Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egy modern kiállítás teremőrének sirámai

Pozsonyi Ádám

2019.08.17. 16:00

A kultúrrendőr – Pozsonyi (b)irodalma 22.

(Keskeny Károly történeteiből)

Keskeny Károly sosem árulta el, hogy voltaképp mivel foglalkozik. Nem is szeretett erről beszélni. Ha mégis faggatta valaki, hűvösen másra terelte a beszélgetést, vagy esetleg futólag megjegyezte, hogy alkalmanként irodalmi jellegű tárcákat publikál a Krajczáros Igazság névre hallgató, politikai és kulturális hetilapba.

Teremőr!

Úgy érezte, ez valahogy messze áll attól a képtől, ami egy író, ködlovag és hivatásos reakciós foglalkozásával kapcsolatban az emberek fejében él.

Pedig az igazság ez volt.

Keskeny Károly a hét öt munkanapján teremőri állást töltött be a Szépművészeti Múzeum „Modern Időszaki kiállítások” részlegénél.

Most ott könyökölt az ablakban, s – mint mindig – a járókelőket bámulta.

Hangosan felsóhajtott:

Unatkozom!

Itt nem történik semmi. Reggel beülök a székembe, és elkezdem nézni a falat. Ez a tevékenység aztán nagyjából ki is tölti a napot. Jobbra, a bejárat felőli sarokban a pók már félig végzett a háló elkészítésével, amit a plafon és az ajtó vastag kerete közé sző immáron harmadik hete.

Ez a legjelentősebb történés, ami az elmúlt hónapokból említésre méltó.

Azelőtt, amikor „A XX. század második felének műalkotásai” részlegen töltöttem be a hivatásomat, még elvétve felbukkant egy-egy érdeklődő. Futólag ócsároltak valami szobrot, vagy vegyes technikával készült kiállítási darabot, aztán nevetve elhagyták a termet. De itt, ahol most ülök, „Az ezredforduló kelet-európai posztmodernjei”-nél, itt még ilyen sincs.

Dél körül általában felállok, s teszek pár kört a teremben. Elsétálok a Kompozíció XII.-től az Images 4-ig, majd vissza.

Semmi.

Lent, az ablak alatt épp gyermekek irkálnak filctollal a buszmegálló táblájára. Néhány várakozó utas felületesen rájuk pillant, majd órájára néz.

Ó, boldog alkotó fiatalság!

Bár a kiállított hírneves kortársak váltanának ki ennyi érdeklődést, ennyi tiszteletteljes figyelmet, mint az a szemüveges elálló fülű kisfiú ott, aki miután kipingálta az utasváró oldalát is, most kacagva felpattant a befutó szerelvényre.

Unatkozom. Igen, ez a legjobb kifejezés.

Egy idő óta öncsaláshoz folyamodom. Különböző színű golyóstollal írok be sértegető bejegyzéseket a vendégkönyvbe, azt a látszatot keltve, mintha felzúdulás, átkozódás, egyáltalán bárminemű érdeklődés kísérné a „Hommage I-XIX” kollázs-sorozatot, vagy a „Colours in Black and White” névre hallgató díjazott akrilfestményt. Ellenben egyre jobban megy a kézírásom elváltoztatása. Hol fiatal, idealista bölcsészhallgató modorában vetem papírra benyomásaimat, hol ráérős középkorú iskolaigazgató nő kerekded betűit formázom élvezettel.

Van, hogy bal kézzel írok. Ez a módszer kiválóan alkalmas kortárs, ám sikertelen alkotó periódusban lévő képzőművész zaklatottságának visszaadására.

Már irigyem is akad. A minap bekukkantott a szomszédos tárlat teremőre. Elbeszélgettünk erről-arról, s amint futólag belepillantott a vendégkönyvbe, összecsapta a kezét.

– Hát ez hihetetlen! Micsoda nyüzsgés! Micsoda élet van itt! Hát, te aztán szerencsés fickó vagy.

Nem mondtam semmit, csak gőgösen kihúztam magam.

Egy ideig állt mellettem, bámult rám irigykedve, majd kifelé indult. Az ajtóból még visszaszólt nekem.

– Megtennél nekem egy szívességet? Ha legközelebb jönnek ezek az élettel teli, harcos, gyalázkodó látogatóid, átküldenéd őket ide a szomszédba? Az én vendégkönyvemben egyetlen beírás sem olvasható. Üres minden lap. Tiszta fehér az egész. Sőt, hogy őszinte legyek – piszkálta zavartan fülcimpáját –, látogatóm se akadt az elmúlt hónapban. Küldd már át őket hozzám. Ugye, megteszed ezt nekem?

Mit tehettem mást? Mit tehet ilyenkor egy tisztességes ember?

Megígértem neki.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Brazíliában semmi sem állíthatja meg a karnevált! + fotók

Brazíliában semmi sem állíthatja meg a karnevált! + fotók

Itt vannak a legjobb képek a sao paulói forgatagról.

Micsoda nap volt: tüntettek Sorosék, Észak-Olaszországban is durván terjed a koronavírus

Micsoda nap volt: tüntettek Sorosék, Észak-Olaszországban is durván terjed a koronavírus

Több százan, talán pár ezren vonultak Budapesten a gyöngyöspatai cigányok kártérítése miatt, eközben Olaszországban egyre több gondot okoz a koronavírus.

Nagyot küzdött, de nem jutott a döntőbe Balázs Attila Rióban

Háromórás meccsen, két rövidítés után kapott ki a magyar teniszező.

Menczer: alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt

Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.

Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő magyar diákok

Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután vasárnap este hazatérnek Észak-Olaszországból, ahol gyorsan terjed az új koronavírus – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap délután az MTI-t.

A gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott a politikai akcióra

A gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott a politikai akcióra

Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője vasárnap a kormány Facebook-oldalán elérhető videóban beszélt erről.

Meghalt egy újabb utas a Jokohamánál veszteglő óceánjárón

Meghalt egy újabb utas a Jokohamánál veszteglő óceánjárón

Tüdőgyulladásban meghalt egy 80 éves japán férfi a Diamond Princess óceánjáró utasai közül, így háromra nőtt a halálesetek száma a koronavírus-fertőzés miatt Jokohamánál vesztegzár alá vett hajón – közölte a japán egészségügyi minisztérium.

Letartóztatták az emberöléssel gyanúsított pakisztánit

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a nemzetközi elfogatóparancs alapján Magyarországon elfogott, többszörös emberöléssel is gyanúsított pakisztáni férfi letartóztatását – közölte a Fővárosi Főügyészség.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére