Az olvasás tehertétel. Az élet tehertétele.

Az élet megelőzi az olvasást. Az igazi olvasás ugyanis nem előírja vagy felülbírálja az életet, hanem elmélyíti. Az igazi olvasás a mi szemtanúnk, viszont látjuk benne életünk és ekkor rendszerint történik valami.

Ahogy Márai mondja, csak akkor kapsz a könyvekből valamit, ha tudsz olvasmányaidnak is adni valamit. Ha képes vagy az olvasás párharcában sebeket kapni és adni, ha közöd van ahhoz, amit olvasol. De ezt a terhet el kell bírni és ahhoz, hogy elbírjuk, először is élni kell.

Mást jelent elolvasni Márai igaziját tizenhét évesen és mást már élve az életet. Az első esetben csak várunk tőle valamit, az utóbbiban hozzá is teszünk valamit. Márai igazija a mi szemtanúnk.

A közkeletű olvasat szerint Márai könyve egy zátonyra futott házasság története, ahol először is a nő, majd a férfi szemszögéből látunk rá egy szerelmi háromszög lélektani drámáira. Ez az olvasat szerepel a könyv fülszövegében is. A könyv igazi főhőse azonban nem a férj, nem is a feleség, és nem is az „igazi” szerető, Judit, hanem életük szemtanúja Lázár, a játékmester-író. 

Márai igazijában valójában el van rejtve az „igazi” olvasat, Lázár könyve.

Lázár könyve mondja ki az igazságot, amelynek lehetőségéért annyira küzd a könyv végére teljesen elmagányosodó férfi. Mert aki sokat beszél, az leplez valamit. Aki következetesen hallgat, az meg van győződve valamiről. Lázár következetesen hallgat, mert meg van győződve az élet nagy igazságairól. Arról, hogy az életben nincs semmi szégyellnivaló.

Ezt az igazságot azonban nem lehet kimondani. Mert szétfeszítené a hazug élet, a képmutatás rendjét. A finom, illedelmes, szabályos életet.

A polgári életformát.

Polgárnak lenni azt jelenti, hogy az ember pontosan ismeri a szertartásokat. A szertartásokkal bizonytjuk be, hogy a rendhez tartozunk, hogy képesek vagyunk úgy élni, mint egy illemtanban. Képesek vagyunk eljátszani „a” szerepet, megélni a közhelyek ünnepélyességét.

S bár a közhelynek mindig igaza van, de a közhelyet ki lehet gúnyolni, tükröt mutatva a közhelyszerű életnek (erről szól a regényben Lázárék kedvenc játéka a Kovács úr-játék).  Az igazság kimondása szenvedély, a játékszenvedély pedig fellazítja a finom, illedelmes, szabályos életet.

De ez még mindig belül van a képmutatás, a szertartások rendjén. Ezért a polgári élet állandó küzdelem. A polgár ugyanis mindig menekül.

Menekül, mert már elesett az alkotás lehetőségétől. A polgár az a művész, akinek nincs műfaja.

Mert mindig kétféle ember van, mondja Márai vagy Lázár: vannak a szerzők és vannak az őrzők. Az élet egyik legnagyobb titka megtartani valamit, megtartani mindazt, ami fontos, hogy megmaradjon (innen nézve is érdekes mérlegelni, hogy szünik meg "igazinak" lenni Judit azáltal, hogy folyamatosan meglopja a férfit). Az alkotás viszont a szerzők energiája, akik meghódítják, birtokba veszik az élet és a világ egy újabb szeletét.

Az igazi kínlódás a két létrend közzé szorult emberé. Aki nem képes szerezni és ezáltal alkotni, de nem képes már megőrizni sem. Nincs viszonya a dolgokhoz, nincs köze az élethez.

Márai igazija a kínlódás és a könyörület könyve.  Az igazi polgári olvasókönyv.