Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A háború traumája

Fodor-Horváth Zsófia

2022.02.27. 10:59

Hogyan hat ránk a háború és mit tehetünk a profilképkeret cseréjén túl?

 

Épp csak megmutatta magát a remény, hogy hamarosan magunk mögött tudhatjuk a koronavírus járvány megterhelő és veszteségekkel teli időszakát, amikor érkezett a hír: Oroszország megtámadta a szomszédos Ukrajnát. Mint minden háborúnak, úgy ennek is már a kitörése pillanatában rengeteg vesztese van: azok az ártatlan civilek, akiknek élete egyik pillanatról a másikra megváltozott, közvetetten pedig majd’ minden ember életére hatással van egy ilyen súlyú krízis.

A gondolkodás megszokott sémái megsemmisülnek, a kontroll megszűnik

Az ember egyik alapvető igénye a biztonság, enélkül a mindennapi élet egyszerű, rutinszerű feladatai is komoly kihívásokat jelenthetnek számára. Egy ilyen súlyú veszélyhelyzet, mint a háború, olyan mély nyomokat hagy az azt átélőkben, túlélőkben, amik akár egy életen át megmaradnak. A háború minden esetben egy traumatikus esemény. Az orosz-ukrán háború fizikai közelsége és a jövőre vonatkozó bizonytalan hatásai miatt pedig érthető módon kialakul ezt a traumatikus hatás a szomszédos országok lakóiban is. Az ilyen traumatikus események felülírják a mindennapi élet rutinjait, megsemmisítik a gondolkodás megszokott sémáit, zavarodottságot és zűrzavart hozva eredményül. Kialakul egy kontrollvesztett állapot, hiszen ezek a megszokott sémák és rutinok voltak azok, amik azt éreztették velünk, hogy irányítani tudjuk az életünket, ezek nyújtották az értelem érzetét a mindennapokban. Ez a súlyos, a háborút közvetlenül átélők esetében életveszélyes helyzet olyan színtű krízis, ami túlmutat az ember mindennapi alkalmazkodási készségein. Az Ukrajnában élő emberek, akik testközelből élik át a háborút közvetlen közelről kénytelenek szembenézni a folyamatos bizonytalansággal, fenyegetettséggel, az erőszakkal és a halállal.

Mit tesz a háború az emberrel?

A háborús túlélőknél a mindennapos krízishelyzetek, az életveszély traumás reakciókat váltanak ki, amiknek különböző megjelenési formái lehetnek. A háború egy olyan súlyos, életet veszélyeztető krízishelyzet, amikor teljesen normális reakció a túlélők részéről, ha úgy érzik, az életnek nincs értelme, a mindennapi dolgok nem számítanak semmit. Azért is érezhetik így, hiszen az események a „fejük felett” történnek, amire nincs befolyásuk, az egyéni cselekvésük hatástalan, előfordul, hogy sem a menekülés, sem a küzdelem nem lehetséges. Az erős, szélsőséges viselkedéssel járó érzelmek éppúgy gyakoriak, mint az, hogy a velük történtekről nem maradnak világos emlékeik.
A háborút átélt, traumatizált ember folyamatosan önvédelmi üzemmódban van, akkor is, ha már biztonságos helyre került és biztos, hogy a veszély elmúlt. Gyakori náluk egyfajta felfokozott állapot, ami miatt könnyen megriadnak, élesen reagálnak a legkisebb ingerekre is, miközben gyakran kínozza őket az emlékek betörése is, amelynek során újraélik az eseményeket. Ez az állapot egyszerűen megakadályozza őket abban, hogy visszatérjenek a trauma előtti életükhöz. Ezek az emlékbetörések épp úgy jelentkezhetnek éber állapotban flashback-ként, ahogy alvás közben traumás emlékek képében. Az is gyakori, hogy a traumatúlélők időről-időre olyan rizikós helyzeteket teremtenek, amikben újraélhetik az elszenvedett traumát, de úgy, hogy az újrajátszott verzióban már „győztesként” tudjanak kijönni a helyzetből. Szintén általános reakció egy életet fenyegető helyzetben az, ha a túlélő egyfajta tompultságot, beszűkülést él át. Ez a fajta „dermedt”, nyugodt állapot valójában egy tudatállapot-módosulás, az elme ilyenkor teljesen máshogyan érzékeli a testtel történteket, egyfajta testen kívüli élmény is megjelenhet, amiben elpárolog a krízis okozta kibírhatatlan félelem és fájdalom. Bár kívülről észszerűtlennek tűnhet egy ilyen reakció, de valójában ez is a menekülés egy formája: csak ez nem a fizikai valóságban, hanem a tudat módosulásával megy végbe, így védve az egyént valamitől, ami a tudatos én számára elviselhetetlen volna. A háborút átélők között ezért lehet olyan, aki a külső szemlélő szerint higgadt nyugalommal, „mit sem törődve” veszi tudomásul, hogy bombák robbannak körülötte és nem hajlandó elhagyni otthonát.

Az ismert traumás reakciókat enyhébb formában azok is megtapasztalhatják, akiket nem érint közvetlenül a háború: Ukrajna szomszédos országainak lakói, így mi magyarok is. Teljesen természetes reakció az a híreket olvasóktól, ha a gondolataik csak a háború körül forognak, ha emiatt úgy érzik, nincs értelme a mindennapi rutinos feladataik elvégzésének, ha tehetetlennek és kétségbeesettnek érzik magukat, mint akik alól kihúzták a talajt. Sokak számára ismerős is lehet ez az érzés, hiszen a járvány hasonlóan kontrollvesztett állapotot okozott sokak életében.

A profilképedet átkeretezted már?

Akiket nem érint közvetlenül a háború, a kezdeti kétségbeesett, beszűkült érzelmi állapot után eljutnak abba a szakaszba, hogy úgy érzik: cselekedniük kell. Már a háború első híreinek megjelenése után sokan cseréltek profilképet, osztottak meg valamilyen #prayforukraine hashtaget és ukrán zászlós emojit, azzal a hittel, hogy ez a gesztus a szolidaritás jegyében történik. A profilképkeret cseréje a modern világ langyos hőstette, amit bárki megtehet, hiszen kevesebb mint egy kisujjmozdítás. Mégis: ebben a modern világban már rég átalakultak a kommunikációs csatornáink, a social media egyfajta szelepként működik, ami lehetőséget nyújt az azonnali ventillálásra, így az érzelmeink nem terhelnek azzal, hogy tartogatjuk őket, hanem azonnal kicsepegtethetjük őket a nyilvános térbe. Egy ilyen érzelmileg terhes időszakban ez épp annyira lehet egy elég jó, gyors megoldás, mint amilyen károssá válhat elég gyorsan: az azonnali megosztás lehetőségét szorosan követi az elárasztás veszélye. Ez pedig azért problémás, mert az érzelmekkel, hírekkel és álhírekkel elárasztott közhangulat könnyen és gyorsan hiszterizálódik. Bár a háború megakasztotta a mindennapi élet folyamatát és magára irányította a fókuszt, de az itthoni kontextus nem változott: kampány van, a baloldal kétségbeesésében a háborúval kapcsolatos hírekkel is könnyelműen bánik nem leplezett hangulatkeltő céllal, miközben aki kormányoz, az cselekszik.

Mit lehet tenni a profilképkereten túl?

A profilképkeret és social media megosztásokon túl azonban több lehetőség is van arra, ha valaki elviselhetőbbé szeretné tenni a lelkiállapotát és valóban cselekedni szeretne.
Kezdetnek a legegyszerűbb technika, ami a legtöbb kontrollvesztett állapoton segíteni tud: az itt és most-ra fókuszálás, egy pár egyszerű kérdés feltételével: Itt és most mik a feladataim és kötelességeim? Itt és most kikért kell felelősséget vállalnom? Itt és most mit tehetek azért, hogy jobban érezzem magam? Hiába van közel a háború, hiába megjósolhatatlan a következménye, itt és most annak az élete, akit ez nem érint közvetlenül, nem állt meg. Bár a mindennapi cselekedetek úgy tűnhetnek, hogy értelmetlenek, de a munkát akkor is el kell végezni, ki kell vinni a szemetet, vacsorát kell adni a gyerekeknek és szabad élvezni velük a napsütést, a megtervezett hétköznapi programokat. Ez nem egyenlő az elfojtással, ettől még szembe lehet és kell is nézni a bennünk zajló érzelmi kavalkáddal, de az itt és most-ra koncentrálás segíthet megtalálni a kontrollhoz vezető utat.
Akinek ez kevés, megkeresheti azokat a csoportokat, amik közvetlen segítséget tudnak nyújtani az ukrán menekülteknek: a legtöbb ilyen konkrét listával rendelkezik arról, milyen élelmiszereket, eszközöket, higiéniai szereket érdemes leadni náluk, amiket aztán továbbadnak a rászorulóknak.
Nagyon fontos, hogy hogyan beszélgetünk a gyerekeinkkel a kialakult helyzetekről: az egészen kicsik, akik nem járnak közösségbe még nagyjából semmit nem észlelnek ebből a helyzetből, ezért az ő esetükben ennek az állapotnak a fenntartása fontos, például a napirend, ami a biztonságos kiszámíthatóságot nyújtja nekik jó, ha nem változik. Akik már járnak közösségbe sajnos egészen kicsiként hallhatnak ezt-azt a háborúról, így velük érdemes a koruknak megfelelően beszélni is erről, de az semmiképpen nem tanácsos, hogy a részletekbe menő felnőtt beszélgetésnek fültanúi legyenek vagy együtt nézzük velük a híradót.
A legegyszerűbbnek tűnő, mégis talán legnehezebben bevethető trükk: a csend. Mégis mi a legrosszabb, ami történhet, ha pár óráig nem böngésszük a híreket, nem pörgetjük a social media felületeket? Aki nincs rászorulva a percről-percre informálódásra, az a legtöbbet azzal teheti saját maga és családja lelki egészsége érdekében, hogy elcsendesedik, ezt pedig sok féle képpen teheti meg: A tévé kikapcsolásával, a social media elsötétítésével, sporttal, meditációval, imádsággal, hálaadással. Egy biztos: a zaj akkora, hogy a csendet most receptre kellene felírni mindenkinek.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Videón, ahogy migránsok támadtak a Linz-ben a melegfelvonulásra

Videón, ahogy migránsok támadtak a Linz-ben a melegfelvonulásra

A migránsok valószínűleg sehol sem a szivárványos értékrendet vallják magukénak.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére