Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
Piszkostizenkettő
 
 
 
 

Egy zenekar dicstelen vége

Pozsonyi Ádám

2019.05.10. 14:30

A „Történetek a Mutter-klubból” ciklusból – A kultúrrendőr – Pozsonyi (b)irodalma 15.

1.

Nünüke – polgári nevén Hegedűs Erika – meg volt róla győződve, hogy az énekhangja félelmetesen jó – különös tekintettel a magas, kissé elnyújtott hangokra –, ugyanis Bánki e szavakkal lépett oda hozzá az Almássy téri Szabadidőközpont női vizeldéjének bejáratánál.

– Kisasszony – szólt Bánki, és udvariasan a hölgy felé nyújtotta a sörösüveget. – Az Ön hangja egy csoda! Percek óta itt szobrozunk a barátommal – bökött felém –, hallgatjuk az illemhely belsejéből kihallatszó mesés énekhangot, mely hang kisvártatva közeledni tetszett, fokozatosan erősödött, s ím, az ajtóban egyszer csak megjelent Ön, s most a barátommal itt állunk letaglózva. Engedje meg, hogy megkérdezzem, nem akar belépni az együttesünkbe? Ön lehetne az énekesnő!

Nünüke csak állt ott, zavartan fogta a meglangyosodott Kőbányait, majd halkan így szólt.

– De igen. Miért is ne?

Nünüke – kinek az égvilágon semmi köze nem volt a legendás Korcs Undor Nünühöz, s Undor minden bizonnyal felháborodva ráncolta volna szemöldökét ama hír hallatán, hogy őt, mint a csücsörítés tudományának hírneves tudorát, holmi becéző formában emlegetik – azt persze nem tudhatta, hogy Bánki meg jómagam már hetek óta, minden egyes koncerten az ő hátsó domborulatait tanulmányoztuk, s a történet előtti szombat este fél tizenegy magasságában, amikor az Auróra cirkáló épp befejezte a Fojtogatók c. dal előadását, Bánki ujjával a tőle pár méterre kissé kapatos állapotban üldögélő lány felé bökött, s így szólt.

– Nézd! Be lehet látni a lába közé. Ó, de felcipelném valahová! Adj egy lakáskulcsot!

A rajz a szerző munkája

Jómagam csak bólintottam erre, s kibontottam egy sört.

Nünüke mindezt nem tudhatta, azt viszont igen, hogy édes jó szülőanyja már századszor szólt rá ebben a hónapban, hogy ne nézegesse magát folyton a tükörben, s ne vegyen fel különös pózokat, miközben – az angol X-ray Spex együttes énekesnőjét hallgatva – a kezében tartott Piros Arany ételízesítő tubusát tartja a szája elé.

Épp ezért Nünüke szerfölött pozitívan állt a művészi kiteljesedés kérdésköréhez.

– Mi a zenekar neve? – csacsogott. – És milyen zenét játszik?

Összenéztünk Bánkival. A zenekar neve eddig eszünkbe sem jutott. De hosszú tűnődésre most nem volt idő.

– Alternatív Avantgárd Art – mondtam neki. – A. A. A. – Majd még hozzátettem: – Én találtam ki.

– Nagyon jó! – sikkantott Nünüke, és a nyakamba ugorva lelkesen átölelt, s míg én a levegőt kapkodtam, vállamra boruló hajának sűrű erdején keresztül belém hasított Bánki féltékenységtől izzó tekintete.

– Erre most nincs idő! – rántott arrébb a barátom vadul, majd a lány felé fordult.

– Megengedi, hogy tegezzem?

Nünüke elmélázva bólintott, mert igazság szerint eddig se értette ezt a fura eleganciát.

– Persze – mondta, s valami italféle után kezdett nézelődni, mert a tőlünk kapott sör közben elfogyott, de megbotlott egy földön horkoló koncertlátogató bakancsos lábában, és nagy lendülettel egy közeli székbe rogyott, ismét rálátást engedve így a combján feszülő harisnyára.

A harisnyán több helyütt felfutott a szál.

Nyeltünk egyet Bánkival.

– Mikor kezdhetnénk el a próbákat? – Hajoltam közel a füléhez, s Bánkinak minden bizonnyal ugyanez a gondolata támadt, mert a fejünk majdnem összekoccant a Nünüke álla tájékán. – Az alternatív kultúra helyzete nem tűr halasztást. Ezt be kell látnod.

– Mondjuk jövő héten? – kérdezte Nünüke, s két lába kalimpált, amikor feltápászkodott a székből.

Ismét csak nyeltünk egy nagyot.

– Megadom a számom – szólt, majd egy használt buszjegyre firkantott valamit, intett és imbolyogva eltűnt a tömegben.

– Azt a számot először is add ide rögtön, vagy másold le nekem is – szólt Bánki, míg a lány hullámzó járását figyeltük guvadt tekintettel.

Megtettem, amire kért.

Megtettem, mert a barátság még az ehhez hasonló kemény próbákat is kiállja.

2.

– Na, jó, de hol próbáljunk? – tettem fel a kérdést már később az éjszakai busz megállójában.

Bánki elgondolkodva vakargatta állát. Sörtéi bántóan sercegtek. A különös zaj összevegyült egy koncertről hazatántorgó fiatalember ordítva előadott élménybeszámolójával, melyet nem messze tőlünk, egy nemrég ültetett facsemete ágaival osztott meg heves gesztusok kíséretében.

Bánki sokáig nem válaszolt. A zakózsebében turkált mélázva, s közben megállapította, hogy az egyik zsebe lukas, amiből rögtön rájött, hogyan veszíthette el azt a két doboz konzervet, mit munkahelyéről, a konyháról hozott volt minap.

– A Perecnél? – vetettem fel. – Ott jó nagy a garázs. Ott tartottuk tavaly az Infantilis Fesztivált is, ahol fellépett a Gépzsír, a Fésű meg az Olaf Palme gyilkosai is.

– Nem. A Perec nem jó – rázta meg a fejét szigorúan Bánki. – Neki most nincs nője.

– Ez igaz – bólintottam, s felszálltunk a közben beérkező buszra.

Végül találtunk egy garázst Angyalföldön, ami távol esett, dohos is volt, ellenben olcsó, lévén mindössze pár üveg világos sört kellett hoznunk a nagyothalló portásnak, aki a Kopasz ismerőse volt – hihetetlen, hogy Kopasz mennyi embert ismert, csak ámultunk folyton –, s úgy mutatott be minket neki, mint „barátait az iskolai énekkarról”.

Dobosnak jelentkezett Bánki egy barátja, aki profi dobos volt, de Bánki elutasította.

– Túl jól néz ki és jó a dumája. Szó se lehet róla. Inkább legyen a Zsobó, aki elég bénán dobol, de pont oly bénán néz ki, s ráadásul beszédhibás is – jelentette ki, majd vetett felém egy sanda pillantást, s hozzátette: Ne fokozzuk a konkurenciát. Így is sokan vagyunk erre a nőre.

Én meg fejet hajtottam a bölcsessége előtt.

3.

Megjelentünk a próbán. Bánki meg én gitárokkal, Zsobó a dobverőjével meg az uzsonnás zacskójával, ami nélkül egy lépést sem tett, Nünüke meg valami igen rövid szoknyában, csizmásan, erősen kifestve, amit valamelyik Siouxsie and the Banshees-poszter hatására kreált. Elkezdtünk hangolni, a portás meg beállt az ajtóba, amit mi idegesen nyugtáztunk, mert rájöttünk, hogy ugyan nagyothall, de attól még jól lát.

– A mi nőnket ne stírölje! – csapkodtuk az asztalt a Mókusban Bánkival a próba után.

Ezt a mondatot élvezettel forgattuk a szánkban, mert a „mi nőnk” már elég közel állt ahhoz, hogy „az én nőm”.

Lassacskán azonban rá kellett jönnünk, hogy a taktika teljes mértékben kudarcra van ítélve. Már megírtunk egy félórás műsort, de egy centivel sem jutottunk közelebb a kitűzött célunkhoz.

Egyikünk se. Pedig próbálkoztunk.

Minden próba maga volt a kínszenvedés. A számokba egyáltalán nem illett Nünüke énekhangja, sőt, Bánkit kifejezetten idegesítette a nyivákolása, így amikor a refrént Nünüke teljes erőbedobással énekelni kezdte, s a nyakán kidagadtak az erek, ő megborzongott, tekintetét elfordította a lány hangképző szervének környékéről, s a hátsó domborulatait kezdte tanulmányozni.

Ez kissé megnyugtatta őt.

– Nem illik bele pajtás, jobb lenne nélküle – sóhajtozott mindig a kocsmában Bánki. – De hát mit csináljunk? Valahogy ott kell tartani a közelünkben – mondta, majd búsan legyintett, s rendelt még egy sört.

– Holnap te dicséred a hangját – nézett rám, miután kortyolt egy nagyot. – Én már nem bírom ezt a hazudozást.

Hát igen. A próbák úgy néztek ki, hogy Bánki mutatott valami témát, amire én rögtönöztem egy szöveget, s a fecnit Nünüke orra alá dugtuk.

– Most te jössz! – mondtam, s miközben a papírt adtam át neki, hozzáértem a kezéhez.

– Ez az akkord itt jó lesz? – Nézett Nünükére Bánki, s míg odahajolt, kézfejével a lány hátsójához ért.

– Mi lenne, ha a refrént kicsit vadabbul sikoltanád? – fogtam meg két vállát, s közben mohón a dekoltázsába néztem.

– Várj, leejtettem a pengetőt! – így Bánki, s a szék alatt mászva megpróbált a combok közé pillantani.

Ellenben a próbák után Nünüke mindig sietett haza.

– Nincs kedved feljönni hozzám és megbeszélni a ritmikai kíséretet? – néztem a szemébe az egyik alkalommal.

Rövid fejrázás volt a válasz.

– Van otthon egy Pistols-kazettám – így Bánki rá egy hétre. – Megmutatnám milyen kórusra gondoltam, ha van most egy kis időd.

– Bocs, de sietek.

És ez így ment heteken át.

A kudarcok kudarca a „Nyárspolgárok, köpök rátok!” című dal begyakorlása után következett be. Nünüke a földön ült, lábait felhúzta álla alá, s egy sörrel a kezében elmélázva dúdolgatta az énekdallamot. Tekintetem végigsiklott két combján, s mellé telepedtem. Lassan átvettem a dallamot, dúdoltam vele, s míg egyre közelebb húzódtam hozzá, kezem – mintegy véletlenül – a háta mögé dugtam, s óvatosan csúsztattam hátsó fertálya felé. Egy centi, még egy centi, éreztem, lassan célba érek, Nünüke nem tiltakozik, hagyja, dúdol tovább, még egy centi, gyerünk, s egyszerre ujjaim valami meleget érintettek. Meleget, keményet és durvát. Ösztönösen megragadtam azt a valamit, s éreztem, hogy ujjaim egy másik kéz ujjait fogják, majd rémülten elengedtem, s Nünüke válla fölött tekintetem találkozott Bánki döbbent tekintetével.

– Ez így nem mehet tovább – jelentette ki másnap Bánki a Mókusban.

Nem mondtam neki ellent.

A helyzetet a sors oldotta meg, a sors, mely egy erős megfázás képében jelentkezett, miáltal Bánki a következő próbát nem tisztelte meg jelenlétével.

Ott álltunk Zsobóval, ki falta az uzsonnát – Bo… bo… bocs, srácok, de é…é…é... éhes vagyok –, a rosszul halló, de igencsak jól látó portással, ki ismét csak Nünüke falatnyi szoknyájából kilátszó testrészeit tanulmányozta, meg én, ki a próba – és Nünüke – tiszteletére még a legjobb GBH-s jelvényemet is feltűztem.

Úgy éreztem, elérkezett az idő.

– Gyere – szóltam a lánynak rekedten, s megfogtam a kezét. – Meg kell beszélnünk valamit.

És jött.

– Nem veszed észre, hogy mi van? – szegeztem neki a kérdést, miután a sokadik kört tettük meg a környéken. – Mi már lassan megbolondulunk!

– De. Látok én mindent – mondta Nünüke, majd megállt, s karomra tette a kezét.

– Ti nagyon helyes fiúk vagytok. Különösen te – mondta, s ujjait végighúzta a vállamon. – De nekem az együttes a fontos. A zenekar. Ha belebonyolódnék bármibe is, a zenekar látná kárát.

– Nem lehet – sóhajtott Nünüke. – Sajnos nem tehetem.

4.

– Francba a zenekarral, meg a nagybetűs művészettel! – üvöltött fel Bánki, mikor másnap meglátogattam, s beszámoltam neki a fejleményekről. Olyan erővel ugrott ki az ágyból, s bontott ki egy sört, mint aki sosem volt beteg.

– Micsoda egy liba! – dühöngött. – Kit érdekel a zenekar? Ha akarunk, csinálunk holnap öt másikat! Csak nem gondolja komolyan, hogy az underground, az avantgárd kultúra meg az önkifejezés nevezetű maszlag miatt hallgatjuk hetek óta a sipítozását, s fecséreljük az időnket? Csak nem gondolja ezt komolyan? Ugye nem?

– De. Szerintem ezt gondolja – bólintottam búsan, s kivettem kezéből az üveget, majd számhoz emeltem.

– Akkor én kiszállok! – így Bánki. – A zenekarnak ezennel vége.

Hallgattunk egy darabig. Csak a Tesla lemezjátszó sercegése hallatszott halkan a másik szobából, ahol a Judas Priest együttes Breaking The Law c. dalának közepén ugrott a tű, s századszorra ismételte a refrént.

– Tudod, hogy mire gondolok? – törtem meg a csendet kisvártatva.

– No?

– Mit kezdjünk azzal sok jó számmal, amit alibiből írtunk?

– Hm – töprengett Bánki. – A kérdés jogos. Azok a számok túlságosan is jók. Még Nünüke sem tudta őket elrontani. Tudod mit? Alapítsunk egy másik zenekart, s akkor majd annak lesznek a számai. És akkor nem veszett kárba az a rengeteg idő. Most, mindjárt ki is találjuk a zenekar nevét.

– S ki fog majd énekelni?

– Mit tudom én – legyintett Bánki. – Majd éneklek én. Vagy te. Vagy akárki, akár a nagyothalló portás. De hogy én még egyszer nővel nem kezdek zenélni, az biztos. Egy életre befejeztem!

Nem mondtam erre semmit. Mit is mondhattam volna?

Egyetértően bólintottam, majd a hűtőszekrényhez ballagtam, s kinyitottam még egy sört.

OLVASTAD MÁR?

Piszkostizenkettő
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Börtönbe mehetnek a németországi saríarendőrség tagjai

Börtönbe mehetnek a németországi saríarendőrség tagjai

Amerika, London, Párizs

A tárgyalás hétfőn kezdődött el. 2016-ban egyszer már döntés született az ügy kapcsán, de ezt tavaly érvénytelenítette a legfelsőbb bíróság.

Verhofstadt elvenné a bevándorlásellenes országok vétójogát az Európai Tanácsban

Verhofstadt elvenné a bevándorlásellenes országok vétójogát az Európai Tanácsban

Amerika, London, Párizs

A belga fogtündér a többségi döntéshozatal bevezetésével engedné be a migránsokat Európába.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak a nap legfontosabb hírei.

Illegális bevándorlók árasztották el az egyik francia repülőteret

Több száz illegális bevándorló foglalta el a párizsi Charles de Gaulle repteret.

Salvini: büszke vagyok rá, hogy mindig rózsafüzérrel a zsebemben járok

Salvini: büszke vagyok rá, hogy mindig rózsafüzérrel a zsebemben járok

Amerika, London, Párizs

A bevándorlásellenes politikus fontosnak tartja az európai kontinens keresztény jellegének megőrzését.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére