Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nem úgy értette

Bohár Dani

2020.06.30. 11:50

Ebben az országban van olyan baloldali politikus, aki vállalta már a tettei vagy a mondatai után a felelősséget?
’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg! Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan a gazdasági válság után.

Ezek a mondatok nem valamiféle újhullámos német náci párt vezetőjétől származnak, még csak nem is a zsidózás emblematikus jobbikos alakjától, Gyöngyösi Mártontól, hanem az értelmi szerző László Imre. A XI. kerület DK-s polgármestere eddig onnan lehetett ismerős, hogy orvos létére már tavaly október óta azon ügyködik, hogy semmiképpen se készüljön el a dél-budai szuperkórház. A gigabefektetés az általa vezetett kerületben történne és László Imre jó DK-sként zsigerből mindent elutasít, aminek köze van a kormányhoz. De ne térjünk el a tárgytól!

A XI. kerület egyik önkormányzati ülésén László Imre hosszasan értekezett arról, hogy a Time magazin mennyire jól döntött, amikor 1938-ban Adolf Hitlert választotta az év emberének.

Az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta.

A történelemből ezek szerint nem túl erős László Imrének felidézném, hogy 1938-ra Adolf Hitler már bőven megtette azt, amit a hazai ellenzék egy évtizede vizionál alaptalanul, vagyis lényegében megszüntette a vele szemben álló politikai pártokat, a politikusokat pedig börtönbe vagy koncentrációs táborba zárta.

1935-ben (vagyis 3 évvel a Time magazin döntése előtt) elfogadta a Reichstag (amelyet ekkor már csak náci képviselők alkottak) az úgynevezett nürnbergi törvényeket. Az első törvény értelmében a németországi zsidókat megfosztották állampolgárságuktól. A német vér és német becsület védelméről szóló törvény pedig megtiltotta a házasságkötést a zsidók és nem zsidók között. Illetve bűncselekménnyé minősítették a köztük történő nemi kapcsolatot. A nürnbergi törvények ágyaztak meg a későbbi zsidóüldözésnek.

László Imre azonban nem állt meg itt. Bement a Heti TV-be, ahol pedig már arról beszélt, hogy szeretne elnevezni a XI. kerületben egy közteret Mengeléről. Josef Mengele SS-tiszt volt, az auschwitzi haláltábor kegyetlen orvosa. Több mint ezer emberen végzett kísérleteket, akiknek többsége belehalt ezekbe. Visszatérve a beszélgetésre. Kiderült, hogy az újbudai polgármester valójában Nelson Mandelára gondolt. Nem mindegy. Főleg, ha az ember teret akar elnevezni valamelyikről.

Természetesen László Imre mindkét esetet követően azzal védekezett, hogy ő valójában nem is úgy értette, meg nem is ezt akarta mondani.

Niedermüller Péter sem úgy értette amikor erről beszélt:

Ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak, meg azért nők is vannak közöttük.

Illetve Karácsony Gergely sem úgy értette, amikor azt mondta, hogy szerinte nem nácizmus zsidó képviselőket listázni. Utalva Gyöngyösi Márton korábbi parlamenti felszólalására.

És még hány hasonló esetet hozhatnék, amikor egy baloldali politikus nem úgy értette, meg persze kiforgatták a szavait.

Ha baloldali politikusról van szó, akkor a Mazsihisz sem a lemondást sürgeti, hanem egyből megbocsátó kezet nyújt. Biztosak lehetünk benne, ha egy jobboldali politikus beszélt volna így Hitlerről, a zsidó szervezet akkor is ennyire megértő lenne. (Nem.)

Az az igazság, hogy egy politikusnak – többek között – az a munkája, hogy értelmesen beszéljen, hogy egyenes mondatokat mondjon, amelyeket nem lehet félreérteni vagy kiforgatni. Egy professzionális államférfival vagy nővel ez ugyanis nem fordulhat elő.

Feltételezem a legjobbat, amely szerint László Imre nem túl magas történelmi tudással rendelkezik és amatőr kommunikátor. Azért ez a legjobb, mert bízom benne, hogy valójában nem is tudta, hogy mit beszélt Hitlerről. Viszont ebben az esetben a DK-s politikusnak nem való ez a szakma. Aki Hitlert élteti és Mengele teret akar a kerületében, az más csúfságra is képes.

László Imre alkalmatlan a feladatára. Nemcsak ezen két kijelentése miatt, hanem az egész elmúlt kicsit több mint féléves tevékenységét elnézve. Szóval ne legyünk vele elnézők.

Hiszen mással sem lennénk azok. Képzeljük el, ha egy László Imre képességű személy mondjuk pék lenne. Kiflit kérnénk tőle, de ő csak zsemlét tud sütni, azt is rosszat. Mit csinálna ezzel a pékkel a főnöke? Szó nélkül kirúgná. Vagy vegyünk egy kőművest mondjuk. Kifizetünk egy csomó pénzt, erre összedől a házunk. Mit csinálunk? Bevasaljuk a kárt és elküldjük a francba a „szakembert”.

László Imrének a XI. kerület lakói a főnökei. Küldjék el a francba!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére