Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nyűglődő történet

Pozsonyi Ádám

2020.01.12. 15:15

Károly szomorú fiatalember volt. Nála ez nem volt holmi átmeneti jelenség, mely a pillanatnyi hangulat különös játéka folytán hol kevésbé, hol erőteljesebb mértékben uralta érzékeny lelkivilágát. Nem! Károly mióta az eszét tudta, szünet nélkül szomorkodott. Ez az állapot zsenge ifjúkora óta végigkísérte őt, s ő beletörődve sorsába, megadóan cipelte eme sajátos érzésvilág áldásait.

Embertársai eleinte szokatlannak találták viselkedését. Az elemi iskola első osztályában, amikor a többi gyerek zsibongva szaladgált a folyosón, ő magányosan ült az osztályterem leghátsó padjában, leverten bámult maga elé, sűrűn pislogott a szemeivel, s közben fennhangon sóhajtozott.

Valaki odament hozzá, s megkérdezte tőle, voltaképp mi a baja, s nem gondolkodott-e még el azon a lehetőségen, hogy ahelyett, hogy itt búbánatoskodik, esetleg kijöhetne az udvarra téglával dobálni a tanári szoba ablakát, ahogy az minden épeszű gyerektől elvárható.

Károly lassan ráemelte fátyolos tekintetét, keze finoman megremegett, majd halk szavak hagyták el ajkait.

- Kérlek, menj el. Nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy kivegyem osztályrészem játékaitokból, melyek oly hiábavalóak a lét eme siralomvölgyében. Lelkem elhagyatottnak és magányosnak érzi magát, miközben a honnan, s hová kérdésére keresem a választ, és elönt a végtelen fájdalom, ha a szenvedések és sorscsapások kínzó áradatára gondolok, mely törékeny lelkem sajgó sebeit érik nap, mint nap, miközben testem porhüvelyét hordom vezekelve a kínok mezején.

Az illető ezt az áradatot természetesen nem várta be, s már a második mondat közepe táján elhangzott ajkáról egy futtában odavetett, praktikus és tömör ténymegállapítás, mely tartalmára nézve azt volt hivatva közölni az emberiséggel, hogy Károly egy hülye.

Teltek-múltak az évek, s Károly egyre szomorúbb lett. Ruhatárából már óvodáskorában kiiktatta az élénk színeket, amikor kijárta a nyolcadikat, lemondott a kékről és a zöldről, s mire ráköszöntött az érettségi, a barnát is megtagadta, s csupán piszkosszürke színű kinőtt kardigánját volt hajlandó viselni.

A párválasztás súlyos teherként nehezedett lelkére.

A lányok rendre faképnél hagyták, mivel a bemutatkozás után, az ismeretség első percében a nyakukba borult, hangos zokogásba kezdett, majd kifejezte óhaját arra nézve, miszerint kísérjék el őt egy csendes, és lehetőleg elhagyatott helyre, s hagyják magányosan elpusztulni, vagy esetleg könyörületből fogják a kezét, s nyújtsanak számára vigaszt a szenvedés óráiban.

Hosszas tűnődés után Károly végül is a következő megállapítást tette.

- Ó, ezek a lányok mind oly vidámak és felhőtlenek. Nem illenek az én mély és finom lelkemhez! Talán egy beteg lány. Igen, ő talán megértene engem…

Másnap felkerekedett, s dologhoz látott. Elment a körzeti orvosi rendelőbe, helyet foglalt, majd fátyolos tekintetét körülhordozta a termen. Pillantása megakadt egy lányon, aki lehunyt szemmel, összezárt ajakkal, lemondóan ült az egyik sarokban. Összeszedte a bátorságát, lassú léptekkel megközelítette, majd megszólította.

- Megengedi kisasszony, hogy helyet foglaljak? Higgye el, nem óhajtom megzavarni magányos töprengését, ám beteg s elkínzott lelkem úgy érzi, talán enyhülést nyer azáltal, ha ön mellé telepedhetem.

A társalgás kissé nehézkesen indult.

- Mióta ül itt?

A válasz csak hosszú percek után érkezett meg, akkor is igen halkan.

- Immáron harmadik éve töltöm itt napjaimat. Korán reggel felkelek, elfogyasztok egy darabka száraz kenyeret, leöblítem egy kevés klórozott csapvízzel, s máris indulok az orvosi rendelőbe. Rendszerint én vagyok az első. Télen néha órákkal a nyitás előtt odakinn toporgok. Testemet ilyenkor szinte teljesen belepi a hó. Didergek, fázom, s elhagyatottnak érzem magam – sóhajtotta.

- Este azután zárásig itt ülök – tette még hozzá.

Károly egy pillanatig a lány merev és vértelen ajkaira szegezte tekintetét, majd félénken megkérdezte.

- S mondja, mi a betegsége? Nem találják az orvosok? Hiszen ha ennyi év óta jár ide...

A lány eddig lehunyt szempillákkal ült, most azonban a kérdezőre emelte tekintetét.

- Hogy mi a bajom? Azt kérdi, hogy mi a bajom? Az én bajom maga a világmindenség! Az emberiség szenvedése. A céltalan lét ezernyi gyötrelme és pokla! A kiúttalanság és félelem, mely maga az élet! Hát ez az én bajom.

Károly mellkasában ott legbelül ekkor valami nagyot dobbant, s azonnal megérezte: Ez az igazi!

Ettől a pillanattól fogva nem tágított a lány mellől.

Télen a járókelők megfigyelhettek egy furcsa párost, amely a körzeti orvosi rendelő bejáratánál, a sűrű havazás ellenére kitartóan fagyoskodik fél öt óta, noha a rendelés csak kilenckor kezdődik.

Amikor kinyílott végre az ajtó, ők beléptek, helyet foglaltak a váróterem valamelyik kopott padján, s a teremben ülő betegek ehhez hasonló különös párbeszédeknek lehettek fültanúi:

- Kisasszony, megmutathatom a látleleteimet? Nézze ezt a foltot. Itt a tüdőmön, látja? Már nem lehet sok hátra. De persze, nem is kár ezért a céltalan életért.

- Maga melyik kórházban feküdt legutoljára? Képzelje, én is! A múltkor azt ígérte, hogy elhozza a zárójelentését. Vethetnék rá egy pillantást?

Lassanként mély vonzalom alakult ki kettejük között. Amikor elváltak egymástól, rendre megbeszélték a következő találkozó időpontját.

- Akkor holnap a szokott időben, a gyógyszertár előtt.

Másnap pedig, amikor találkoztak, kiváltották az előző nap felírt gyógyszereket, majd sétára indultak a gyógyszertártól az orvosi rendelőig, onnan az árva kutyák menhelyéig, majd vissza.

Miközben kéz a kézben sétáltak, folyt tovább a csevej:

- Magának is szúr?

- Igen, itt a szívem alatt.

- S önnek, szédülések? Azok nekem is szoktak. Ez már az utolsó stádium. De persze nem is kár! Itt hagyjuk ezt a közönyös világot. Újabban szorongásaim vannak. Magának is? Magának állandóan? Ne higgye, hogy nekem kevésbé.

A társalgásban ennél a résznél kis szünet állt be, majd Károly halkan, alig hallhatóan megjegyezte:

- Most Kafkát olvasok. Meg Joyce-t. Céltalanság, magány, félelem. Ez az én életem is. Élet? Ugyan, nem élet ez! Ez csak a létezés percről percre, óráról órára ismétlődő kínja.

- Minek, minek? – legyintett fásultan.

- Ó, hiábavalóságok, ó, céltalan élet... – mondta, majd halkan hozzátette:

- Kisasszony, meghívhatom egy kamillateára?

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Díszcigánynak nevezte a Fidesz EP-képviselőjét az Azonnali

Felháborító véleménycikket közölt az LMP-hez köthető bulvárlap.

Újabb migránstábort számoltak fel Párizsban

Újabb migránstábort számoltak fel Párizsban

Több mint 1400 migránst szállítottak el kedd délelőtt a francia hatóságok egy sátortáborból Párizs északi részén, és azt ígérik, hogy valamennyi táborhelyet végleg felszámolják.

Jogerősen hét év tíz hónapra ítéltek egy montenegrói kábítószercsempészt

Jogerősen hét év tíz hónapra ítéltek egy montenegrói kábítószercsempészt

Jogerősen hét év tíz hónap börtönbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla egy montenegrói nőt, aki több mint 29 kiló marihuánát próbált Magyarországon keresztül Pozsonyba csempészni.

Szalai Ádám: extra motivációt jelentene a Puskás Arénában játszani a románok ellen

A Mainz támadójának célja, hogy a magyar válogatottal kiharcolja a nyári Európa-bajnokságon való részvételt.

Helyben fertőződhetett meg a koronavírussal a Németországban ápolt beteg

Helyben fertőződhetett meg a koronavírussal a Németországban ápolt beteg

Bajorország tartományban okozhatta a megbetegedést a koronavírus a Kínából kiindult járvány első megerősített németországi eseténél – jelentették kedden német hírportálok a tartományi hatóságok közlése alapján.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére