Karafiáth Orsolya a nők megerőszakolásának nevezte a gyermekvállalásról szóló új nemzeti konzultációt. Pedig az abúzus pont nem választás kérdése: az erőszak azt jelenti, nem mondhatsz nemet, egy nemzeti konzultációban viszont van ilyen opció. Ez kommunikáció, igényfelmérés, amibe józan ésszel nehéz lenne a Karafiáth által leírt helyzetet belelátni.

Karafiáthtól persze már megszokhattuk a szélsőségességet, az ész nélküli túlzást, a szemellenzős, kirekesztő, feminizmusnak csúfolt demagógiát. „Politikai” szövegeit is leginkább úgy kell olvasni, mint „irodalmi műveit”: valójában semmi közük a politikához, csak róla szólnak, főszereplések ezek egy-egy egyszemélyes darabban, amire amúgy senki nem venne jegyet. A cél a magamutogatás.

A nemzeti konzultáció viszont most másokról szól, a gyermeket vállalni akarók helyzetének megkönnyítéséről. Ezt nem kellene démonizálni, egy konzultáció néha csak egy konzultáció. Reméljük sikeres lesz, de ne igyunk előre a medve bőrére…

Nemcsak az a baj az ilyen, a világot fekete-fehéren ábrázoló írásokkal, hogy messze állnak a valóságtól, hanem hogy kifejezetten károsak is. Most éppen az erőszakot elszenvedett, valódi áldozatok számára. A bántalmazásról, a valódi történetekről beszélni kell, hogy a visszaéléseket megelőzzük. Erőszaknak bélyegezni valamit, ami egy nyilvánvaló kommunikáció, igényfelmérés, ez önmagában egy abúzus. Mindeközben a túlélőket folyamatosan fenyegeti az, hogy nem veszik őket komolyan, hogy az eseteket eltussolják, elbagatellizálják. Karafiáth ezzel, hogy farkast kiáltott, csak annyit ért el, hogy megnehezíti az áldozatok amúgy is emberpróbáló helyzetét.

A nemzeti konzultáció egy sikeres politikai eszköz. Annyira, hogy még a baloldalon sem tudják kivonni magukat alóla. Még Karafiáth sem, ő is konzultálni akar: csak épp a konzultáció megerőszakolásával teszi ezt.