Előre jelzem, hogy jelen írás nem személyeskedik. Látszólag egy indexes újságíróról és az ő módszereiről szól, de nála sokkal érdekesebb az úgynevezett ellenzéki újságírás know-how-ja, hogy miként gondolkodnak önmagukról, másokról, mennyit értenek és valósítanak meg az úgynevezett szakmai minimumból.

Ma Brückner Gergely kollégáról írunk.

Megérkezett a hír: a jelek szerint az azeri kormány hatalmas összegekkel vesztegetett meg európai döntéshozókat. Az Átlátszó hamarosan kirukkolt azzal, hogy a tekintélyes summából Magyarországra is jutott hétmillió dollár. Igen ám, de bizonysággal ennél többet nem állítanak, bár a terjedelmes oknyomozó cikkből világos, hogy mindenképpen a magyar kormányt szeretnék a pénzküldemény végállomásaként látni. Ezért aztán elképesztő gondolati tornamutatványokra vállalkoznak. Leírják például, hogy a szóban forgó offshore cég – figyeljük a megfogalmazást – „hivatalos bankja”, a „Matolcsy-féle MKB”, majd pár mondattal később kiderül, hogy igaz, akkor még német tulajdonosoké volt az MKB, valamint az offshore cég mindössze ott vezette a számláit, ezért címkézték fel a „hivatalos bank” megnevezéssel.

De azért rohadjon meg a magyar kormány, persze. Világos.

Mi azonban ne ragadjunk le az Átlátszó oknyomozó anyagánál, összpontosítsunk Brückner Gergelyre. Õ ugyanis pár nappal ezelőtt fulmináns cikkben leplezte le a további  összefüggéseket. Írása vezető anyag az Indexen, százezrek olvassák.

Ebben a cikkben Brückner szépen felcsipegeti a magyar-azeri kapcsolatok elmúlt néhány évének morzsáit, ír baltás gyilkosról, látványberuházásról, de a hőn áhított célhoz, az Orbán-kormány érintettségéhez egy tapodtat sem kerül közelebb. Szinte érezni a lihegését, ahogyan iparkodik, ujjai fürgén szántanak a klaviatúrán, csikorognak az oknyomozásban olajozott belső csapágyak, eredmény azonban sehol. A röpdolgozat fő csapásiránya az azeri magyar nagykövet „gyanús” működése, róla Brückner hatvedernyi izzadság után is csak ezt böki ki (és kiemeli cikkében, mint fontos elemet): „Az biztos, hogy Azerbajdzsán, a fogadó ország elégedett volt a nagykövet munkásságával”. Ez aztán a leleplezés. Idemásolom cikke végkövetkeztetését, Brückner termékeny bizonytalanságának ékkövét is: „A ’baltás’ kiadása után egyesek azt remélték, hogy a gazdasági kapcsolatok erősödése lehet az ellentételezése a magyar gesztusnak. De ez elmaradt. Az átlátszó.hu most megjelent információi alapján az sem kizárt, hogy valamifajta rejtett ellentételezés addigra már rég megtörtént.”

Tetszenek érteni? Bizonyíték sehol, nyomok nincsenek, de – figyelem! – „NEM KIZÁRT, hogy valamiféle rejtett ellentételezés” forog itten, ottan, valahol.

Szerintem pedig az nem kizárt, hogy az indexesek este, munka után szakmányban mutogatják a fütyijüket elkószált óvodásoknak.

Nem mondom, hogy így van. Csak azt mondom, NEM KIZÁRT.

Az ember elolvassa ezt nem is tudom minek nevezhető cikket, majd feltesz néhány kérdést magának. Az első kérdés az, hogy helytálló-e a következő okfejtés?

1. A szomszédom a jelek szerint lopott.

2. Tény, hogy ismerem őt, néha szoktunk beszélgetni.

3. Tehát én is lopok.

Hogy én mit gondolok erről, az mellékes, de Brückner Gergely szerint ez lefegyverzően logikus gondolatmenet. Ha az azeriek tolvajok, akkor Orbán is az. Én a magam részéről aléltan heverek ennyi tudomány láttán.

A második kérdés az, hogy ha az ellenzéki térfélen Brückner Gergely a legjobb újságíró, ha ő szabja az illemet, és reá tapadnak a kíváncsi tekintetek, akkor milyen a többi? Mit tanulnak tőle a fiatalabb, tapasztalatlan kollégák? Azt hiszik, azt gondolják, hogy ezt így kell csinálni? Érkezik egy hír, és az ő munkaköri kötelességük az, hogy politikai szándékuk szerint továbbálmodják a sztorit a nem létező mezőben, majd közzé is tegyék „következtetéseiket?”

Brückner Gergely, a fenti eszmefuttatás szerzője ugyanis nem akárki. Brückner Gergely munkahelyváltozását csak olyan hangnemben szabad bejelenteni, ahogyan Szily László megtette. Cafrang, kaserolás nélkül szigorúan tilos, muszáj valami bombasztikusan elfogultat belegyömöszölni a pár mondatos hírbe: „Áprilistól az Index gazdasági rovatában dolgozik Brückner Gergely, a korábbi Figyelő sztárszerzője, az egyik legjobb magyar pénzügyi-tényfeltáró újságíró.” 

Brückner Gergely Pullitzer-díjas újságíró, dédelgetett sztár a túloldalon, akivel a simicskista sznobok és a szélsőliberális gonzómatyik karöltve járnak, és akire szokás selypítve és nyafogva hivatkozni. Maga a példakép nemrégiben arról beszélt egy terjedelmes interjúban, hogy hisz az objektív igazságban és értékekben, és hogy szerinte a minőségi sajtó dolga továbbra is az, hogy utánajárjon az ügyeknek.

Gondoljuk csak végig ezt az egészet.

Először is: akárhogy töröm a fejemet, soha, egyetlen alkalommal sem hordtam össze efféle trágyadombot huszonnégy éves pályafutásom alatt. Előfordult, hogy valakibe előre megfontoltan beleszálltam, olyan is megesett, hogy melléfogtam, tévedtem. Meg olyan is, hogy a saját politikai prekoncepciómhoz gyártottam cikket, igen. Csakhogy soha nem írtam cikket, ha valamilyen tényanyag, felderíthető, kipellengérezhető adalék nem állt rendelkezésemre. Ilyen esetekben, bármilyen műfajról, oknyomozó anyagról, publicisztikáról van szó, az ember egyszerűen nem ír egy megveszekedett sort sem, mert nincs semmi a kezében. Brückner eljárásával az a baj, hogy ő politikai szándékkal dagasztotta fel az alaphírt. Semmit nem tett, csak ébren tartott és világgá repített egy roppant körültekintéssel megfogalmazott hazugságot. Az oknyomozó újságírás hercege lement kutyába. Nem túl szép látvány, de ha ugatunk, legalább ne nevezzük madárcsicsergésnek.

Az utolsó három mondat vízválasztó. A tipikus balliberális értelmiségi soha nem fogadja el tőlünk. Nem, mert ő rendíthetetlenül hisz a maga kultúrfölényében, és mondhatsz bármit, Brückner Gergely holnap is az marad számára, aki tegnap volt. Tisztában vagyok azzal, hogy a jobboldalon sem üdítőbb a helyzet, errefelé is működik a bandaszellem, ha nem is abban a beteges, perverz formában, mint a baloldalon. De azt majd elmondják ők, úgyis el szokták mondani. Ma csak annyi feladatot szabtunk magunknak, hogy leszögezzük: nem, ti semmivel nem vagytok jobbak, különbek a jobboldali újságíróknál. Nem vagytok a kultúra és tudás felkentjei, és egyszerűen nincs jogotok a fölényeskedésre. Brückner Gergely példája és a jelen cikkre érkező majdani mentegetések és relativizálások – felmondjam előre? – pontosan jelzik a romlottság fokát az ellenzéki sajtóban.

Szóval, itt a tükör, emberek, nézzetek bele. Nézzetek bele, és vegyétek észre azt a büdös nagy gerendát.