A harmincas évei elején járó kancellár 2017-ben annak köszönhette pártja választási győzelmét és személyes népszerűségének gyors, kedvező alakulását, hogy a külügyminiszterként még az iszlám és a migráció vonatkozásában is igencsak puha, megengedő nyilatkozataiban egy radikális, mondhatni száznyolcvan fokos fordulat állt be.

Hogy kinek a sikerén buzdult fel ennyire Sebastian Kurz? Hogy kitől kapta a segítséget és az ihletet?

Talán nem nehéz kitalálni.

Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, és bár a kancellár továbbra is bevándorlásellenes álláspontot képvisel, a Közép-Európa és köztük Magyarország irányába tanúsított közeledés és megértés, a baráti viszony látványosan alábbhagyott.

Kormányváltás ide vagy oda, úgy tűnik, hogy nyugati szomszédunk továbbra sem tud (vagy nem is kíván) kitörni a németek által kiosztott „kisnémet” szerepből.

Sebastian Kurz gyáva.

Gyáva, mert képtelen nemet mondani a németeknek, és gyáva, mert képtelen ellenállni Sorosnak.

Kurz azonban nemcsak gyáva, hanem áruló is.

Ezt bizonyította a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentés megszavazása, a Soros-egyetem ügyében történő hajbókolás, és ezt bizonyítja legutóbbi megszólalása is a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyában.

Barátoknak és szövetségeseknek ugyanis az ember nem szab feltételeket, nem ad ultimátumot.

Ezt az osztrák kancellár Weberrel egyetemben megtette. Kurz szerint a három feltétel „vitathatatlan”, a labda pedig Orbán Viktor térfelén pattog.

Magas ez a labda, ideje hát lecsapni:

„Kedves Sebestyén! Megbízhatatlan labanc vagy.”