Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ki a főnök?

Bohár Dániel

2019.11.06. 13:48

A levegő megfagyott, a jó kedélyű nevetgélés megdöbbenésbe csapott át. Mit keres itt? Erőt demonstrál? Gyurcsány Ferenc megérkezett.

Gyurcsány Ferenc és a slepp tekintélyt parancsoló lassúsággal besétált a Városháza dísztermébe. A foglalt „helye” természetesen az első sor közepére szólt. Oda, ahonnan mindent látni és ahonnan mindenki látja. Ült, figyelt és bólogatott, de látszott, hogy a szüneteket várja igazán (abból pedig volt elég). A technikai nehézségekkel, vagy koalíciós egyeztetésekkel tördelt alakuló ülés holtidejében Karácsony Gergely magányosan meredt maga elé a frissen megkaparintott főpolgármesteri pulpituson, közben távolról figyelte, ahogy Gyurcsány Ferenc körül pezseg az élet. Polgármesterek, képviselők, elnökök fordultak meg az egykori miniszterelnök mellett. Valószínűleg mindenkinek kellemetlen, de ebben az új helyzetben ennek ellenére is össze akarták magukat gyurcsányozni legalább egy kicsit.

Az alakuló Fővárosi Közgyűlés legemblematikusabb pillanata – milyen meglepő – nem Karácsony Gergelyhez kötődik. Szünet, Gyurcsány felállt az első sorból, majd érkeztek a többiek. Molnár Zsolt, a budapesti MSZP elnöke, Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere és a szintén MSZP-s Gajda Péter, Kispest első embere. A kérdés egyértelmű: miről beszélgethettek?

  • Gajda Péter tanácsot kérhetett Gyurcsány Ferenctől a lebukásmentes mutyizás helyes elsajátításának érdekében?
  • Vagy kríziskommunikációs fogásokról értekezhettek, ha megtörtént a baj (lebukás), akkor hogyan kezeljék a lehető legkevesebb veszteséggel a problémát?
  • Esetleg Horváth Csabának volt szüksége segítségre, miképp lehet átverni a közgyűlésen és a közvéleményen egy olyan intézkedést, amely teljhatalmat ad a polgármesternek, ezzel felhatalmazást szerezve a kerületi ingatlanok szabad értékesítésére?
  • Pártpolitikai egyezkedések kerülhettek szóba? Az MSZP-sek érzik, hogy süllyed a hajó és ácsingóznak a Demokratikus Koalíció irányába?
  • Vagy Gyurcsány egyesíteni akarja a teljes ellenzéket a DK-s lobogó mögött, amihez szövetségesekre van szüksége?

Ezek természetesen csak feltevések, az viszont biztos, hogy Gyurcsány Ferenc az alakuló közgyűlésen tett látogatásával üzenni kívánt.

„Gergő, lehet, hogy te vagy a főpolgármester, de én vagyok a főnök!”

Miért Gyurcsány a főnök?

Karácsony Gergely erőltetett jókedvvel, szívélyességgel mutatta be elsőként (az ötből) a főpolgármester-helyettesei közül Gy. Németh Erzsébetet, ahogy ő mondta, „Zsókát”. Azt a Zsókát, akiről azon a bizonyos titkos hangfelvételen annyit mondott, hogy az a „veszély nem fenyeget, hogy győzni fog”. Karácsonynak ebben igaza lett, Gy. Németh viszont most ott ül mellette a főpolgármesteri pulpituson, vereség ide vagy oda. A DK-s főpolgármester-helyettes pedig Gyurcsány Ferenc meghosszabbított budapesti keze. Nehezen tudom elképzelni, hogy Karácsony Gergely saját akaratából hozta meg ezt a személyi döntést. Ahogy valószínűleg az sem az ő ötlete volt, hogy Draskovics Tibor kapja meg a BKK igazgatósági elnöki pozícióját. Draskovics a Gyurcsány-kormány idején pénzügy-, majd igazságügyi miniszter volt. Élek a gyanúperrel, hogy Gál J. Zoltánnak, Gyurcsány Ferenc egykori kormányszóvivőjének a BVH Városüzemeltetési Holding igazgatósági tagjának való kinevezése sem Karácsony Gergelynek jutott eszébe, ahogy Havas Szófia, illetve Török Zsolt pozícióba helyezése sem.

Karácsony Gergely a báb, Gyurcsány Ferenc a főnök, a pozíciókat kiosztották, indulhat a szabad rablás. Újra.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Orbán Viktor: az országnak működnie kell, másképp védekezünk, mint tavasszal

Orbán Viktor: az országnak működnie kell, másképp védekezünk, mint tavasszal

A vírus második hullámában vagyunk, most felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben.

Magyar áttörés a koronavírus kutatásában

Magyar áttörés a koronavírus kutatásában

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a világon az elsők között sikerült megvizsgálni az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatás eredményei szerint az öngyógyító vírus az egyik legrugalmasabb biológiai organizmus lehet.

A baloldal már azt sem tudja mit hazudjon, ha a vírusról van szó

A baloldal már azt sem tudja mit hazudjon, ha a vírusról van szó

Ezek semmiből sem tanulnak. De, tényleg! A baloldal minden nap bebizonyítja, hogy nem lehet rá számítani továbbra sem segít a járványellenes védekezésben, ahogy az első hullám idején, most is csak a gáncsoskodással van elfoglalva.

Operatív törzs: a szabályok betartásával elkerülhetőek a szigorúbb korlátozások

A napi életet korlátozó szigorítások elkerülése érdekében a bevezetett szabályokat komolyan kell venni. Magyarország és az egészségügy a járványügyi készültség állapotában van – derült ki az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján. 

Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház sátorrendszerét

Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház sátorrendszerét

Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) sátorrendszerét, amelyben a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését végzik.

Ősztől a 7. osztályos fiúknak is ingyenes lesz a HPV-elleni oltás

Ősztől már nem csak a lányok, hanem a fiúk is igényelhetik.

Közleménnyel válaszoltak a lázadozó volt SZFE vezetésnek

Közleménnyel válaszoltak a lázadozó volt SZFE vezetésnek

Felszólította a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma az indulatokat felszító tanárokat, hogy biztosítsák a tanulni kívánó diákságnak az oktatást.

Fürjes javaslatára ismét összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa

Fürjes javaslatára ismét összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa

A kormány javaslatára napirendre kerülhet a fővárosi közösségi közlekedés, valamint a Nagykörút forgalmi átalakításának ügye is.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére