Több mint fél évszázaddal ezelőtt pár, történelmi távlatokban gondolkodó politikus irányításával tették le az Európai Unió elődjének alapjait. Erőfeszítéseik és eltökéltségük mozgatórugója a béke és stabilitás elérése volt a kontinensen, melyet rövid idő alatt két világégés rázott meg, és amelyet akkoriban még egy vasfüggöny választott ketté. Az alapító atyák között voltak jogászok, üzletemberek és voltak ellenállók, ám egy közös eszménykép lebegett mindannyiuk szeme előtt: egy békés, egységes és virágzó Európa eszményképe. Ha ma rátekintenének kontinensünkre, nem lehetnének elégedettek.

Az egyik ütközési pont a tagállamok között az úgynevezett „közös értékek” kérdése. Ebbe a homályos, jogilag értelmezhetetlen fogalomba tulajdonképpen mindenki azt ért bele, amit akar, hiszen nincsen pontosan megfogalmazva és kibontva. A liberálisabb vezetésű országok másként állnak hozzá, mint a konzervatívabbak, például Lengyelország és Magyarország. Az uniós intézményekről nem is beszélve. Vegyünk egy közelmúltbeli példát, amellyel jól szemléltethető a probléma: a csökkenő születésszámok és az ebből fakadó nehézségekre keresett megoldások eltérése. Egyes országok a demográfiai válságot bevándorlással akarják kezelni és bevándorlóországgá akarnak válni, mások pedig a családalapítást és gyermekvállalást ösztönözve orvosolnák a problémát, és megőriznék társadalmukat jelenlegi állapotában.

A kettős mérce az EU-ban szinte minden területen tetten érhető, de véleményem szerint különösen a családhoz és gyermekekhez való hozzáállás terén ordító az alaptalan különbségtétel. Míg a hagyományos családmodellt ósdinak, meghaladottnak tartják, az alternatív együttélési formákat, a „szivárványcsaládot” piedesztálra emelik. Jusson eszünkbe a végül visszavont bizottsági iránymutatás, amelyben kiemelték, hogy nem üdvös a heteroszexuális kapcsolatok bemutatása a kommunikációs anyagokban. Miközben rá akarják erőltetni Európa népeire az illegális bevándorlók befogadását (valamint a családegyesítés révén ide jövő feleségeket és gyermekeket is), nem támogatják az európai gyermekek megszületését. Sőt, mint az idén januárban Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén is megtörtént, a nők abortuszhoz való joga mellett szólalnak fel.

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője

„A szexuális és reproduktív jogok megsértése emberi jogaik megsértésének és a nők elleni erőszaknak minősül”, jelentette ki az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős biztosa, Věra Jourová Strasbourgban. Az nem derült ki, hogy az abortusz mióta számít európai értéknek. A szexuális és reproduktív jogokról szóló vita keretében a biztos azt is kifejtette, hogy „ezen jogok szűkítése visszaveti a nemek közötti egyenlőségért folytatott harcot”. Elmondta, hogy nemcsak az abortuszhoz való jogról van szó, hanem a diszkriminációmentes, a szexuális egészséggel kapcsolatos oktatáshoz történő hozzáférésről is. Jourová szerint tehát az ártatlan életek kioltása vezet el a nemek közötti egyenlőséghez, és ha nem engedélyezett, az erőszaknak minősül. Mindezt pedig egy kalap alá veszi a szexuális oktatással, amellyel egyértelműen a magyar gyermekvédelmi törvényre tett utalást.

Vajon mit szólnának az ehhez hasonló felvetésekhez az Európai Unió alapító atyjai? Világraszóló botránynak tartanák, hogy a magyarok nem akarják, hogy gyermekeik nekik nem való szexuális tartalmakkal találkozzanak? Egyetértenének azzal, hogy az abortusz egy uniós érték, sőt, szükséges a nemek közötti egyenlőség eléréséhez? Ölbe tett kézzel néznék, hogy egyes tagállamok a gyermekvállalás ösztönzése és támogatása helyett kicserélik saját lakosságukat egy eltérő kultúrából érkező népre? Személy szerint úgy gondolom, hogy a válaszuk ezekre a kérdésekre nem nyerné el napjaink európai liberálisainak tetszését.

Isten, haza, család: erre a hármas egységre épült fel civilizációnk; és azt, hogy az identitáspolitikába beleőrült progresszív ortodoxia ennek lerombolására tett fel mindent, méltán nevezhetjük korunk emblematikus tévedésének. Minden tagállamnak saját joga, hogy úgy rendezze be a társadalmát, ahogy az ott élő emberek szeretnék. Viszont az országokat elválasztó kérdéseknél a progresszív álláspontra ne nyomjuk rá a „közös értékek” bélyeget, hogy ráerőltessük a másként gondolkodókra a liberális életmódot. Máskülönben a jövőben nehéz lesz egyben tartani az Európai Uniót.