Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Macron már csak a bûnözõkre tud számítani

Bertha László

2018.12.05. 14:08

A sárgamellényesek és a lincselõk.

Tévé- és rádióműsorokban, újságokban, az interneten arról vitatkoznak Franciaországban, hogy a rendőrök vajon hogyhogy nem tudják megkülönböztetni a valódi sárgamellényeseket a közéjük vegyült közönséges bűnözőktől, akik fosztogatnak, járókelőket vernek, autókat gyújtanak fel és rendőröket lincselnek. Hogyhogy nem tudják kirángatni a bűnözőket a tömegből? És hogyhogy adódnak olyan pillanatok, amikor ezek a bűnözők könnyedén el tudnak fogni egy rendőrt és kis híján agyon tudják verni? Hol vannak a többiek? Vagy ahogy a Le Figaróban lehetett olvasni egy Twitter-bejegyzésben: na, most akkor hol van Benalla? Hol van a francia elnök szadista testőrparancsnoka, aki – mint magától Macrontól tudjuk, hiszen ő mondta ezt egy sajtótájékoztatón – nem az elnök szeretője. (Mint ismert, Benallának az volt a hobbija, hogy békés tüntetőket vert rendőrnek öltözve.)

A válasz látatlanban is egyszerűnek tűnik. Macron azt akarja, hogy az emberek a becsületes munkásembereket, akik fellázadtak az elviselhetetlen benzinárak ellen, a drága gáz és áram ellen, a nyugdíjak megadóztatása ellen, mossák egybe a közéjük vegyült, arcukat sállal eltakaró, zavart és gonosz tekintetű bűnözőkkel. És akkor majd azt fogják követelni a kormánytól, legyen még agresszívabb a lázadókkal szemben, legyen rendkívüli állapot, vezényelje ki a katonaságot, s a többi. Vagyis, hogy – némi felfüggesztés, trükközgetés után – maradhasson az áremelés. Maradhasson a kormány.

A válasz közvetlen közelről még egyszerűbb. Ugyanaz. Hogy Macron és a kormány pontosan ezt akarja. Mossák csak össze az emberek a lázadókat és a bűnözőket.

Szombaton a Bastille Operába akartam eljutni. A rádióból elég hamar kiderült, hogy csak gyalog lehet megközelíteni, hiszen a sárgamellényesek lezárták a teret, blokád van, biztonsági okokból ott a metró sem áll meg, de nemcsak a Bastille-nál, hanem a közeli megállóknál sem, buszra, taxira gondolni sem érdemes. Nagyjából négy megállót kellett gyalog menni, ez persze nem vészes távolság, csak egy volt a probléma: a Rue Saint-Antoine-on, ami a tartózkodási helyemtől az operához vezetett, jöttek szembe a térről érkező, ott már dolgukat befejező tüntetők. Sárgamellényesek és a bűnözők. És semmifajta rendőrségi, esetleg szociológiai vagy jogi ismeret nem kellett ahhoz, hogy eldönthessük, ki kicsoda. A sárgamellényesek meggyötört arcú, legalább harmincéves, de jobbára ötven év körüli nők és férfiak, általában egy élet nehéz munkája az arcukon, keserű tekintetek, csendes vonulás. És jöttek – gyakran közéjük vegyülve – a bűnözők. Hogy még jobban beolvadjanak a tüntetők közé, sokukon szintén volt sárga mellény. Azonban az arcukat nem lehetett látni, csak a szemüket, hiszen nagyon gondosan sállal eltakarták. Volt, aki egy szigetelőszalaggal körbe is ragasztotta a sálját a fején, hogy még véletlenül se essen le, amikor éppen embereket ver. Trágárságokat üvöltöttek, lökdösték, hihetetlenül agresszíven fenyegették a szembejövőket, egyiknél-másiknál baseballütőhöz hasonlatos tárgy volt, de láttam gumibotot is.

Fáradt arcú munkásemberek és sállal eltakart arcú bűnözők – a hangjukból ítélve fiatalok. A különbség olyan drámai és olyan nyilvánvaló, hogy aki őket nem tudja megkülönböztetni, az nem is akarja. Macronék persze nem akarják. Sunyi egy ravaszkodás, annyi biztos. De amikor megérkeztem a Bastille-hoz, az operához, akkor nemcsak ennek a macroni taktikának a sunyiságát tapasztaltam meg, hanem a gátlástalanságát is.

A Bastille tér nagyjából egy Hősök tere nagyságú terület, talán egy vagy két nagyobb tér van ennél Párizsban. Rengeteg étterem, fény és az egyik sarkában a hatalmas, modern operaház. Szombat este hétkor viszont vaksötét volt, egyedül az opera fényreklámja ment, meg persze az operát is kivilágították. Egy hatalmas villanyoszlopot kidöntöttek a demonstrálók, a még ott maradt tüntetők közül néhányan azt üvöltötték, hogy „elvágtuk a kábelt, elvágtuk a kábelt”, de szerintem egyszerűen egy-két órával korábban a kiszakított óriási oszlop miatt lekapcsolták a világítást, talán biztonsági okokból. De mindegy is. Sötét, szétdúlt tér, autó sehol, hiszen körbezárták a sárgamellényesek.

Az opera előtt viszonylag hosszabb sor – így megy ez már két éve. Az iszlamista terrorizmus miatt az operaházba csak egy biztonsági kapun keresztül lehet bemenni, pontosan olyan kapun, mint ami a repülőtereken van. Az ellenőrzés három részből áll. Először egy őr megnézi a táskákat, utána egy másik őr, hogy van-e jegye a nézőnek – mindez még a bejárat előtt, az utcán –, majd a bejáratnál, elcsúfítva Carlos Ott gyönyörű épületét, otromba kapukon kell átmenni, persze, kulcsot, telefont, mindent külön ki kell tenni. El lehet képzelni, hogy egy több mint kétezer férőhelyes operaháznál ez mennyi időbe telik. Egyszer majdnem elkéstem emiatt, így most időben mentünk, korán. De harminc perccel a kezdés előtt is már nagy volt a tömeg, amit észrevett néhány eltakart arcú, fiatal hangú bűnöző, trágárkodni kezdtek és „mocskos franciákat” kezdtek üvöltözni. Mivel valóban csak a szemük látszott, feltehetően a büntetőjogi felelősségük teljes tudatában nem lehet kijelenteni, hogy a borzalmas elővárosok muszlim bűnözői voltak, de a „mocskos francia” kifejezés fogalmilag azért azt valószínűsíti, hogy az anyaországot nem kedvelő nem francia fiatalok lehettek. Hiszen a „francia” szó ebben a kontextusban meglehetősen pejoratív értelemmel bírt.

A biztonsági őrök főnöke érzékelhette, hogy a sor végéhez közeledik néhány bűnöző, és gyorsan átterelték a nézőket a kapukon, ezúttal úgy, hogy senkinek nem néztek bele a táskájába, és a kapukon is át lehetett jutni telefonnal, kulccsal, mindennel. A bűnözők egyébként azonnal békén hagyták a sorban állókat, feltehetően akkor vették észre, hogy az épületnél nagydarab biztonsági őrök vannak. Miután elkotródtak, utána már a biztonsági ellenőrzés is ismét alapos lett.

Mert rendőr egy sem volt, legalábbis a közelben nem. Attól nem kellett félniük. Ugyanis a pajzsuk mögé bújva a távolban álltak, és ahelyett, hogy a téren köveket dobáló, lámpákat döntögető bűnözőket elvitték volna, csak nézték, hogy mi történik. Nem gondolom persze, hogy hülyék vagy gyávák a francia rendőrök, hogy elfogadhatónak tartották, hogy botokkal fegyverkezett, eltakart arcú fosztogatók tomboljanak tőlük száz méterre. Nem adtak nekik parancsot, hogy csináljanak bármit is. Elég nyilvánvaló: a tüntetések vagy akkor fejeződnek be, ha a kormány enged, vagy ha olyan helyzet alakul ki, hogy a tüntetőknek kell visszavonulniuk. Mondjuk, ha meghal egy rendőr, ha agyonvernek egy járókelőt, ha elviselhetetlen lesz az élet Párizsban. Most a franciák háromnegyede a tüntetők mellett van. (Ezért is függesztette fel kedden Macron miniszterelnöke a benzinár emelését.) Ha viszont lesz valami tragédia, kevésbé fogják támogatni az emberek a sárgamellényeseket. Akik most már éjjel-nappal arra kényszerülnek, hogy magyarázkodjanak: a Champs-Elysées üzleteit nem ők rabolják ki, nem ők akartak meglincselni egy rendőrt, nem ők gyújtják fel a kocsikat.

A sárgamellényesek a francia kormány ellen vannak, a közéjük keveredő bűnözők (franciául eufemisztikusan huligánoknak hívják őket a hírműsorokban) a francia társadalom ellen vannak. A sárgamellényesek Macront gyűlölik, aki – fordított Robin Hoodként – elveszi a szegények pénzét, és odaadja a gazdagoknak, meg persze ebből finanszírozza a bevándorlást is, ahogy a költségvetéséből ki is derül. A közéjük keverő bűnözők meg a francia embereket gyűlölik.

Az operaház egyébként messze nem volt tele, a hátsó sorokban ülőket előreterelték az előadás kezdetén, hogy ne kongjanak az első sorok – pedig szombat este, népszerű, mondhatni könnyen fogyasztható opera volt, az egyik legismertebb olasz Verdi-karmester, az egyik legjobb operarendező és a franciák saját kedvence (az azon az estén betegen éneklő nagy baritonista) volt a főszereplő. De hát sokan nem akartak egy ilyen felfordulás közepén oda menni. Tudjuk, érthető.

Volt egyébként szombaton egy másik tüntetés is Párizsban. Picit fájdalmas, de erről méltatlanul és szomorúan oly keveset lehetett olvasni. Látszólag ezt is a kormány intézkedése ellen tartották, de úgy érzem, Macronnak ez azért egy kicsit kedvesebb tüntetés volt. Mi több, reménykeltő. Baloldali egyetemisták azt követelték, hogy a bevándorlóknak olcsóbb legyen az oktatás.

A 888.hu véleményrovatának szerzői: Bertha LászlóFalusi VajkFűrész GáborGFGGábor LászlóH.I.Ifj. Lomnici ZoltánKetipisz SztavroszMegadja GáborPozsonyi ÁdámSzentesi Zöldi LászlóVincze Viktor Attila.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Harminc éve tart a rendszerváltó harc

Harminc éve tart a rendszerváltó harc

Ma ugyanazok a baloldaliak mondják azt, hogy Európai Egyesült Államokra van szükség, akik 30 évvel ezelőtt még a Szovjetunióban hittek. A rendszerváltás árulói pedig már harminc évvel ezelőtt is ugyanazok a liberálisok voltak, akik akkor és ma is Soros ideáinak a legelkötelezettebb hívei.

Bogár László: „annyi volt a rendszerváltás, mint Aliz, a guminő”

Bogár László: „annyi volt a rendszerváltás, mint Aliz, a guminő”

Rendhagyó beszélgetés Bogár László közgazdásszal a rendszerváltozás nevű folyamatról, arról, hogy hogy is ment ez harminc éve, és még azelőtt; arról, hogy mi is az a szocializmus; hogy hogyan szorított kést az SZDSZ az MDF-esek torkához, és hogy mi volt a jelentősége Orbán Viktor harminc évvel ezelőtti beszédének.

Így emlékezett Orbán Viktor Nagy Imrére

Hivatalos Facebook oldalán közzétett videójában rótta le kegyeletét Nagy Imre, Magyarország miniszterelnöke előtt Orbán Viktor.

Harminc éves a magyar rendszerváltás

Harminc éves a magyar rendszerváltás

Infovideóban foglaltuk össze a lényeget.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére