Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány csörgősipkában

Horváth K. József

2021.03.24. 19:00

Egy látszólag vidám nap emelte meg a kalapját ma reggel előttünk. Na nem azért, mert a halottak száma sajnos ma is drámaian magas, s a fertőzöttekből is jóval több van, mint tegnap, hanem azért, mert ebben a helyzetben Gyurcsány Ferencnek viccelődni támadt kedve. Nyilván azért, mert szerinte ez egy tréfás helyzet.

Úgy gondolta, hogy az utóbbi időben talán túlzottan is nagy a felé áradó társadalmi szeretet, mert – ahogy mondja – mindennek ő az oka. Most nem Soros, hanem ő. Gyurcsány. Ezért Youtube-videójában felfedi előttünk, hogy a járvány tragikus eseményeinek előidézése mellett mi szárad még a lelkén.

Például az eredendő bűn. Ő suttogta Éva fülébe, hogy szakítsa le az almát. Innentől hordozzuk a bűnt magunkkal. Illetve, hogy ő felelős a két világháborúért, ő lőtte le Ferenc Ferdinándot, ő emeli a benzinárakat, gyengíti a forintot, léptette ki a Fideszt a Néppártból.

Ezek természetesen tőrőlmetszett ostobaságok, de például az oltásellenesség, ami egyáltalán nem ostobaság, nem szerepelt közöttük. Még videójában sem intette le a parlamentben hangoskodó bizalmasát, Vadai Ágnes, hogy vonja vissza azt a valóságtól elrugaszkodott kijelentését, hogy a baloldal – élén Gyurcsánnyal – oltásellenes. Pedig mondhatta volna, hiszen ma már elég köztudomású, hogy amit Gyurcsány és ilyen olyan altagjai állítanak, annak éppen az ellenkezője az igaz. Tehát ha azt mondják, hogy nem oltásellenesek, márpedig azt mondják, akkor az azt jelenti, hogy nagyon is azok.

Feri mai vicceskedése persze nyilvánvalóan ennek az ellenkezőjét akarja igazolni. Azt, hogy amit a kormány, illetve a jobboldali média állít róla, az nem igaz. Az szemenszedett hazugság. Tehát az elképzelhetetlen, hogy Feri oltásellenes rossz ember lenne, hiszen jó ember, nagyon is jó ember.

Persze, ezt mindannyian tudjuk.

Ezért van mellette egészségügyi szakértőként az a másik nagyszerű, emberbarát elme, akit Komáromi Zoltánnak hívnak, aki képes egy poénnal háromszor is megnevettetni az embereket.

Emlékeznek biztos híressé vált szakértésére az ATV-ben. Mondanivalójának az volt a rezüméje, hogy a betegség jobb, mint a vakcina. Igen, ezt egy orvos mondta, nem egy hazabeszélő temetői vállalkozó. Csókay András, a világhírű idegsebész, a sziámi ikrek szétválasztója ezért nyílt levélben fel is jelentette az orvosi kamaránál, etikai vizsgálatot kérve az ügyben. Hogy reagál erre Komáromi? Újból bemegy az ATV-be, próbálja letagadni, amit mondott, majd hiteles cáfolat helyett megismétli ugyanazt. A jó humorérzékkel megáldott emberek ezt poénnak gondolták, röhögtek is egy jót rajta.

Így hangzott az eredeti párbeszéd és a magyarázat.

„Műsorvezető: ...a kormányzat azt mondja, hogy bármilyen vakcina jobb, mint a betegség. És ezzel tényleg nehéz vitatkozni...

Komáromi Zoltán (közbevág): Én vitatkozok...

Műsorvezető: …Covidban idáig a világon meghalt két és fél millió ember...

Komáromi Zoltán (közbevág): Én ezzel vitatkozok!

Műsorvezető: ...oltásban még senki.

Komáromi Zoltán: Világos. Én vitatkozom ezzel... „

És lássuk a „cáfolatot”: „Én meg azt mondom, hogy ezzel vitatkozom, és ma is azt mondom.”

Hétfőn, szintén a csatorna vendégeként sütötte el a témában harmadszor poénját. Felháborodva, mint a legnagyobb színészek, kivágta a rezet: „Én vagyok a fő oltásellenes, mert két héttel ezelőtt a Simon András kollégájának azt mondtam, hogy nem értek vele egyet, hogy bármilyen védőoltást be lehet adni.” Szóval kikérte magának, hogy amit állított, az oltásellenesség lenne.

Azzal tehát, hogy ha valaki nem ad be oltást, mint az erdőkertesi baloldali érzületű orvos, az nyilván Komáromi szerint oltáspárti, s az a további 4500 háziorvos, aki Magyarország egész területén végzi kötelességszerűen a megelőzést s olt, ahogy az ereje engedi, az oltásellenes.

Komáromi tehát így viccel.

S még egy szösszenetet ne felejtsünk el megemlíteni Feri humorzsákjából. Tegnap Facebookján azzal kacagtatott, hogy nincs elég kórterem, nincs elég orvos, nincs elég nővér, Orbán mégsem kér segítséget külföldről. Szavait ugye ugyanolyan komolyan kell vennünk, mint a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merényletét. Feri Brüsszelből nyilván sokkal jobban látja a helyzetet, mint a kormányfő itthonról, aki Szlovákia segítségkérése kapcsán kijelentette: „Úgy látjuk, hogy megvagyunk, tehát inkább segítséget fogunk adni másoknak.”

Hát ez egy ilyen nap. Feri igyekezett jókedvre deríteni bennünket: megint a kormányt akarta pellengérre állítani. Jelezve, hogy amit róla állítanak, az úgy képtelenség, ahogy van. S az az igaz, amit ő mond. Az, hogy ezen már egy ország röhög, neki nem számít.

Mint ahogy az sem, hogy ezzel a cinikus, kétfenekű magatartással elintézte, hogy a kormány a veszélyhelyzet idejére vegye irányítása alá az önkormányzatok által fenntartott háziorvosi rendelőket is. Kiderült ugyanis, hogy az ellenzéki kerületek önkormányzatai kérés ellenére sem támogatták a háziorvosokat az adminisztratív feladataik ellátásában, sok esetben tudomást sem véve a kérésről. Természetesen ezt is az elkötelezett oltáspártiság jegyében tették, hogy készségesen közreműködjenek abban, minél kevesebb ember juthasson el az oltásra.

Sajnos ez nem vicc. Ez a kemény valóság. Ezzel szembesülnek az oltásra várók tömegei. Meg Ferivel és bizalmasaival, akiknek csörgősipka van a fején.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére