Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Külföldi momentumok

Bohár Dániel

2020.01.11. 16:00

Alakul egy egyesület(!), amit fogad Emmanuel Macron felesége Párizsban, lesz egy párt, amely rekord gyorsan európai parlamenti képviselőket, illetve alelnököt ad egy meghatározó európai pártcsaládnak. Mindezt kicsit több mint két év alatt. Politikai csúcsteljesítmény? Vagy egészen másról van szó?

2017 elején robbant be a közéletbe a Momentum olimpia-ellenes NOlimpia kampányával. A céljuk már akkor egyértelmű volt: megfúrni a 2024-es budapesti olimpiát. Sikerrel jártak, a rendezést végül Párizs kapta. Nem sokkal ezt követően Emmanuel Macron felesége Párizsban fogadta az akkor még egyesületi státuszban működő Momentumot. Már ezen tények ismeretében is könnyedén kijelenthetnénk, hogy Fekete-Győr Andrásék akciója senki másnak nem kedvezett csak Franciaországnak.

A Momentum aztán szépen cseperedett, egyesületből párt lett. Politikai árvaként írták le magukat ekkoriban, akik centrista elveket vallanak. Távol akartak állni a jobb, illetve a baloldaltól is. Ez nem sokáig sikerült, hiszen az első alkalommal összefogtak Gyurcsány Ferenccel és a többi múltbéli párttal, akiket a kezdeti időszakban még démonizáltak. Politikai szüzességüket gyorsan elvesztették, ahogy az is kiderült Magyarországra vonatkozó céljaik sem egyértelműek.

Értem én, hogy érdek, de kinek az érdeke?

A Momentum vezetői, elnökségi tagjai között nem találni olyat, aki ne szerzett volna tapasztalatokat külföldön. Említhetnénk akár Fekete-Győr Andrást, aki élt Franciaországban és Németországban is. Cseh Katalint, aki a kanadai Montrealban született vagy éppen Hajnal Miklóst, aki egy német Soros szervezetnél volt gyakornok. Ez már önmagában érdekes, de a legkülönösebb figura azért mégiscsak Berg Dániel a momentumosok közül. Berget a 2017-es párthoz való csatlakozása idején még a tagok is fenntartásokkal kezelték.

Berg Dániel életrajza nem nyilvános. Annyit lehet tudni, hogy New Yorkban született amerikai-magyar kettős állampolgár. Arról nyilvános információk nincsenek, hogy mennyit élt Magyarországon és mennyit az Egyesült Államokban. Az biztos, hogy Németországban dolgozott, illetve az is tuti, hogy 2017-ben hazatért, hiszen a CEU-n tanult és lelkesen tüntetett is Soros György egyeteméért. Berg színpadi performanszai egyenes utat jelentettek a Momentum elnökségébe. Nem kellett sokat várnia, hogy európai porondon találja magát. A CEU tüntetések egykori szónoka 2019-ben már az Európai Parlament egyik legnagyobb liberális pártcsaládjának az ALDE-nak lett az alelnöke.

Akkor ezt most, hogy? Tehetnénk fel a nagyon is helytálló és szakmai újságírói kérdést.

Berg Dániel 2018-ban még kaposvári lokálpatrióta volt, ugyanis Somogy megyében indította a Momentum országgyűlési képviselő-jelöltként. A lokálpatriotizmusa 2019-re megváltozott, hiszen ekkor már a budaiakat akarta képviselni. Október 13-át követően a II. kerület alpolgármestere lett. Tehát ő sem maradt ki az ellenzéki pártok pozícióosztogatásából. Berg, mivel a Momentum elnökségi tagja és az ALDE alelnöke, emiatt sokat utazik, főleg Brüsszelbe. Budai munkahelyén ritkán lehet megtalálni, ennek ellenére alpolgármesteri munkájáért havi 450 ezer forintot kap.

A Momentum elnökségi tagjai tehát rendkívül kiterjedt nemzetközi hálózattal rendelkeznek. A külföldi kapcsolatok még a Facebook oldalaikat átnézve is felsejlenek. A Momentum abból a szempontból is egyedülálló a magyar politikai térben, hogy rekordszámú a közösségi média oldalaikat külföldről kezelők száma – derül ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzéséből.

Ez ugyancsak komoly kérdéseket vet fel, főleg a finanszírozást tekintve. A Momentum tavaly március óta majdnem 30 millió forintot költött el Facebook hirdetésre csak a főoldalán.

Azt fontos megjegyezni, hogy alapvetően nem azzal van a baj, hogy valaki külföldön születik, tanul, dolgozik, szerez tapasztalatot, hiszen ezek nagyszerű dolgok. Egy világot látott ember rendkívül hasznos része lehet társadalomnak, sőt! A probléma akkor jelentkezik, ha a megszerzett tudást nem jó célra használja fel valaki. A hazáért vagy éppen ellenkezőleg.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Életben az embargó és az árplafon, Moszkva válaszolni akar

Életben az embargó és az árplafon, Moszkva válaszolni akar

Németországban pedig újabb migrációs válság elé nézhet.

Kártérítést követelnek a Gazpromtól német földgázimportőrök

Kártérítést követelnek a Gazpromtól német földgázimportőrök

Kártérítést követel a Gazprom orosz állami energiavállalattól a nem teljesített földgázszállítások miatt két német földgázimportőr – jelentette hétfőn a Handelsblatt című német napilap.

Matthäus szerint a német szövetség cserben hagyta a szivárványos válogatottat

Lothar Matthäus bírálta a Német labdarúgó Szövetséget, mert „cserbenhagyta a csapatot” a szivárványos OneLove karszalag viselése körüli huzavonában. Az egykori világbajnok labdarúgó a Sky Sports Germany műsorában elmondta, a vezérkar nem tudta kezelni a nyomást. A német sajtó szerint a játékosok többsége nem akart politikai állásfoglalásokat tenni Katarban, csak két játékos, Manuel Neuer és Leon Goretzka erőltette.

Orbán Viktor Albániába utazik az EU-Nyugat-Balkán csúcsra

Orbán Viktor Albániába utazik az EU-Nyugat-Balkán csúcsra

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután Albánia fővárosába, Tiranába utazik az Európai Unió és a Nyugat-Balkán országainak csúcstalálkozójára – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére