Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány hazugságmódszertana ma is irányadó

Horváth K. József

2021.04.18. 16:10

Most, hogy Gyurcsány kiadta az új jelszót, miszerint ő, a pártja és a hozzá kötődő baloldali ellenzék kifejezetten oltáspárti, s aki ennek az ellenkezőjét állítja, az lop, csal, hazudik s egyéb gazságokra is képes, újfent munkához látott Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció szinte legnagyobb egészségügyi hergelője.

Persze nem úgy, ahogy az ember gondolná, hogy illedelmesen elnézést kér korábbi oltásellenes borzalmaiért s elkezdi az új parancs szerinti pártküldetését. Egy fenét. Talán újból átnézte azt a kilenc pontos listát, amit anno Gyurcsány Ferenc még a parlamentben ismertetett azokról a hazugságmódokról, amelyeket az idők során, napjainkig bezárólag maga is szívesen alkalmaz.

Gyurcsány friss Facebook-bejegyzése ugyanis azt a jelszót hirdeti, hogy választási győzelmük után „közös lesz az ország!” Na, nem az itt élőké, egy fenét. A vele szövetséges politikai pártoké. „Több a zászló, de közös a tábor. Közös lesz az ország is.” Azt mégsem merte mondani, hogy „Tiéd az ország, magadnak építed”, mert ez már Rákosi alaposan lejáratta. Nemhogy az ország, de még az sem volt a tied, amit megtermeltél, vagy a ház, amit fölépítettél. Lesöpörték a padlást, betelepítették a komcsikat, téged meg kitelepítettek, hogy az életeddel is kényük-kedvük szerint rendelkezzenek. Bár Gyurcsány ma finomabban fogalmaz, de ugyanebben a szellemben, hiszen az Európai Egyesült Államokkal, amihez most is toborozza a támogatókat, éppen azt akarja elérni, hogy földönfutókká tegye azokat is, akik rá szavaznak. Hiszen egy ilyen központosított birodalomban minden lesz, csak szabadság és demokrácia nem, s a kontinens összes lakója, közte a magyarok is, úgy táncolnak majd, ahogy a birodalom vezérei fütyülnek. Ferenc pedig heves nyelvcsapásokkal tisztogatná a hátsójukat. A „Közös lesz az ország!” jelszó annyit jelent, hogy Magyarországnak vége. Betelepítik a migránsokat, s akkora baloldali szavazótábort kreálnak, hogy a magyaroknak esélyük sem lesz visszakapniuk azt a szabadságot, amit tíz éve élvezünk végre idehaza.

Ezen munkálkodnak Gyurcsány katonái is, köztük Komáromi Zoltánnal. Ez a ritka szemforgató alak természetesen most sem oltásellenes, a szó szoros értelmében, de a kormányzati intézkedések szüntelen és alaptalan bírálatával továbbra is ugyanúgy hergel, mint korábban. Tetteivel ugyanazt a célt igyekszik elérni, mint pár hete a kimondott oltásellenességével: a kormány elleni bizalmatlanságot fokozva megkönnyíteni a kabinet jövő áprilisi leváltását.

„Több, mint egymillió Pfizer bent van a hűtőszekrényben, de nem adják ki, amíg – gondolom – el nem oltják a Sinopharmot, meg a Szputnyikot.” Ez megfelel Gyurcsány hazugságsillabusza 3. pontjának, a „hamis tényállításnak”. „Túlozzál, hátha elhiszik”, teszi hozzá Fletó. Komáromi pedig engedelmesen teljesíti a parancsot. Még ma is csak „gondolja”, amit állít, fogalma sincs róla, hogy valójában így van-e. Arra viszont alkalmas ez a vakítás, hogy tovább agitáljon a keleti vakcinák ellen, hogy kételyeket ébresszen az emberekben, hogy lassítsa az oltási folyamatot, fokozva az emberekben a bezártság miatti feszültséget. Hátha robban egyszer, reménykedik.

Majd a sárga irigységre alapoz (a Gyurcsány módszertan 5. pontja), amikor arról beszél, hogy azért akarják a Sinopharmot meg a Szputnyikot oltatni, mert vállalatok hozták be és nyereségük van belőle. „Hány forintot fog a cég bezsebelni?” – teszi fel a gyanakvást indukáló kérdést. Majd ostoba módon rögtön meg is cáfolja magát: „Nem tudjuk, de jövő áprilisban meg fogjuk tudni.” Ugye a baloldal remélt győzelme után.

És még egy gyöngyszem Komáromi új helyzetnek megfelelő hergelő narratívájából, amelyben a vidéket állítja szembe a fővárossal. „Vidéken sokkal jobban állnak a kollégák, sokkal több védőoltást kaptak. Nem merem már azt hinni, hogy Budapestet még ebben is bünteti a kormány. De hát, ha budapesti háziorvosok nem kapnak elegendő oltóanyagot, akkor mit csináljunk.” Aztán az oktondi háziorvos maga cáfolja meg önmagát, amikor eldicsekszik azzal, hogy már 850 embert beoltott. „Én 42 százalékon vagyok, míg az országos átlag szerintem csak 30.” Tessék mondani, ha neki Pesten 12 százalékkal több regisztráltat sikerült beoltania, mint az országos átlag, akkor hogy akarja büntetni a kormány a fővárost a kevesebb vakcina kiszállításával?

Tehát a DK továbbra is vérlázítóan oltásellenes politikát folytat, de aki ezt ki meri mondani, arra megsértődik, az nem mond igazat. „Alkalmazzál kettős beszédet” – tanítja Gyurcsány hazugságmódszertani gyűjteménye. Milyen érdekes egybeesés.

Komáromi érvelésében továbbra is kiérezhető a keleti, különösen a vakcinákkal szembeni ellenségesség, mondván, a hatásáról nem tudnak semmit. Érdemes ideidézni Gőgös Zoltán volt MSZP-s politikus tapasztalatát, amit a Facebookon osztott meg: „Terveztem, hogy csináltatok laborvizsgálatot a második kínai oltás után. Tegnap ez megtörtént, az eredmény megnyugtató, a minimális 50-es értékkel szemben közel 600 az ellenanyagszint. Ez az érték a modernebb vakcináknál magasabb, de a betegségen átesetteknél 400 körüli értéket mérnek.”

Milyen érdekes, Gőgös Zoltán már nincs a baloldali politikusok között. A 2018-as választások után visszaadta listán megszerzett mandátumát, nem vállalt vezető tisztséget a pártban, hátat fordított a politikának.

Meg lehet érteni. A szervezeti kérdésekkel összefüggő bírósági ügyekre gondolva látható, hogy az MSZP-nek sem erőssége az igazmondás. Az összegyurcsányozott baloldal azonban még a szocikhoz képest is szintet lépett. Gőgös ezt nyilván tudta. Nem lelkesedett azért, hogy „Közös lesz az ország!”

Volt tehát tisztességes politikus a baloldalon is.

Azóta már alig! Csak a Komáromiak maradtak.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére