Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Csernobil felé

Pozsonyi Ádám

2021.04.10. 14:30

Kvóták szerint választják majd a jövőben pilótákat. Igen, kvóták szerint. Már nem csak a politikai életben, a film világában, vagy a különféle díjak, kinevezések, rangok és elismerések osztogatásánál, hanem a repülőgép pilóták esetében is.

„A United Airlines amerikai légitársaság azt tervezi, hogy 2030-ig 5000 új pilótát képez ki akadémiáján, akiknek a tervek szerint legalább a fele nő vagy színes bőrű lesz. „A pilótafülkéinknek is tükrözniük kell a repülőgépeinken utazó emberek sokféleségét. Ezért azt tervezzük, hogy a következő évtizedben betanított 5000 pilótánk 50 százaléka nő, illetve színes bőrű lesz” – áll a légitársaság keddi közleményében.”

Szóval kvóták szerint, ami azt jelenti, hogy nem az alkalmasság, hanem az ideológia dönt majd. Hogy „szinesebb legyen” a pilótafülke. Ennek minden bizonnyal kézzel fogható következményei is lesznek, amit a grafikonok és statisztikák is jól megmutatnak majd, nem az eljött szebb és igazságosabb világ, hanem a lezuhant repülőgépek számának tekintetében, mely minden bizonnyal a jövőben meredeken emelkedik majd.

Ijesztő!

Egyre inkább látszik, hogy az a lakájos, kényelmes és biztonságos modern világ, ami Európában a második világháború után, főleg a 60-70-es években létrejött, lassan a végét járja. Mert az ideológia mindjobban beleavatkozik a mindennapi életbe is, és ahol az ideológia teret nyer, ott kiszorítja a józan értelmet. Ahol bölcsészek, filozófusok, eszmetörténészek, társadalmi kísérletezgetők, és igazabb világ hívők – akár tradíció, akár világszabadság – jutnak hatalomra, ott egy idő után nem működik a lift, csöpög a csap, a kerékpárokat hibásan szerelik össze, a buszok nehezen indulnak, ha indulnak, lerohadnak, és a mindennapok nyugalma belefullad a káoszba.

Köszönöm, de nem kérek abból a szabad nyugatból, ahol, ha egy férfire azt mondom, hogy férfi, meghurcolnak, ha kiderül, hogy a fejében ő egy Marcsi.

Mondjuk, ha én feminista lennék, a transznemű kérdés zavarna a legjobban. Engem nem érdekel, hogy ő minek érzi magát, érezze nőnek, nem szólok bele.

De ne kerüljek már börtönbe azért, mert egy szakállas mukit én nem tartok igazi nőnek.

Ezt nem értik meg. Attól hogy büntetnek, nem fogja több ember nőnek látni a szakállas mukit. Csak azt fogják hazudni maximum, hogy ne hurcolják meg őket transz fóbiáért. Ahogy 52-ben se hitte el a többség, hogy a 200 százalékot el lehet érni a munkaversenyben, de nem mukkant senki, mert féltette az életét.

De ezt lassan tilos kimondani. Lassan majd úgy kell tenni, mint a szocializmusban. Mindenki tudja, hogy a rendszer nem működik, kimondani nem lehet, ezért trükkökkel kell átverni, hogy ne zuhanj le a gépen, hogy működőképes legyen az autó, hogy működjön az élet. Egy ismerősöm jár a 70-es években, Moszkvában, és évtizedekkel később mesélte, hogy a ruházati boltban úgy ment, hogy ha érkezett cipő, akkor mindenki lecsapott gyorsan egy párra, nem nézte, hogy a lábára jó-e, majd a cipő birtokában nekiállt mindenki a helyszínen csereberélni, hogy kinél van, ami az ő lábára megfelelő.

Ha ez a világ beköszönt ismét ez lesz. A magánembernek kell majd trükkökkel kijátszania a hatalom hülyeségeit, az ideologikus elmebajt, ha azt akarja, hogy működjön az élet. De ez olyan lesz, mint a Csernobil világa. Ahol szintén azért volt tragédia, mert rendszerszinten nem működött semmi. Mert ideológiai alapon kerültek vezetők pozícióba.

Ha ideológiai alapon kerül helyére a repülőgép pilóta, a buszsofőr, az elektromos művel igazgatója, a bolti eladó és a belgyógyász, az mitől más, mint amikor ’52-ben az lett igazgató, aki proletár felmenőkkel rendelkezik?

Rohanunk Csernobil felé! És nyugaton lassan beszélni sem szabad róla.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére