Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kiáltvány a szellemi környezetszennyezés ellen

Gajdics Ottó

2020.01.11. 14:30

Nincs jobb és baloldali művészet, halljuk mostanában a „kultúrbéke” változatlanságban érdekelt követeitől. És annyira szeretnénk hinni benne, hogy mondogatjuk néha mi magunk is, bár kajánul hozzátesszük: persze, hogy nincs, csak liberális. De ne poénkodjuk el, mert nagyon komoly kérdést feszegetünk. Évtizedek óta azt érzi ugyanis a magyar társadalom fele, hogy valami, vagy valaki szembe fordította vele saját kultúráját. Elvileg ugye csak érték létezik, meg talmi, másképpen fogalmazva, igaz művészet, vagy giccs. De mit kezdjünk azzal a helyzettel, amikor sem a színházban, filmben, képzőművészetben, zenében és irodalomban, sem a szórakoztatás különféle formáiban nem találjuk az általunk értéknek tartott megnyilvánulásokat, vagy ha igen, akkor csak megalázó, lealacsonyító, röhejessé tett kontextusban.

Fölmerül ilyenkor, hogy valóban máshol húzódik az a törésvonal, amely mentén ketté szakadt Magyarország. (Minimum, ahogy Esterházy Péter mondaná, ha élne.) Hogy hol, azon érdemes egy kicsit rágódni, míg elül a balliberális ellenzék szerint bedarált színházak és az állami támogatás híján éhen pusztuló művészek halálhörgésének zaja.

Egy karácsonyi könyvélményemet hívom segítségül, az abból önkényesen kiragadott részletek segítségével próbálom megvilágítani azt az általános jelenséget, ami eufórikus gyönyört okoz az egyik oldalon, míg teljes apátiát, vagy rángó ideggörcsöt a másikon. A módszer szerintem sem helyes. De épp azt szeretném bizonyítani, hogy a szóban forgó részek nem a művészi alkotás szerves velejárói, hanem alantas hátsó szándékból kerültek a napi politikából ismerős panelként a regénybe. Magának a műnek a kiválasztása is önkényes, épp ez akadt a kezembe a töltöttkáposzta és a bejgli mellé. Semmiképpen nem akarom bűnbakká tenni ezt az egy könyvet, sőt azt állítom, a kortárs irodalom nyolcvan százalékára jellemző a jelenség, amiről beszélek. És ne várjon senki műértő kritikát az alábbiakban. Én annak okát keresem, miért fordul föl a gyomrom egy olyan szöveg olvastán, ami a másképp gondolkodók körében közönségsikert aratott.

Könyvmolyok talán már kitalálták, a 2018-as év „letehetetlen regényéből” fogok ollózni. Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című művéből. Első előfeltevésem, hogy a kortárs magyar irodalom egy jelentős része nem szeret bennünket, magyarokat. Ez csak látszólag ellentmondás, és előre visszautasítom azt a vádat, hogy én akarnám kirekeszteni ezen alkotások szerzőit és rajongóit a magyarság köréből. Ezt ők maguk teszik meg, amikor látszólag indokolatlanul, de mégis jól artikuláltan sértegetnek bennünket. Nézzük, hogyan oldja meg a feladatot Krusovszky!

A regény kicsivel több mint felén átszenvedve magunkat, egy református templomban zajló esküvői szertartás leírása közben egyszer csak a következő vallomással örvendeztet meg bennünket az elbeszélő:

„Kevés kínosabb emlékem van annál, mint amikor a püspök, aki többé-kevésbé burkolt antiszemita igehirdetéseivel szerzett magának később kétes médiahírnevet, miközben cserkésszé avatásom alkalmából megszorította a kezem, könnybe lábadt szemét rám emelve azt mondta, ˝remek magyar gyerek vagy˝.”

Krusovszky Dénes

Javaslom, ízlelgessük ezt a mondatot. A szerző, aki 1982-ben született, bár nyilvánosan ezt tagadja, rengeteg hasonlóságot mutat hősével. De ha maradunk annál a megközelítésnél, amit egy interjúban úgy fogalmazott,

„Ő nem én vagyok, de nyilván az ember akaratlanul is beépít egy csomó dolgot abból, ami van. Azzal szórakoztattam magam, hogy olyan terekben mozgattam, amiben én is élek, ugyanazokba a kocsmákba tettem, ahova én is járok. De ez nem egy önéletrajzi könyv, a figura sem az, inkább csak az elraktározott tapasztalatokat foglaltam írásba.”

akkor is föltehető a kérdés: Te Dénes, tényleg nem volt kínosabb emléked? Te tényleg ilyen szerencsés vagy? Például azon a tavaszon, amikor te megláttad a napvilágot, akkor én közös hadgyakorlaton voltam a Varsói Szerződés dicső katonáival valahol Karlovy Vari fölött a hegyekben. Dermesztő hideg volt, és ötven fős klotyóra kellett kimenni, ahol torta alakú ülőkéken próbáltuk legyőzni gátlásainkat, ami nehezen ment, mert szemből Szása nézett ránk kigúvadt szemekkel. No, az kínos volt. Nem is járt egy idő után oda senki, inkább a barakk mögött kapartuk el a hóban, amit szégyelltünk. El tudod képzelni, milyen volt az egész ezredét eltakarítani, amikor két hét múlva hirtelen beütött az olvadás, és a parancsnokunk őrjöngve szembesült azzal, milyen távol vagyunk még a gaz imperialisták kulturáltságától? Ennyit arról, mi a kínos…

De végig húzódik egy másik közkedvelt ellenzéki toposz is a regényen, ami abból indul ki, hogy a magyar vidéken nem lehet élni, onnan menekülni kell a nagyvárosba. De ha az ember már dezertált Budapestre, akkor csak egy ugrás Bécs – a szerző maga is ott él családjával! -, hiszen Magyarországon sem lehet élni, különösen mióta magyarkodó, nemzeti kormánya van. A narrátor volt csaja Angliából jön haza egy mámoros emlékdugásra, majd megy is vissza, és föltűnik a regény horizontján az USA, Iowa City, vagyis mindenütt jó, csak Hajdúnánáson szar. Ez az „elraktározott tapasztalat”…

A másik előfeltevésem, hogy nem csak a jelenben nem szeretnek bennünket, hanem azt sem szeretik, ahogyan a múltunkról gondolkodunk. Az egész regény központi problémája például, hogy 1956 történeteit elhallgatták, elhallgattuk. A mai napig nem dolgoztunk föl sok alapvető eseményt, és ebből fakad, hogy a jelenünkkel sem tudunk mit kezdeni. Ugye milyen okos, fontos és lényeglátó témaválasztás? Erre még egységesen csettint a nemzet egésze, és egyszerre kiáltja, na végre, megjött Krusovszky, és felnyitja a szemünket. Ám mire végig olvassuk a regényt, eltűnik a sok kibeszéletlen történet jelentősége, és csak arra koncentrálunk, hogy Hajdúnánáson volt néhány részeg állat, akik zsidókat akartak lincselni, mert úgy gondolták, miattuk volt a padlássöprés. Így válik a kezdeti széles horizontú társadalmi probléma (elhallgatott múlt) marginális, helyi vircsafttá, amiről végül nem derül ki, hogy egyáltalán megtörtént-e. De természetesen a vidéki város 56-os emlékműve „iszonyú zavaros”, a rajta lévő nőalak „nem angyal volt, de nem is forradalmár, leginkább úgy nézett ki, mint egy csipkefüggönybe tekert próbababa, amelyiknek valami céges bulin poénból a kezébe nyomtak egy nemzeti színű zászlót.” Én tényleg szeretnék ilyen vicces gyerek lenni, mint ez a Dénes, de valahogy nekem a Gyurcsány-féle vaskefe láttán inkább sírni lenne kedvem. Úgyhogy legközelebb, ha arra járok, beugrok Hajdúnánásra, és megnézem ezt a próbababát, tudjak végre humorral gondolni hőseinkre. Csak jelzem, hogy miközben ilyen veretes szövegek árnyalják begyepesedett gondolkodásunkat 1956-ról, a hatvanadik évfordulóra azért nem tudott elkészülni Tóth Ilonkáról a nagyjátékfilm, mert a Nemzeti Filmalap akkori korifeusa szerint a medikus hölgy forradalmi tetteinek megítélése annyira ambivalens még, hogy nem lehet történetéből széles társadalmi konszenzuson nyugvó filmet forgatni. Érted ezt, Dénes? Beszélnek persze pogromról a szélsőjobbosok és a szélsőbalosok is 56-tal kapcsolatban. De nem ez áll a forradalomról elfogadott közmegegyezés középpontjában. Úgyhogy remélem, filmet nem akarnak forgatni ebből a sztoriból, mert akkor indulatba jövök, mint a rasszista paraszt a regényben, aki a szerző szerint a zenész cigányt csúnya, gyűlölködő dalokkal vegzálta a kocsmában, egyébként rettenetesen életszerűen, majd pofán vágta az egyik főszereplőt.

Nem járt jobban a műben Trianon emlékezete sem. A szerző szerint Zs kategóriás művészek telerakják az ország főtereit otromba kőtömbökkel, amelyekre márványból kivágott Nagy-Magyarországot tapasztanak valami hozzáillő szöveggel, amitől „halk, türelmes röhögéssel telik meg a szánk”. Azt most nem mesélem el, hogy ennél a résznél mivel telt meg az én szám, mert a szerkesztő úgyis kihúzná. De ugye elhiszi nekem mindenki, hogy a regény működne az ilyen kiszólások nélkül is, és ezekkel együtt sem mond semmi lényegeset arról a valós problémáról, amit Trianon jelent a századik évfordulón.

És van természetesen sorok között megbúvó buzi szál, eutanáziaprobléma, füves cigi, vegán turkálás a tányéron, szóval felvonul majdnem mindegyik közismert balliberális kampányelem a regényben. (A klímahisztire a szerző saját bevallása szerint a következő opuszig várni kell.) Egyik-másik szervesen beépülve, funkciót hordozva, mint az, hogy van-e joga lekapcsolni a gondozónak a vastüdőt, ha a beteg azt kéri, míg a többi teljesen fölöslegesen. Egy a lényeg, hogy a nemzeti, keresztény, konzervatív értékrenden röhögni lehessen, és a lehető legváltozatosabb formában váljék hülyévé annak képviselője. Ebből a szempontból a könyv zseniális!

Végső következtetésem tehát az, hogy a valódi törésvonal a nemzeti és a nemzetellenes kultúrafölfogás között húzódik. Utóbbi képviselőinek a felelőssége óriási, hiszen ők akkor is a magyar kultúrát, azon belül a magyar művészetet reprezentálják, ha ez kínos számukra. És akkor is, ha a nemzeti táborból a kutya nem kíváncsi otromba érzéketlenséggel elkövetett szellemi környezetszennyezéseikre.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Ma is nagyot ugrott a beazonosított fertőzöttek száma

Ma is nagyot ugrott a beazonosított fertőzöttek száma

Világszerte 13 165 663 igazolt koronavírus-fertőzöttet jelentettek kedd estig.

Plágiumgyanúba keveredett a szlovák oktatásügyi miniszter

Alig egy héttel azután, hogy elcsendesedtek a szlovák parlament elnökét, Boris Kollárt ért plágiumvádak, ugyancsak diplomamunkája miatt kedden plágiumgyanúba keveredett a szlovák oktatásügyi miniszter, Branislav Gröhling is.

Fontos bizonyítékok kerülhetnek elő az Úzvölgye perek kapcsán

Fontos bizonyítékok kerülhetnek elő az Úzvölgye perek kapcsán

A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden kimondott jogerős ítéletben kötelezte Bákó megye prefektusát valamennyi, az úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó, hivatalában megtalálható irat kiadására.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére