Amikor a 80-as években felfedezték a meleg gént, akkor ez az esemény óriási örömet okozott a homoszexuális közösségben. Végre kiderült ez nem választott vagy tanult identitás, hanem a génekbe írt eleve elrendeltség, így sem bűnként nem kezelhető, sem nem visszafordítható. Az Xq28-as gén változatával kapcsolatos elméletet, ami csak a férfiak homoszexualitására adott némi magyarázatot, hamar támadások érték. Talán meglepő, de a konzervatívok részéről, akik nem akarták feladni sem a bűn, sem a visszafordíthatatlanság koncepcióját. A világ azóta sokat változott. Ma már egyetlen „másságot”, kisebbséget sem övez olyan rajongás a nyugati világban, mint a homoszexualitást. Kormányfők gazsulálnak a meleg közösségeknek, választásokat befolyásol a hozzájuk való viszony, mint éppen most a németet. Némely országban templomban házasodhatnak a melegek és vallási viták dúlnak, már a katolikusoknál is, hogy az egyház változtasson a 2000 éves doktrínáin, de 14 nyíltan homoszexuális anglikán egyházi vezető ennél mélyebb reformokat akar. A homoszexualitás a nyugati világban jóval túllépett az elfogadottság, egyenjogúság kérdésén. Olyan erős érdekérvényesítő képességre tett szert, amiről más csoportok, például a cigányok, az egyedülálló anyák vagy sokgyermekes családok – amelyekkel szemben szintén van megkülönböztetés – álmodni sem mernek.

Olyan, amihez minden magára valamit adó embernek pozitív viszonyt kell kialakítani. Mondj pár szót a melegségről és megmondom ki vagy. Mennyire vagy humánus, modern, szabadságszerető, toleráns. Mennyire vagy 21. századi. A melegség önmagunk felvállalása, a bátorság, a szabadság és a lázadás szinonímája lett. Egyre kevesebb köze van a szexuális irányultsághoz, sokkal inkább egy identitás, az önmegvalósítás egy formája, ami nyitott bárki számára. Soha ilyen könnyű nem volt trendinek lenni, soha ilyen könnyű nem volt értékes, önmegvalósító életet élni. Elég, ha kijelentjük melegek vagyunk, elég egy coming out és azonnal értékessé válik az életünk. Azonnal elég bátrak leszünk, hogy felvállaljuk, megvalósítsuk önmagunkat és lázadjunk, nem csak a világ elmaradott értékei ellen, de a történelmi embereszmény ellen is. Hasonló ma a homoszexualitás, mint 1968-ban a diáklázadás volt, de jóval túllép rajta. Akkor a szexuális forradalom a béke megteremtésének és a politikai értékek megreformálásának módja volt, ma a homoszexuális forradalom az összes eddig érték elleni lázadásé, szinte egy új embereszmény megfogalmazásáé.

A nőknél eddig semmilyen kutatás nem talált genetikai meghatározottságot, így sokkal inkább (nem feltétlenül tudatos) választás kérdése náluk a melegség, mint a férfiaknál. Ez egy tökéletes menekülő út azon nők számára, akik úgy érzik a férfiak nem elég jók, mert el akarják nyomni őket, nem adnak elég szabadságot, nem elég érzékenyek, nem elég kedvesek, nem törődnek eleget velük, nem elég hűségesek. A melegség így nemcsak a konvenciók, a szülői értékek elleni lázadás, hanem a fehér férfi világuralom elleni forradalom is.

Ettől a ponttól kezdve, pedig egyre kényelmetlenebb dolog heteroszexuálisnak lenni. Heteroszexuális férfinak pedig még kényelmetlenebb. A Pride hetének nyitó beszédét mondó Székely Krisztinát hallgatva csak tovább erősödik az emberben az érzés, hogy félresiklott az élete. Nem heteroszexuálisok vagyunk, csak nem vagyunk elég bátrak, elég szabadok, nem vagyunk eléggé önálló egyéniségek, elég lázadók, hogy ki mondjuk, melegek vagyunk.

A meleg propagandisták szavaiban ma már az az üzenet van kódolva, hogy a melegség megvallása az élet megélésének legbiztosabb jele, aki meleg az elég bátor, hogy önmaga legyen. Akik nem tesznek így, azok nem heteroszexuálisok, hanem gyávák.

Ha a mai kornak megfelelő teljes életet akarunk élni, ha nem akarjuk, hogy beskatulyázzanak bennünket a közhelyek, ha nem akarjuk, hogy a társadalom és családunk által előre kijelölt, meghatározott éltet kelljen leélni, vagyis mások éljék helyettünk az életünket, akkor nincs mese, ki kell mondanunk, hogy melegek vagyunk. Csak így lehetünk haladó tudatos intelligens bátor demokrata tagjai a társadalomnak. Csak így lehetünk mi a jövő csak így mutathatjuk meg a világnak merre van az előre. Székely Krisztina szerint a kis földdarab, ahol élünk, nem ilyen hely. Itt „Eltűntek a lánglelkű fiatalok, eltűnt az értelem, eltűnt az érték, eltűnt a tudás és eltűnt a fejlődni akarás. Megállt az idő. Fekete lyuk keletkezett.” Székely Krisztina azt mondja: „Tévedtem. Azt hittem, hogy felnőtt koromra, mostanra, egy haladó szellemiségű, jószívű ország polgára leszek.” Ezzel szemben „itt állok harmincnégy évesen egy olyan országban, aminek nincsen se esze, se szíve.” „Kinek kell szólni arról, hogy nagyon nagy bajban van ez a társadalom? Hahó! Hahóóó! Valaki gyógyítsa már meg!!!”

A heteroszexuális magyarokhoz pedig így szól:

Szavaiból az derül ki, hogy a házasságban élő nők a leginkább érintettek, mert nekik nemcsak a heteroszexualitás nyomorát, hanem a házasságét is el kell viselni. Krisztina szavaival

Aki ezt elviseli, az valójában egy szerencsétlen maradi, akinek se szíve, sem esze, se személyisége. A hiteles élethez szerinte az kell, hogy „az ember azt az utat járja, amit a szíve diktál, hogy csak akkor lehet boldog, ha nem alkuszik meg, ha nem hazudja el saját magát.” Ezt nehéz máshogy értelmezni, minthogy minden nő, aki „a nők elnyomásán, megalkuvásán alapuló tradíciót” követve él valójában nem szabad,  „tisztelet a kivételnek”.

A melegség és a feminizmus globális üzenete, hogy amely társadalomban ilyenek vannak többségben az nagy bajban van. A világot csak úgy lehet jobbá tenni, ha fellázadunk. A lázadásnak pedig csak egyetlen hiteles és végső formája van, amivel egyszerre lázadunk fel a fehér férfiak által kreált társadalmi modellek és az evolúció által ránk kényszeríteni szándékozott biológiai kényszerek ellen, ha fellázadunk nemiségünk ellen. Ez a 21. század egyetlen hiteles intellektuális életformája, ha bevalljuk valójában melegek vagyunk.

Ezért érzem én szarul magam. Férfi vagyok és hetero, nem vagyok képes kilépni egyikből sem és úgy látom a világ képtelen meggyőzni a melegeket, hogy a melegségen túl is van hiteles élet, hogy maradi módon is lehet boldog, teljes életet élni, hogy azok a nők, akik elviselik a házasság rabságát, nem akaratgyengeségből teszik és nem azért, mert gyávák, hanem mert nekik ez így jó. A házasságban hetero nőként is lehet teljes és főleg szabad életet élni. Ez egy olyan érvelés lenne egy hetero férfitől, ami valójában önmaga farkába harap, minél erősebben győzködném erről a világot, annál inkább beismerném, hogy valójában csak a férfi elnyomáson alapuló maradi világ képviselője vagyok.

Ezért marad a szar érzés és a biztos tudat, hogy ez a világszemlélet egy generáció alatt kihal. Csak az a kérdés, hányan maradunk a végére.