Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Információk Gézáról

Pozsonyi Ádám

2019.12.06. 15:00

A kultúrrendőr – Pozsonyi (b)irodalma 29.

Géza olyan ember, aki fölötte áll az emberi gyarlóságoknak.

Géza harmincöt éves, és foglalkozására nézve az anyja tartja el. Apja külön él tőlük. Néhanapján pénzt is küld.

Küldene gyakrabban is, de ehhez hozzátartozna, hogy Géza hébe-hóba benézzen hozzá. Géza nem tesz ilyet.

- Utálom az alakoskodást – jelenti ki. – Undorító dolog!

Gézával remekül el lehet beszélgetni. A '80-as évek kísérleti gitárzenekarainak basszushangszínei, vagy a bizánci diplomácia módszereinek továbbélése a sztálini hatalmi struktúrában olyan témakör, amellyel hajnalig izgalomban lehet tartani.

- Az emberek önzők! – állapítja meg néha teljesen váratlanul. Mutatóujját ilyenkor vádlón a magasba emeli, majd így folytatja:

- Mindenki a haszonért tülekszik! – Hangjában érezhetően megvetés bujkál. Felsóhajtok, mert előre tudom, most mi következik.

- Vannak, akik azért lépnek színpadra – legyen az irodalom vagy akár zene –, mert el akarnak érni valamit. Mert azt akarják, hogy beszéljenek róluk. Sikert akarnak! Holott a művészet célja maga az élmény!

Tudom jól, ez nekem szól.

Géza szomjúhozik az igazságra.

- Miért akarja korlátozni az egyik ember a másik szabadságát? – tette fel nekem egyszer a kérdést, miközben az anyja megkérte, hogy ha már nem csinál semmit, legalább menjen át a másik szobába, s hagyja őt takarítani.

Géza segít.

Bátyja régi cipőit odaadta egy suhancnak, akivel véletlenül ismerkedett össze.

- Szörnyű gyerekkora volt – szólt magyarázatképp az anyjának, mikor az számonkérte tőle különös cselekedetét.

- Az apja alkoholista, és nemsokára ő is az lesz! – tette még hozzá, mint enyhítő körülményt.

- A fogyasztói társadalom elbutítja az embereket! A televíziós sorozatok szellemi rágógumik a mentális tespedtség elleplezésére – magyarázta az anyjának, aki kilenc órai munka után fáradtan egy fotelbe rogyott, és bambán meredt a képernyőre.

Egy darabig nem találkoztam Gézával. Hónapok is elteltek, míg végre egy közös ismerősünk révén hírt kaptam felőle.

- Állítólag dolgozik... – súgta az illető olyan hangsúllyal, mint aki maga sem igazán hiszi a hallottakat.

- Nocsak, nocsak, nocsak – morfondíroztam magamban, s éreztem amint bensőmet elönti a bizakodás.

Hová is lenne a világ, ha még a bizalom is végképp kiveszne az emberekből?

Megjegyzem, a Géza valójában nem is Géza, hanem Levente, de ad egy, a Géza jobban hangzik, tárcába, rövid kis szösszenetbe szerintem jobban passzol (van ennek a névnek, ennek a Gézának valami álmosítóan polgári kisugárzása, van benne valami fotelben üldögélős, zörögve újságot forgatós, térden kockás plédet pihentetős mellékzönge), ad kettő, karakterszámban a Géza kevesebbet nyom, s az embernek ilyesmire is ügyelnie kell.

A Géza néha feltűnik az életemben. Negyed-, félévente. Van, hogy eltelik az egész nyár és semmit nem hallok Gézáról, aztán váratlan megsűrűsödik a Gézának az ő jelenléte, s létezését erőteljes mértékben hozza tudomásomra.

Csönget, kopog, telefonoz, levelet ír.

Utóbbi időben postai küldeményekkel ajándékoz meg, melyek dalait tartalmazzák.

Géza ugyanis amatőr muzsikus. Magának zenélős fajta. Korunk modern embere így aposztrofálná őt: „vérbeli underground arc”.

Azt szeretem legjobban a Gézában, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a kor változásait. Nem halad semennyire. Nem tudom, egyáltalán tisztában van-e az idők múlásával, azzal, hogy már nem úgy mennek a dolgok, mint egykoron, de voltaképp ez mindegy is.

Szeretem, amikor beszél. Mondja nézeteit, terveit. Lobog. Ilyenkor kávéval kínálom, hogy tovább maradjon, tovább mondja, tovább tartson az élmény.

Most legutóbb is felkeresett, s hozta együttesének új hangkazettáját. A dalokat ő maga írja, otthon rögzítik a konyhában mikrofonnal, fénymásol hozzá borítót, majd filctoll, s cellux teszi fel a műre a koronát.

S mindez most itt, az én kezemben!

- Nem keressük a média kegyeit – jelenti ki Géza, s cukrot kér.

- Felléptek néha? – kérdem. – Nem – így Ő. – Nem óhajtunk keveredni a kommersz, buta tömegkultúrával. Mi egy underground zenekar vagyunk.

– Másolod másnak is? Hirdeted?

– Nem – ingatja a fejét Géza. – Az megalkuvás lenne. Azzal kiissza a csészét, s megy a dolgára.

Tegnap ismét felhívott.

– Szólópályára léptem – újságolta.

Már készítem is a cukrot, s a feketét.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Kaktusz: Orbán-korszak és háború

Kaktusz: Orbán-korszak és háború

A XXI. Század Intézet Kaktusz című műsorában idén utoljára beszélgetett egymással G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történész professzor. A vendégek az évzáró adás során értékelték az elmúlt év legfontosabb eseményeit belpolitikai és külpolitikai téren egyaránt, valamint ezek következményeit is. Előbbi kapcsán megállapították, hogy a Fidesz–KDNP sorozatban negyedik kétharmados győzelme következtében már okkal beszélhetünk Orbán-korszakról, amire a külföldről finanszírozott, és ezáltal morális deficittel küzdő ellenzék nem jelent kihívást, csupán a külső tényezők képesek erre. A külpolitikai folyamatok kapcsán pedig úgy vélekedtek, hogy az orosz–ukrán háborúban egy fenntarthatatlan helyzetbe kormányozta magát Brüsszel, ami egész Európára negatív hatással van.

A Nyugat kezd kifogyni a tüzérségi lőszerekből

„A nyugati országokban jelentős tüzérségi lőszerhiány keletkezett az ukrajnai orosz hadművelet következtében” – figyelmeztetett a cseh CSG hadiipari vállalat vezetője hétfői nyilatkozatában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére