A segélypolitika következménye

A napokban megjelent Önellátás és kirekesztés című tanulmányt két közgazdász professzor, Johan E. Eklund és Johan P. Larsson készítette el, akik a malmöi növekedési bizottság figyelmébe ajánlják megállapításaikat. Korábban a Svéd Statisztikai Hivatal azon definíció alapján határozta meg a munkaerőpiacon „alkalmazott” személyeket, hogy az illető egy referenciahéten legalább egy órát végzett-e munkát. Eklund szerint önmagában az a tény, hogy valakit foglalkoztatottnak minősítenek, korántsem elég ahhoz, hogy az adott személy meg tudjon élni a jövedelméből, s ezért a kutatásban társával megalkotta a jövedelemalapú önellátás definícióját, ami jóval alkalmasabb ennek mérésére.

A kutatás arra is rámutatott, hogy az Afrikából és Közel-Keletről érkező bevándorlók önellátók a legalacsonyabb arányban (38, valamint 36 százalékban), vagyis mindkét csoport esetében a kisebbség kétharmada a jóléti állam szolgáltatásaival visszaélve él Svédországban. A két professzor a – jól megszokott progresszív mantra szerint – a kirekesztésnek tulajdonítja a katasztrofális számok okait, a jelenség társadalmi–kulturális vetületére, vagyis a bevándorlók felelősségére nem sok szót fecsérelnek el.

(Photo by JOHAN NILSSON / TT NEWS AGENCY / AFP)

A svédországi muszlimok sikertelen integrációja kapcsán mindig zavaros magyarázkodásokba kell bocsátkozni, hogy „miért olyan rosszak a számok”. A két kutató jelen helyzetben azzal védekezik, hogy az „átlag kicsit megtévesztő, ezért meg kell nézni, hogy a város különböző pontjain hogyan néz ki a helyzet”.

Svédország, mint elrettentő példa

A statisztikákra megerősítő mechanizmusként hat, hogy a párhuzamos társadalmakba az önellátásra képtelen bevándorlók költöznek be, míg az önellátó őshonos svéd, és más nyugati hátterű lakosság folyamatosan költözik ki. Ez az úgynevezett „white flight” (fehér menekülés) jelenség, amikor a fehér lakosság hirtelen és nagy arányban kezd el kiköltözni a „fajilag vagy etnokulturálisan sokszínűbbé” váló városrészekből. A progresszív szociális igazságosság harcosok szerint ennek oka természetesen a rasszizmus, ám valójában a katasztrofálisan romló közbiztonság, az etnikai bandaháborúval egybekötött lövöldözések, a folyamatosan pusztuló és elkoszosodó város látképe, vagyis az élhetetlenné váló körülmények miatt menekül el a fehér lakosság. Nem véletlen, hogy ez a jelenség egyébként a legtöbb multikulturális nyugati nagyvárosban megfigyelhető, ami azonban semmiképpen sem örömteli esemény, hiszen ez csak még inkább megágyaz az olyan no-go zónáknak, ahol már az állami erőszakszervezetek sem képesek a rend fenntartására.

(Photo by PATRICK PERSSON / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP)

A kutatás azt is megvizsgálta, hogy a legalább húsz éves, Svédországba érkezett, nem nyugati származású emberek mindössze 40 százaléka válik önellátóvá, amihez Stockholmban 7–8 évre, Göteborgban 9 évre, míg Malmöben 12–13 évre (!) van szükségük. Vagyis a kulturálisan idegen bevándorlók 60 százaléka 13 év malmöi szocializáció után sem képes fenntartani magát az állami segély nélkül. Miután az idegen eredetű lakosság importálásának katasztrofális társadalmi–kulturális következményei lettek Svédországra (is) nézve, a progresszívek utolsó „ütőkártyája” a bevándorlás, mint gazdaságilag hasznos jelenség hangoztatása maradt, ám ezen érvelés jelentős léket kapott most.