérdéseit, melyekre lapunk pszichológus publicistája, a Pszicho-rovat szerzője, Fodor-Horváth Zsófia válaszol.

Írja le problémáját, kérdését, küldje el a [email protected] vagy a [email protected] címre, vagy keresse a kérdés matricát a 888.hu és a nopara_blog Instagram oldalán, a Pszichológus pedig válaszol!