Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hadházy nem döbbent le László Imre Hitler-magasztalásától, sőt!

Horváth K. József

2020.06.27. 13:55

A jelek szerint nemcsak László Imrének, Újbuda DK-s polgármesterének ment el az esze, amikor a városrész csütörtöki képviselő-testületi ülésén Hitlert magasztalta, hanem Hadházy Ákos független képviselőnek is, aki ezzel kapcsolatban Hitler hatalmát propagandahatalomnak minősítette és párhuzamba merte állítani az Orbán-kormány mai tájékoztatáspolitikájával.

A rend kedvéért idézzük föl László Imre ­ – általunk is közölt – vállalhatatlan mondatait: „’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele”.

Bár a felvétel Hír Tv általi nyilvánosságra hozatala után nem sokkal László bocsánatot kért, megvallott zsidó származására, Auschwitzban maradt számos rokonára hivatkozva, ám Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő félreérthetetlenül értésére adta, hogy nincs bocsánat, és László Imrét azonnali távozásra szólította föl a közéletből.

Az ATV A nap híre című műsorában Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és Nunkovics Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője is mentegette László Imrét, kiemelve bocsánatkérését, bagatellizálva, rossz mondatoknak minősítve kijelentését. Odáig azonban még ők sem merészkedtek el, mint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, hogy párhuzamba állítsák Hitler propagandáját a magyar kormány tájékoztatáspolitikájával. Hadházy azonban képes volt megtenni. Lássuk, hogyan?

Hadházy: „Ezzel lesz tele most három napig, négy napig a kormány propagandasajtója. (…) Van egy komoly párhuzam a hitleri Németország és a mai magyar kormány között. És ezt be lehet hozni, az pedig a propagandának az ereje. Hitler hatalma propagandahatalom volt. Olyan propagandagépezetet épített ki, hogy a németek milliói egészen elképesztő politikai alapokat elfogadtak, azokba bele tudtak menni. S nem értik évtizedek óta, hogy hogyan történhetett ez meg. Egyetlenegy dolog, ez a propaganda. Magyarországon sokan nem értik még, hogy hogyan lehet az, hogy több millió ember még mindig a Fideszre szavaz. Mi történt? Ez a propaganda. Ezen gondolkodjon mindenki? Hülyék voltak a németek milliói, hogy azt elhitték? Nem, nem voltak hülyék. Megtévesztett emberek voltak. Egy nagyon zseniális propagandagépezet áldozatai. Magyarországon is…”

Erre sincs bocsánat. Azt gondolom, hogy sok millió magyar választó nevében határozottan vissza kell utasítani Hadházy minősíthetetlen megnyilvánulását. S ha László Imre rászolgált arra, hogy haladéktalanul távozzon a közéletből, akkor Hadházy Ákos legalább annyira.

Szavai ékes bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy Orbán-fóbiás gyűlölete végképp elvette az eszét. A közös magyar kultúrkör egyszerűen nem engedi meg, hogy ilyen hitlerista párhuzammal valaki politikusként működhessen. Ilyen kinyilatkoztatásokkal egyszerűen nem lehet a nyilvánosság elé lépni Magyarországon.

Magyarországon demokrácia van. Az emberek már 2010-ben is szabad akaratukból választották meg Orbán Viktort kétharmaddal, amikor még totális baloldali propaganda tombolt Magyarországon. A magyarok nem hülyék, bármennyire is ezt akarja elhitetni velünk Hadházy nyomorult hitlerezése, amiért már önmagában a politika szemétdombján lenne a helye.

Nem kell hozzá propaganda. A kormánypárti médiumok hiányában azonban kizárólag a baloldali propaganda jutna el hozzájuk, ami nyilvánvalóan súlyosan sértené a tájékozódáshoz való állampolgári jog gyakorlását. (Hitler vagy Sztálin idejében ilyesmiről szó sem lehetett, mert azonnali halál járt érte.)

Hadházy elvetemültségére jellemző, hogy nem riad vissza a legszélsőségesebb megnyilvánulásoktól sem. Lyukas zoknis, igénytelen ember, aki a hatalom megszerzése érdekében mindent megtesz, miközben jól tudja, hogy az újbóli baloldali hatalom ismételten nagyon rosszat tenne hazánknak. Hiszen még jót sohasem tett.

Sajnálatos, hogy a baloldal képviselői a háttérben rendszeresen kooperálnak vele. Most éppen a Momentum és az MSZP a ki nem töltött vagy még fel nem használt nemzeti konzultációs kérdőívek összegyűjtésében.

Csak utalni tudok Deutsch Tamás László Imrével kapcsolatos kijelentésére, amelynek értelmében ha Hadházyval a jövőben is közösséget vállalnak, úgy az azt jelenti, hogy Gyurcsányék, Karácsonyék, Jakab Péterék számára is „példaértékű és dicsérhető a náci vezér, Adolf Hitler munkássága”.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére