Németország és Franciaország került ma a nemzetközi terror epicentrumába, lehet arról szakmai vitát folytatni, hogy pontosan mi minősül terrormerényletnek és mi nem, azonban annyi bizonyos, hogy jelenleg Európa két azon hatalmát ostromolja a terror, amely hatalmak kibékülését célul tűzve jött létre a ma Európai Unióként ismert nagy európai projekt. Ma abban a két országban rettegnek a franciák és németek milliói, amelyek mind szellemi, mind politikai, mind gazdasági tekintetben vezették kontinensünket az elmúlt fél évszázad során.

Minden kontinensnek megvan a maga geopolitikai vagy egyéb ereje. Afrika lehet, hogy szegény, de demográfiai fegyvere mindennél megkérdőjelezhetetlenebb vitalitást kölcsönöz neki. Ázsia soha nem látott módon indult el a világhatalmi küzdelemben, és ha Kínát vesszük alapul elég nagy eséllyel labdába is rúg. Az USA szellemi hanyatlása kétségkívül érdekes téma, ám valójában senki sem gondolhatja komolyan, hogy több milliárd dolláros katonai kiadásait és olajtartalékait figyelembe véve komolyan lényegtelen világpolitikai szereplővé válhat pár éven belül. Oroszországról ne is beszéljünk, de még a jelenleg káoszban tobzódó Közel-Kelet is több potenciált mutat fel a maga öbölmenti sikersztorijával, mint kontinensünk, Ausztrália és Latin-Amerika a maga elzártságával pedig lassan a boldogság szigeteivé válik.

Európa vonzerejét évtizedeken át az az európai életforma adta, amelyet ma mindennél sikeresebben számolnak fel.

Döbbenetesen szimbolikus, hogy egy nemrég a közel-keleti fiatalok körében végzett közvélemény-kutatás szerint, a moderált fiatal családosok Bejrútból, Ammanból stb. ha költözniük kéne, utolsóként választanák úti célként Európát, mivel szerintük az hanyatlik, veszélyes környék és nincs benne potenciál.

Valóban lehet vitát nyitni a haldokló Nyugat-Európa víziójáról, hiszen tényleg vannak ezt megcáfoló gazdasági adatok, azonban ma nem ez a lényeges, hanem hogy a világ és maga Európa hogyan is tekint önmagára. Mélységesen megdöbbentő, hogy maguk az európai emberek is szinte már csak legyintenek akkor, ha nők ellen elkövetett tömeges erőszakról, fiatalokat gyilkolászó német-iráni középiskolásról, tömegbe hajtó magát számkivetettnek érző nizzai merénylőről van szó.

Mára teljesen egyértelmű, hogy a kicsit is óvatosabb európai emberek nyári úti célként nem választanák sem a francia vidéket, sem Európa fővárosát, de lassan már a környező osztrák, német városokat sem.

És persze lehet itt azzal érvelni, hogy mindig is voltak merényletek Európában, pár évtizede mondjuk a RAF vagy épp az IRA által, ám azt ne feledjük el, hogy ez azokban az időkben zajlott, amikor az Unió víziója még mindennél erősebb célként lebegett a kontinens lakóinak szeme előtt. Európa ma nem az, ami a második világháborút követően volt. 

Mit érnek majd a kiemelkedő gazdasági és innovációs adatok, a mindennél kényelmesebb életmód egy olyan kontinens esetében, amely még ha papíron nem is, de a valóságban leszakad a világtól?

Ma Nyugat-Európa a leggyengébb láncszem. Az egyetlen lehetőség a korábban lesajnált "keleti blokk" egyes országaiban van arra nézve, hogy felrázzák nyugati testvéreiket, hogy végre tegyenek valamit, ha pedig a nagybetűs Nyugat nem néz a feltartott tükörbe, bele kell nyugodnia abba, hogy a világpolitika színpadán már a hátsó sorban sem fog helyet kapni.