Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ferde

Poszonyi Ádám

2019.08.08. 15:28

A kultúrrendőr – Pozsonyi (b)irodalma 21.

Tudják, mostanában a dolgok összevissza vannak, s az ilyesmi szörnyen tud idegesíteni. Itt van például ez az egész dolog ezekkel a képekkel.

Ferdék.

A minap is becsöngetek az egyik lakásba – középkorú nő nyit ajtót –, s mondom néki:

– Szeretném megigazítani a képeit a falon.

Azt ne higgyék, hogy beeresztett. Mintha mit tudom én, mekkora sértést vágtam volna a fejéhez. Pedig nekem muszáj megigazítanom azokat a képeket. Muszáj, értik? Ez valahogy belülről jön. Először lassan, alattomosan jelentkezik. Az ember ilyenkor hajlamos oda sem figyelni az effélére. Aztán egyszer csak váratlanul, elemi erővel tör a felszínre.

A kép a szerző műve

Ilyenkor aztán nincs megállás.

Vannak, akik szerint beteg vagyok. Ostobaság. Nem én vagyok beteg, az ő képeik állnak ferdén. De ők persze nem látják be. Makacsok.

A munkahelyemről is elbocsátottak.

Tudják, eddig egy középiskolában tanítottam. Azt hiszik, megbecsültek? Az ember azt várná, hogyha másutt nem is, legalább egy efféle intézményben más a helyzet.

Értsék már meg végre, hogy ferdék!

Ezt mondtam az igazgató úrnak is, midőn üldözni kezdett.

Egyre csak azon lovagolt, hogyha egyszer tanítási idő van, akkor ő elvárja, hogy egy pedagógus a tanteremben oktassa a diákokat, ne pedig a folyosón lófráljon, s kezében mérőszalaggal a falon lévő képeket igazgassa.

De hát könyörgöm, értsék már meg végre, hogy ferdék!

Csupa elmebeteggel vagyok körülvéve. Ellenséges pillantások kereszttüzében élek. Miért gyűlölnek ezek engem? Mert gyűlölnek, az egész biztos. Érzem. Látom a tekintetükből, ahogy becsapják orrom előtt az ajtajukat, s kihallom szavaikból, amint kilöknek minden elképzelhető helyről.

Volt, ahol kutyát uszítottak rám.

Egyszer kitartóan ácsorogtam egy ház bejáratánál. Az ablakokat figyeltem. Szereztem egy távcsövet. Azzal benézek a lakásokba, s könnyedén meg tudom állapítani, hogy melyik képet miképpen akasztották a falra.

De ők ellenségesen fogadnak és behúzzák a függönyöket.

Mintha én úgy nem tudnám megállapítani azt, amit már amúgy is nagyon jól tudok. Azt, hogy ferdék.

Annál a háznál is így történt. Kijött egy férfi és rám nézett. Tudtam, ő is gyűlöl. Láttam izzani a szemében, amikor eleresztette azt a dögöt.

Pedig a veszély egyre nagyobb. Nem szabad lebecsülni. Valami történik a világban. Nem tudom mi, de érzem. Valami rettenetes.

Ezeket a sorokat a börtönben írom.

Múzeumban voltam a minap. Zárás után mentem oda. Az ereszcsatornán felmásztam, betörtem az ablakot, leütöttem az őrt, majd a felakasztott képekhez léptem.

A bíróságon felkértek, lehetőleg válaszoljak tömören, így csupán ennyit mondtam a jegyzőkönyvbe:

– Kérem alássan, ferdék!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére