Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsánynak továbbra is van képe a halottakkal hergelni

Horváth K. József

2021.04.23. 16:00

Ha valamikor, akkor mai Facebook-bejegyzésében még a szokásosnál is visszataszítóbb volt Gyurcsány Ferenc. Azon gúnyolódott, hogy Orbán Viktornak is jól fog esni egy korsó sör a teraszán, miközben mára virradóra 207-en elhunytak a koronavírus miatt.

 

Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában némi megkönnyebbüléssel számolt be a kedvező védekezési adatokról, amelyek révén fokozatosan visszakaphatjuk régi életünket, aminek mindannyian örülhetünk. S ennek a kissé felszabadult lelkiállapotnak a szabadban elfogyasztott korsó sör lehetett a szimbóluma. Talán a hallgatóknak is jólesett a szigorú védekezés drilljében eltöltött egyévnyi szigorúság után egy félmondatnyi megkönnyebbülés.

Kacarászva? Röhögcsélve? Ugyan már. Mindez nyomokban sem volt jelen az interjúban.

Persze azt már megszokhattuk, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke soha nem a valóságról fejti ki a véleményét, hanem arról, amit ők valóságként akarnak feltüntetni a magyarok előtt.

Már sokadszor emeli kommunikációjuk középpontjába az elhunytakat, azzal vádolva a kormányt: ők tehetnek arról, hogy a számuk ma már meghaladta a 26 ezret. Ahogy anno Szabó Tímea hazug módon fogalmazott, a kerek nagy világon nálunk halnak meg a legtöbben koronavírusban. S a hazugság kapóra jön Gyurcsánynak, készpénznek is veszi, s ahelyett, hogy visszautasítaná, maga is hamis adatokkal akarja földbe döngölni a kormányfőt és egészségügyi rendszerét.

Noha tudja, Gyurcsány mégsem ejt szót arról, hogy ebben a helyzetben az egyetlen reális, összehasonlításhoz alapot adó statisztika az Európai Unióé. E szerint az utolsó békeévhez, 2019-hez képest Magyarország „tartható” pozícióban van, de inkább a „jobban teljesítő” országok között áll. Tehát azon államok között vagyunk, ahol inkább kevesebben haltak meg, mint másutt. A magyar statisztikában viszont ez nem jelenik meg, nem derül ki belőle a Covidban és a Coviddal meghaltak közötti különbség. Ez a KSH statisztikakészítési rendje, amin nem is akarnak változtatni, mert mindig ez volt a gyakorlat. Gyurcsány pedig éppen ezzel – a járvány szempontjából Magyarországra nézve hátrányos – számítási móddal él vissza, ezt emeli a középpontba, holott tisztában van vele, hogy félrevezető. Mégis csinálja, hadd hergelődjön a magyar.

Ám ha nagyobb távlatokban nézzük a számokat, akkor érdekes felfedezéseket tehetünk. Bogár László közgazdászprofesszor a Hír TV-ben például az elmúlt 75 éves időszakot három 25 esztendős ciklusra osztotta. Így megállapítható, hogy 1945 és 1970 között 11 évvel nőtt a születéskor várható élettartam. A nagy tragédia 1970 és 1995 között következett be, amikor csak egyetlen évvel nőtt ugyanez az érték.

Persze tudható, hogy a magas halálozási érték a rendkívül sok krónikus betegségből következik. Az elhízásból, a dohányzásból, a változatlanul magas alkoholfogyasztásból. Abból, hogy a magyar társadalmat önpusztító életmódra kényszerítették a legkülönbözőbb politikai rendszerek.

A teljesség kedvéért: az 1995 és 2020 között eltelt időszakban, amelyből tizennégy évet, négy ciklust már az Orbán-kormány irányított, 5 évvel nőtt a születéskor várható élettartam. Nyilván nem véletlenül.

Gyurcsány Ferencnek és szocialista, kommunista elődeinek tehát súlyos felelőssége van abban, hogy olyan társadalmi állapotot tartott fönn, amelyben a magyarok egészségi állapota leromlott. Az emberek legtöbbjének két-három állása volt, a falusiak is kétlaki módon nyúzták magukat. Részint a munkahelyükön, a hét végén pedig a földeken vagy a kertben.

S azt sem szabad elfelejteni, hogy – mint azt Bogár László leszögezte –­ Magyarországon az SZDSZ már a hetvenes években uralomra került, és 1990 óta is rendületlenül az SZDSZ kormányoz. Magyarországon tehát valóban diktatúra lehet, de nem a Fidesz diktatúrája, hanem ellenkezőleg, a globalo-SZDSZ helyi ügynökhálózatának láthatatlan diktatúrája. Ennek tagjai – mások mellett – a magyar baloldali politika ismert szereplői, gondolhatjuk tovább a közgazdászprofesszor okfejtését.

A halállal való vádaskodás másik emblematikus szószólója Gyurcsányné Dobrev Klára, aki az ATV-ben legutóbb azzal vádolta a magyarokat, hogy tájékozatlanok. Azt hiszik, mondta, hogy Magyarország jól áll a halálozási listán, miközben szerinte drámai a helyzet. Fentebb már láthattuk az ilyen típusú állítás számokkal történő cáfolatát.

Egyébként pedig téves az az állítás, még ha valamilyen „felmérésen” alapul is, hogy Magyarországon az embereknek nincs fogalmuk az elhunytak számáról. A lényeg, hogy aki akarja, mindent pontosan tudhat, hiszen naponta jönnek ki a friss adatok. Aki nem tudja, az valószínűleg nem érdeklődik irántuk, nem követi a híreket. Neki nem a számok fontosak, hanem az, hogy Orbán Viktor vezeti az országot, mert benne bízik, mert nem okozott neki csalódást, és pontosan tudja és érzi, hogy az emberekért dolgozik.

Az embereknek az adatok ismeretétől vagy nem ismeretétől nem változik meg a véleményük Orbán Viktorról. Ezt csak Gyurcsány és Dobrev szeretné elérni mindenáron.

Eddig sem sikerült, ezután meg – gyanítom – pláne nem fog.

Ha valamire, akkor erre lehet egy sört inni szabadságunk új jelképein, a végre megnyíló teraszokon.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére