Mi, keresztény gyökerű európaiak nagyon erősen hinni akarunk abban, hogy akkor is el kell fogadnunk másokat, ha azok feltehetően rossz szándékkal közelítenek felénk, vagy rossz szándékúvá válhatnak. Egész kultúránk lényege ez a megértés és jó szándék, ezért nehéz elfogadni bármilyen általános intézkedést, ami ezzel szembemegy. Essen azonban bármilyen nehezünkre is, kénytelenek leszünk elfogadni, ha életben akarunk maradni. Reménykedhetünk bármeddig, hogy a muszlim közösségek majd megértik jó szándékunkat és beilleszkednek, elfogadják értékeinket és jó angolként, jó németként vagy jó franciaként belesimulnak Európába, békében szorgalomban élnek majd. Ez olyan utópia, ami még a politikusok fejében sem élhet komolyan. A befogadással és a nyitottsággal nem új és lelkes barátokat szerzünk, hanem potenciális és valódi ellenségeinket.

Minél tovább élnek közöttünk a befogadott muszlimok, annál nagyobb eséllyel válnak az ellenségeinkké, annál nagyobb eséllyel csatlakoznak majd olyan mozgalmakhoz, amelyek az életünkre törnek. Kijózanító adatok, kutatások bizonyítják ennek igazát, ha valakinek nem lenne elég a mindennapi tapasztalat.

Igen, találunk olyan muszlimokat is, akik elfogadták a többségi társadalom törvényeit, akik jó adófizetők lettek, de nehezen találunk olyanokat, akik elfogadták kultúránkat, vagy minden tekintetben egyformának tartanának bennünket önmagukkal. Még London muszlim polgármestere is habozott, amikor megkérdezték tőle, hogy hozzáadná-e egy keresztényhez lányait. Mit várhatunk a külvárosi halal boltostól vagy a munkanélkülitől. Azt a néhány ENSZ-ben és egyéb helyeken a kultúrák egyenlőségéről hablatyoló díszmuszlimot ők maguk vetik meg legjobban.

Szicíliában az első muszlim megjelenésétől számítva 100 évig tartott, míg a teljes szigetet az uralmuk alá hajtották, pedig akkor a keresztények fegyverrel védekeztek. Európában is lassú, de egyirányú folyamat zajlik. Mire észrevesszük, hogy a kultúrák összeolvadásáról szőtt álmaink összeomlanak, már késő lesz. A muszlimok nem akarnak beilleszkedni, nem akarják elfogadni, hogy a keresztény európaiak velük egyformák és egyenlőek. Az összes ma békésnek látszó muszlim adófizető olyan potenciális ellensége az európai keresztényeknek, akik csak akkor fedik fel magukat, ha eljött az idő. El tudja képzelni azt bármelyik balos politikus, hogy amikor a muszlimok nyíltan konfrontálódnak az európaiakkal, egy csoportjuk minden eszközzel a mi oldalunkra áll? Ennyire hülye még Gyurcsány, Corbyn vagy Macron sem lehet. Amikor a befogadásról, nyitottságról beszélünk, nem azt kell vizsgálni, mi van akkor, amikor a többség jóindulatára szorul a muszlim közösség, hanem mi lenne akkor, ha mi szorulnánk az ő jóindulatukra.

Még az is lehet, hogy rövid távon Merkelnek igaza van, a nyitottság nagyobb biztonságot jelent, mint a bezárkózás, de hosszú távon biztosan nincs igaza. Európa Manchestereken, Berlineken, Párizsokon, gyerekek, nők és férfiak halálán keresztül fogja megtapasztalni, hogy hiába a keresztényi megértés, befogadás, nyitottság, elköltött milliárdok, demonstrált jó szándék nem érünk el semmit. A dolgok iránya nem változik, egyre több muszlim egyre közelebb hozza a pillanatot, amikor nyílt konfrontációban állnak szemben unokáink Európa összes muszlimával, és a barikádokon ott állnak majd azok gyerekei is, akik ma olyan békésnek és megértőnek mutatkoztak irányunkba. Csak egy mód van, hogy megvédjük az európai kultúránkat és gyerekeink életét. Véget kell vetni a nyitottságnak, a befogadásnak és a muszlimokkal szembeni politikai toleranciának. Senkit nem engedni be, és mindenkit kitoloncolni, akit csak lehet. Nem százakat, ezreket, vagy tízezreket, hanem százezreket és milliókat. Nincs más módszer, hogy visszaforduljunk arról az útról, ami Európát lassan, de biztosan egy távoli vallásháborús korszak felé indította.

Mi, magyarok akár biztonságban is érezhetnénk magunkat, mert ma látszólag védve vagyunk ettől a problémától. Sajnos nincs így. Magyarország sorsa nem lenne biztonságban egy olyan Európában, ahol a muszlimok megkérdőjelezik a fennálló rendet.

Hiába a figyelmeztetés, hiába a halálesetek, az európai politika paralizált, gúzsba köti a befogadáspárti, PC-vel terhelt, önvédelemre képtelen jogrend és politikai kultúra. Sokszor kell még leírnunk ugyanezt, mire valaki komolyan veszi, de akkor valószínűleg már késő lesz.