Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Összeesküvések és intézmények

Szentesi Zöldi László

2020.10.18. 10:05

Szentesi Zöldi László írása a 888.hu-n.

 

A politizáló emberek két legnagyobb tévedése a mindenre kiterjedő összeesküvések hirdetése és a jelen intézményeinek tulajdonított kizárólagos szerep.

A két megközelítés közös annyiban, hogy hívei konkrét kapaszkodókat keresnek a történésekben. Muszáj keretbe és rendszerbe foglalniuk egymáshoz nem kapcsolódó, viszonyban nem lévő eseményeket. Mindkét megközelítés sekélyes és kezdetleges annyiban, hogy kikapcsolja az emberi tényezőt.

Közös a tévedésük abban is, hogy véglegesnek hisznek átmeneti állapotokat, és azt gondolják, a történelem ott véget ért véget, ahol ők felismerték a saját igazságaikat.

Az összeesküvés-hívők közös hite, hogy valahol, valakik mindent lejátszottak előre, felállítottak egy forgatókönyvet, amit lépésről-lépésre megvalósítottak, és bármit is teszünk, ők győztek, uralmuk alá hajtják, akit akarnak. Az összeesküvés-hívő szükségszerűen borúlátó világképében szemernyi esélye sincs a világosságnak, a sötétség mindent ural. Őszintén hiszi, hogy rendszert teremtett, lenéz és megvet minden olyan nézetet, amely komplex elemzésekkel másfajta következtetéseket tár fel. Az összeesküvés-hívőnek abban persze igaza van, hogy léteznek összeesküvések. Még abban sem téved, hogy titkos társaságok, magánszemélyek politikai hatalomra törnek (ez mellesleg mindig is így volt), csak abban nincs igaza, hogy a világban nincs ellensúly, nincs mozgás, változás, hogy az emberi történelem voltaképpen lezárult, az örök sötétség diadalmaskodik.

Ugyanilyen tévedés túl nagy jelentőséget tulajdonítani korunk intézményeinek, jelenlegi politikai berendezkedésének. Láttam én már ilyet fiatal éveimben: ugyanaz az ember, aki a szocializmus életrevalósága mellett kardoskodott mondjuk 1987-ben, csak pislogott, amikor négy évvel később megszűnt a Szovjetunió. Ma sincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki mondjuk az Európai Unióra, annak jogrendszerére, döntéshozó szerveire hivatkozik azzal a hittel, hogy csakis az vezeti el az európai embereket bonyolultabbnál bonyolultabb ügyeikben. Az Európai Unió abban a formában, ami bennünket is érint, mindössze másfél évtizede működik, és ahogyan elnézem, túl nagy reményeket nem szabad fűzni ahhoz, hogy mondjuk újabb másfél évtized múltán még működni fog. Nem egy interetnikus parlament, hanem az európai nemzetállamok pénzét osztják szét az unió csúcsszervei. Nem az uniós szakanyagban megfogalmazott és felettébb kétes értékű „európaiság” az ezer nyelvű, ezer szokású kontinens lingua francája, hanem a népek, nemzetek kultúrája és valóságismerete. Válsághelyzet, megtámadtatás idején, mondjuk a Notre Dame leégésekor vagy az iszlamista gyilkosságok alkalmával megfigyelhetjük, hogyan tör fel európai emberekből a zsigeri ragaszkodás önmagukhoz, a saját hagyományaikhoz. Ennek is akadnak fokozatai persze: ahol az agymosás már nagyon előrehaladott, ott az alapvető eseménysort is képtelenek értékelni, de nagyrészt mégis igaz, hogy az ember védekező ösztönei talán a legerősebbek a velünk hozott anyagban.

Tudósok, írók kutatták századokon át a Római Birodalom bukásának okait. Egyik-másik szerző több kötetben sem tudott érdemlegeset mondani a kiváltó okokról. A megannyi érv, adat és körülmény persze fontos és tanulságos, de alighanem annak volt igaza, aki azt mondta: a Római Birodalomnak azért kellett megbuknia, mert semmi sem áll örökké. Ami keletkezett, el is múlik. Igen, a világ folyamatos mozgásban van, minden átalakul, elsüllyedünk és felemelkedünk, legyőzetünk és újrakezdjük. Csakúgy, mint az egyes ember, a nemzetek, kontinensek életében is akad birodalmi keret, önálló lét, mindenféle viszonyrendszer. Liftezünk a rendszerek között, odacsapódunk valamihez, egy eszméhez, egy kordivathoz, az uralja az életünket tíz évig, olykor ötvenig, aztán szépen visszarendeződik minden.

Az alap azonban sértetlen, maga az ember nem változik. Persze, elektromos autóval jár, és űrszondát küld a Marsra, de ugyanolyan esendő és halandó, mint az ősei.

Az ember csak átmeneti rendszerek felállítására képes. Az idő, ez a szigorú cenzor, még nála is erősebb, oktalanság tehát abban hinni, hogy más emberek előre lejátszottak mindent vagy, hogy az intézményei garancia örökké kitart. Illúziók nélkül, reálisan felmérni életünket, minél sokrétűbben, minél több forrásból tájékozódni, majd ebből hasznos stratégiát építeni – ennyi minden, amit tehetünk. A jelenben élni, a jövőre gondolni és nem túl sokat rágódni a múlton, hiszen az állandó múltra hivatkozás pusztán menekülés és félelem a mai feladatoktól. Eltávolodni az illúzióktól, legyűrni a félelmeket, és elfogadni azt, hogy a történelemnek talán sem mélyebb célja, sem iránya, sem értelme nincsen, a dolgok pusztán megesnek velünk, isteni rendelésből vagy anélkül – nagyjából ebben állna közös bölcsességünk első leckéje.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére