Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Békemenet után

Pozsonyi Ádám

2021.10.24. 14:15

Na, akkor ezt elmesélem.

Nem szeretek tömeg közé menni. Még akkor se, ha a tömeg azt képviseli, amit én. Még akkor se, ha egyetértek vele. Ez igazság szerint egyfajta művészi alap lelkiség. Nem gőg, dehogy. Nem elitizmus. Ez vele jár, enélkül a lelki alkat nélkül nem létezne művészet, lévén a művészet az egyénről szól. Nem véletlen, hogy a középkor egy szakaszában nem létezett mai értelemben vett művészet, az inkább egyfajta illusztrálása volt egy világképnek. Anonymus sem írta oda a munkájához a nevét. P. mester. Ennyit tudunk. Az egyén, az ego előtörése hozta el a mai értelemben vett művészetet, az más kérdés, hogy most a végpontnál tartunk, a másik oldalnál, hisz a nagyvárosok utcai falfirkálóinál már csak a szignó létezik, az ego, az alkotás maga gyakran el is marad.

Az a művészet, amiben semmi nem tükröződik vissza az alkotóból, nem művészet, ahol pedig csak az alkotó van, és a közösség nem látja meg benne saját magát, nem ismer magára senki más az alkotón kívül, az meg értelmetlen és értéktelen. Mindig az arany középút.

Na, de be is csukom a kincses kalendáriumot, elég a bölcselkedésből, nem is erről akartam beszélni. Szóval nem szeretem a tömeget, de tegnap úgy éreztem, ott a helyem. Most ott kell lenni. Mindenkinek. És a megerősítést, hogy jól döntöttem, nem csak a beszéd, meg az ott tapasztalt élmények erősítették meg.

A legmeghatározóbb élmény a visszaút volt. A végső katarzist a hazafelé szereztem meg.

A 8E járat amúgy sem egy utasoktól elhanyagolt, félig üres járat, főleg így, hogy a haza tartók egy része is utazott. Állunk az egyik kapaszkodónál, szorongunk, néz az ember ilyenkor ki a fejéből, nem gondol semmire, épp ezért a mellettünk lezajlott jelenet korai szakaszát nem is követtem. Csak a fortissimo után csodálkoztam rá.

Idős úr ül az egyik széken, mellette a neje, az úr lába előtt egy tábla, fehér, rajta felirat „STOP GYURCSÁNY!”. A békemenetről hozhatták magukkal. Az idős pár mellett (fölött) harmincas párocska. Fickó hangja gúnyos, támadó, arrogáns: „Minek viszi ezt öreg? (Pár trágár kifejezés.) Azt gondolja, ettől Gyurcsány megijed? Maga is beszopja a propagandát? Az Orbán talán jobb? Vén hülye.

Az úr eleinte válaszolgatott, a felesége meg sem szólalt, de a fickó egyre dühösebben támadta. Lopás, Orbán, szánalmas, majom, hogy néz ki, stb.

Úr hallgat, s néz az ablak felé. Mit tegyen? Kétméteres prolival mit tehet?

Fickó tovább pattog, mire a háta mögött egy középkorú férfi bekapcsolódik, és rendre inti a hangoskodót. Az felé fordul, s elkezd fenyegetőzni. (Na, gyere, szállj le. Nem félek az ilyentől, stb.) A férfi gondolom, nem akar verekedni, így elhallgat. Suttyó felénk fordul, az arcunkba, és így szól. „Sok Orbánista barom! Hát nincs igazam?”

A kesztyűt van, amikor fel kell venni. Az ember nem hagyja. Nem hagyhatja. Még akkor sem, ha egy agresszív proli. Nem megyünk le a szintjére, de nem is engedjük.

„Nincs. És ezt fejezze be.”

Majdnem egyszerre mondtuk. és mondtam (mondtunk) más dolgot is, szó szerint nem tudnám, és nem is kell idézni, de a fő vonulat az volt, hogy nem szégyelli – nem szégyellik, mert suttyónak a suttyó párja semmivel nem volt halkabb és szerethetőbb – hogy idős embereket sértegetnek a buszon?

„Közöd?” „Leszállsz velem?” „Sok a rúzs!” (Ezt ugye nem nekem mondták.). „Nem ugatsz!” (stb.)

Új szereplő jelenik meg. A busz elejéről, közvetlenül a vezető mögül, bajszos bácsi jó, és hozzá szól. Rajta kokárda. Kifejti a véleményét, és beszél az illemről, meg a tisztességről, mire fentebbi stílusban kap választ, most már ordítva. Az idős pár ott a táblával eközben felkászálódik, és szomorúan, megfélemlítve az ajtó felé oson, és le a buszról. A „STOP GYURCSÁNY” szomorúan vonszolódik utána a földön.

Összefogás. Ez volt az első szó, ami eszembe jutott, mikor mi is leszálltunk. Mert mi összefogtunk. Én egy író-művész vagyok. Az úr, aki először szólt bele, tán egy fizika tanár. A táblás bácsi a nejével lehet, hogy nyugdíjas házfelügyelő, és a bajszos illető a kokárdával tán a helyi gazdakör jeles embere, és a kocája díjat nyert egy kiállításon.

Mindegy, hogy nekem a kedvenc albumom a brit The Stranglers zenekartól a La Folie 1981-ből, a bácsi a magyar nótára esküszik, a fizikatanárnak meg bérlete van az operában, és soha nem hallgatna thrash metalt, vagy poszt punkot.

Itt most fontosabb dolgok vannak, sőt, egyedül egy dolog a fontos, a közös nevező. Mert ezek nem jöhetnek vissza. Mert, ha ezek visszajönnek, ha ezeket beengedjük a hatalomba, ezek lincselni fognak. Ahogy 2006-ban, amikor a tömeg közé lőttek, és ahogy tegnap, ez a DK-hívő párocska ütött rúgott, és akasztott volna, ha megteheti.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére