Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Idrissa Gueye otthon intézkedjen!

Pozsonyi Ádám

2022.05.20. 12:20

 

Minden korszak kitermeli a hőseit.

Sőt, minden héten születik egy hős, és egy antihős. A kettő gyakran egy és ugyanaz.

A hét hőse – és antihőse – Idrissa Gueye. Egy futballista, aki nem hajlandó szivárványos számmal játszani a francia nemzeti válogatott mezében.

Idrissa Gueye május 17-én, a homo-, bi- és transzfóbia elleni nemzetközi napon döntött úgy, hogy márpedig nem lép pályára szivárványos mezszámban. A francia bajnokságban már második éve szolidaritanak azzal a gesztussal a játékosok, hogy szivárványos mezszámot viselnek, ellenben Gueye erre nem volt hajlandó.

 

A Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) kicsit durcás, elvárta volna a részvételét, ezért hivatalos állásfoglalást és bocsánatkérést vár a középpályástól. Eközben Macky Sall, Szenegál elnöke kiállt Gueye mellett és azt mondta, tiszteletben kell tartani a futballista muszlim hitét, Matar Ba sportminiszter szerint pedig az egész nemzet a PSG játékosa mögött áll.

„Szenegál elnöke kiállt Gueye mellett és azt mondta, tiszteletben kell tartani a futballista muszlim hitét.”
Jópofa. (Zárójelben kérdem, ki gyarmatosít és kit?)

És közben elindult a polémia, hogy joga van-e a fekete muszlim futballistának nem felvenni a mezt, és tiltakozni az LMBT-lobbi ellen.

Okés, hogy joga van, de akkor nekem is. Akkor nekem is legyen hozzá jogom. Nekem, mint fehér embernek, nekem, mint európainak, és nekem, mint kereszténynek.

Mert az nem megy, hogy az idegennek itt az én hazámban, az én földemen, az én kultúrámban kiváltságai vannak, és őneki többet lehet. Agyrém.

De jelenleg ott tartunk, hogy nekem nincs. Nekem nincs jogom. (Szájbarágást óhajtók kedvéért, itt most az egész európai és fehér lakosság nevében beszélek.)

És épp ezért még követelek valamit. Azt, hogy ne kelljen hivatkoznom. Ne kelljen hivatkoznom és mutogatnom, hogy bezzeg, ha neki lehet, akkor nekem is lehessen. És az, hogy én ilyen helyzetbe kerültem, részben neki, az ő ittlétének is köszönhető.

Mert ha neki lehet, és nekem nem, az azt jelenti, hogy ő mindenek felett áll. Őneki ezt azért lehet, mert egyrészt fekete – ez az egyes számú védőgyűrű –, másrészt meg muszlim.

 

És én ez ellen az állapot ellen tiltakozom!

Sőt, tovább megyek!

Neki nem lehet, neki ne lehessen. Én se értek egyet a szivárvánnyal, de azt ne ő döntse el. Ha Idrissa Gueye idejön Franciaországba pénzt keresni, akkor elfogadja azt, ami van. Nem járatja a száját. Nem tudja jobban.

Szenegálban törvénytelen dolognak számít a homoszexualitás, sőt, öt év börtönbüntetés jár érte. Mondjuk ez szerintem túlzás. Hirdetni ne lehessen, vonulni és büszkének lenni rá. De ez az én véleményem, Szenegál meg majd eldönti. A bicska kinyílik a zsebemben, amikor különböző kultúrák képviselői jobban tudják, hogy egy másik országban, másik földrészen, eltérő társadalmi háttérrel és történelemmel, mi leragadt, mi demokratikus, mi rossz, mi jó, és mit kéne tenni.

De ha Franciaország most a szivárvány, akkor a fekete muszlim sportoló szépen beletörődik. Az, hogy ő itt intézkedjen, az éppolyan természetellenes, mint a meleg felvonulás maga.

 

A Piszkostizenkettő rovatban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a 888.hu szerkesztőségének álláspontját.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Brüsszel további egymilliárd eurós pénzügyi támogatást javasol Ukrajna számára

Az Európai Bizottság pénteken javaslatot tett egy új, egymilliárd eurós makroszintű európai uniós pénzügyi támogatásra (MFA) Ukrajna számára – tájékoztatott a brüsszeli testület sajtóközleményben pénteken.

„Szemétkedik” a republikánusokkal a legnagyobb e-mail szolgáltató

Az amerikai Republikánus Országos Bizottság (RNC) – a republikánus párt – szerint a Google szándékosan spamként, azaz levélszemétként kezelte az adományozóiknak kiküldött hírleveleiket a Gmail rendszerében, s ezzel az elmúlt hónapokban jelentősen szabotálta adománygyűjtő kampányaik sikerességét – jelentette az Axios nevű amerikai baloldali hírportál.

Nem fér meg egymás mellett egy mondatban menopauza és a nő szó

Nem fér meg egymás mellett egy mondatban menopauza és a nő szó

Legalábbis egy online brit egészségügyi lap szerint biztos nem.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére