Kérdező:

„Kedves Zsófia,

Nem közvetlenül a saját problémámmal keresem meg, de szeretnék tanácsot kérni abban, hogyan tudnék én segíteni. Az unokahúgomról van szó, aki most tizennégy éves. Elég jó a kapcsolatunk kicsi korától kezdve, a mai napig én szoktam vele lenni, amikor a bátyámék elutaznak vagy dolguk van. Kicsit korán kezdett kamaszodni, már tavaly is simán azt gondolták sokan, akik nem ismerik, hogy gimibe jár, de emellett értelmileg és érzelmileg is nagyon „gyerek” még. Az utóbbi időben nagyon sokat fogyott és számomra elég látványos, hogy fogyókúrázik, a tesóm szerint ezzel nincs semmi különös, hogy kihagyja a vacsorát és sokat is edz. Szerintem nem csak erről van szó, amikor valami sütizős vagy pizzázós programot tervezünk látom, hogy előtte szinte egész nap nem eszik, sokszor pedig ingerült, szerintem a koplalás miatt. Kamaszkoromban nekem is volt olyan időszakom, amikor állandóan azt figyeltem, hány kiló vagyok. Nem nevezném ezt evészavarnak, nem tartott sokáig, de azért emlékszem, hogy elég nehéz időszak volt és jó lett volna valaki, aki támogat akkor. Az unokahúgommal viszont egyáltalán nem lehet erről beszélni, ha szóba kerül a kaja-téma, azonnal bezárkózik, meghallgatja, amit mondok, de szerintem egyik fülén be, a másikon meg ki. A bátyámmal nem nagyon tudok erről beszélni, kicsit ilyen problémákat a szőnyeg alá söprő típus, nagy köztünk a korkülönbség is, teljesen máshogy is látjuk a világot, a feleségével pedig kifejezetten felszínes a kapcsolatom, sokszor pedig elutasító velem. Nem akarom, hogy azt higgyék, velük van bajom vagy, hogy okoskodni próbálok, de valahogy szerintem kéne erről beszélni, mert az sem jó, ha az unokahúgom meg nem kap segítséget. Mi lenne a legjobb ebben a helyzetben? Hogyan tudnék JÓL segíteni? Válaszát előre is köszönöm!”

Fodor-Horváth Zsófia pszichológus:

Egy olyan helyzet, amikor egy szeretett, fontos személy nehéz helyzetbe kerül, de a segítést nem vagy nehezen tudja elfogadni, nagyon frusztráló lehet, a kamaszokat nevelő szülők szinte mindegyike átéli legalább rövid távon ezt a helyzetet.

Azt gondolom, hogy a leírt helyzet összetett, bontsuk ki egy kicsit: Egy tizennégy éves lány a kamaszkor, mint normatív krízis feladataival, akadályaival találkozik a mindennapjaiban – ezek az akadályok jelentkezhetnek a testi-fizikai, a lelki, mentális, szociális és kognitív síkon is, sokszor akár egyszerre. Mit jelent ez? A teste átalakulóban van, amilyennek eddig ismerte – és remélhetőleg szerette –, már nem azt látja viszont a tükörben, a hormonok hatására nemcsak a testében, de az érzelmi világában is nagy változások mennek keresztül, miközben a gondolkodása is megváltozik, olyasmik iránt érdeklődik, amik iránt korábban nem, észreveszi a világ nagy és érdekes, sokszor absztrakt összefüggéseit, amiket a saját, félig még gyerek, de már nem kislány szemüvegén keresztül értelmez. Keresi önmagát ebben a nagy változásban, miközben a kortársai figyelme, barátsága, elismerése és az irányukba való megfelelés prioritássá válik.

Nem gondolom, hogy a lányok kamaszkora nehezebb lenne, mint a fiúké, más-más nehézségekkel kell szembenézniük. Az egyéni különbségek figyelembevétele mellett általánosan elmondható, hogy a lányok serdülőkorát illetően van egy látványos akceleráció, ami egy korábbi életkorban induló biológiai fejlődést jelent, ami a szexuális érési folyamatokat is magával hozza. Mindezzel azonban nem jár együtt a pszichés fejlődés. Ez egyszerűen és általánosítva azt jelenti, hogy a lányoknál sok esetben a szexuális érés sokkal korábban következik be, tíz éves kor körül a kislányok biológiailag már felnőttnek számítanak, miközben fejben még bőven gyerekek. Ez azonban sokszor ijesztő az érintett lányok – és környezetük, szüleik számára is. Egy érzelmi biztonságot nyújtó, megtartó, szerető családi közegben az emiatti akadályokat a támogatásnak köszönhetően könnyen átvészelheti, megugorhatja a gyerek, gondolok itt akár az olyan sokszor zavarba ejtő vagy (jó esetben) egyszerűen csak új helyzetekre, mint a megfelelő menstruációs higiéniai termékek kiválasztása vagy egy első melltartóvásárlás. Sok esetben viszont ez a biztonságos, megtartó és közvetlen közeg hiányzik, helyette pedig gyakori a túlféltő, határokat nem tisztelő – vagy csak nem észlelő – és akár szégyenérzetet keltő attitűd a szülők és hozzátartozók részéről. A környezeti hatások pedig nem elhanyagolhatóak: A bodypositivity hullám amellett, hogy sok ellentmondást rejt magában, legalább ajánl egy alternatív szemléletmódot, ami a testet, a vágyott tökéletességet illeti, de mégsem tudott felülkerekedni azon a károkozáson, amit a retusált fotók és a hozzájuk kapcsolt irracionális elvárások okoztak.

A kamaszokkal kapcsolatban talán egy általánosan megfogalmazható igazság, hogy a „hegyi beszédre” adott várható reakciójuk az ellenállás. A „vele nem lehet beszélni” helyzet mögött könnyen lehet, hogy épp a határhúzás konfliktusos és ellentmondásos folyamata zajlik a tinédzserben, aki már igényel olyan szeleteket az életében, amire a szülei végre nem látnak rá, ami csak az övé és senkinek semmi köze hozzá. Ha a szülő vagy hozzátartozó nekiáll egy szónoklatnak, esetleg elkezdi faggatni, szembesíti a kellemetlen helyzettel, akkor elkezdődik egy bizalmatlanságon alapuló ördögi kör, amiben a kamasz elfordul, bujkál és gyakran hazudozik, a szülő pedig „üldözi” a jószándékú segíteni akarásával, esetleg kutat és ellenőriz. Megértem, hogy frusztrációt okoz a helyzet, de nagyon sok esetben a kikívánkozó jótanácsok helyett több támogatást jelent egy „itt vagyok, számíthatsz rám” mondat. Sokszor egy ilyen „nyitva hagyott ajtó” önmagában elég melegséget áraszt ahhoz, hogy aki segítségre szorul, legalább bekukucskáljon rajta, miközben a direkt behívogatás csak dacot, ellenállást vált ki. Érdemes próbálkozni a saját élmény megosztásával is: ez lehet egy kapcsolódási felület, de arra érdemes figyelni, hogy minden helyzet más – nem biztos, hogy az unokahúga ugyanúgy, ugyanazon megy keresztül, mint Ön, még ha van is hasonlóság.

Amennyiben úgy érzékeli, az unokahúga állapota romlik, a fogyása drasztikussá válik, egyéb testi tünetek társulnak hozzá, a viselkedése megváltozik, azt gondolom, ennek a jelzése a családon belül – főleg így, hogy ilyen szoros a kapcsolatuk – bele tud férni. Amennyiben az evészavar gyanúja beigazolódik, érdemes gyermekpszichológussal konzultálni, esetleg olyannal, aki családterápiás módszerekkel is dolgozik, hiszen a kamaszkori elakadásokat, beleértve az evészavart is, érdemes rendszerszemlélettel kezelni.

A 888 elindítja új sorozatát, melynek címe: A Pszichológus válaszol!

A sorozat új, a műfaj a régi: Várjuk Olvasóink üzeneteit, kérdéseit, melyekre lapunk pszichológus publicistája, a Pszicho-rovat szerzője, Fodor-Horváth Zsófia válaszol.

Írja le problémáját, kérdését, küldj el Fodor-Horváth Zsófiának a [email protected] címre, vagy keresse a kérdés matricát a fodorhorvathzs_pszichologus és a 888.hu Instagram oldalán, a Pszichológus pedig válaszol!