Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Van ok a szégyenre!

Pozsonyi Ádám

2022.07.06. 19:00

 

„Elvtársak, hibáztam!” Ezekkel a szavakkal állt fel idősb. Horváth Béla raktáros 1953-ban a Szabad Nép-félóra utáni megbeszélésen, és beismerte, hogy a raktárból eltűnt 42 db anyacsavar, amit a nép ellensége – aki betette a lábát – lovasított meg, de ő is hibás, mert nem zárta be kulccsal a hátsó raktárajtót, és így most a béketábor gyengébb 42 csavarral, amit sürgősen pótolni kell a baráti NDK-ból.

Erre a jelenetre ismerhet rá, aki elolvassa az alábbi hírt, mely nem 1953-ban, a Rákosi korszakban játszódik, hanem 2022-ben, a jelenben, a szabad és demokratikus Amerikai Egyesült Államokban.

„A Jóbarátok alkotója 4 millió dollárt adományoz, mert bűntudata van amiatt, hogy a sorozatból hiányzott a diverzitás.”

Ne, ne idegeskedjünk. Ne mondjunk csúnya szavakat, és ne hördüljünk fel, hogy már elegünk van ebből. Olvassunk csak bele. Érdemes.

 

„A kilencvenes években még enyhén fogalmazva sem helyeztek akkora hangsúlyt az amerikai szórakoztatóiparban a diverzitásra, mint manapság, és ennek szellemében a korszak egyik legnépszerűbb sorozatában, a Jóbarátokban is nagyrészt fehér szereplők tűntek fel. A vígjáték társalkotója, Marta Kauffman utólag visszatekintve bűntudatot érez emiatt”.

 

Elvtársak, beismerem, hogy hibát követtem el, amiért nem zártam kulcsra a raktárajtót, és így a népi demokráciát megkárosítottam 42 db csavarral, valamint Bástya elvtárs haragját is kivívtam, és megbántottam magát Rákosi elvtársat is.

A Jóbarátokat David Crane-nel közösen megalkotó Kauffmant már egy ideje frusztrálta az, hogy a máig népszerű sitcomot rengeteg kritika éri a fekete karakterek hiánya miatt. Sokáig nem érezte jogosnak a meglátást, azonban 2020-ban, George Floyd meggyilkolása után szégyent érzett.
„A George Floyddal történtek után kezdtem el megbirkózni azzal, hogy olyan módon járultam hozzá a rendszerszintű rasszizmushoz, amivel nem is voltam tisztában. Akkor kezdtem el igazán megvizsgálni, hogy én hogyan vettem részt ebben.”
– mondta az író-producer a Los Angeles Timesnak.

 

Nem, ne feszegessük azt a kérdést, hogy egy drogos köztörvényes bűnöző, jogszerű rendőri intézkedés közben történt véletlen elhalálozása miért ad okot szégyenre egy normális embernek, és azzal se foglalkozzunk, hogy ha fehér bűnöző halt volna meg, vajon szégyenkezne-e bármelyik fekete rendező, énekes, vagy képviselő. Azt a kérdést se piszkáljuk, hogy vajon az afrikai államokban tesznek-e fehér szereplőket a filmekbe, és a fekete írók, rendezők, tévések mennyire törődnek azzal, hogy hány százalékban található az alkotásaikban, vagy adásaikban nem fekete ember. Nem, ezzel ne törődjünk, mert hozzájárulunk ahhoz, hogy gyengüljön a béketábor, és a Titó láncos kutya csörgesse a láncát, akarom mondani, hozzájáruljunk a rendszerszintű rasszizmushoz.

Inkább gyakoroljunk mi is önkritikát!

Én is szégyellem magam, amiért az óvodában halacska volt a jelem, és nem lmbtq, továbbá tudom, hogy már most bűntudatomnak kéne lenni, hogy miért nem képviselem a 10 évvel későbbi elmebajokat.

 

 

A Piszkostizenkettő rovatban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a 888.hu szerkesztőségének álláspontját.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Gyerekekre is lőtt a legalább tizenegy embert lemészárló ámokfutó!

Egy családi vitát követően lövöldözni kezdett egy férfi Montenegróban, és tizenegy embert megölt, majd tűzharcba keveredett a rendőrökkel, akik agyonlőtték – jelentette a montenegrói állami televízió a helyi rendőrségre hivatkozva.

Nagyon fognak fázni a német középületekben, az alkancellár megint másokon takarékoskodik

Nagyon fognak fázni a német középületekben, az alkancellár megint másokon takarékoskodik

Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban – jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére