Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az élet megy tovább

Pozsonyi Ádám

2020.05.23. 13:30

Az ember korunkban elszokott a valóságtól, mely nem más, mint kegyetlen létharc. Ugyanis a természet kegyetlen, és egyáltalán nem kedves vagy jóságos.

Ez a kegyetlenség ott van továbbra is, ott dolgozik, csak mi elparavánoztuk, hogy ne lássuk, mert túl finomak lettünk az elviseléséhez.

De attól még az ott van, és irányítja az eseményeket. Ezt nem szabad elfelejtenünk soha.

Épp ezért, ha bekopogtat ablakunkon a valóság, csak ámulunk. Ennek részben oka, hogy évszázadok óta – konkrétan a nagynak kikiáltott francia világfelfordulástól és mészárlástól kezdődően – utópiákhoz, (rém)álmokhoz, íróasztal mellől kiokoskodott mesékhez van szoktatva tudatunk. Liberalizmus, anarchizmus, szocializmus, kommunizmus, feminizmus, újabban genderizmus – egytől egyig az univerzum természetének erőszakkal történő átpingálása, amit persze csak a városi ember nézegethet ideig-óráig kedvteléssel, a paraszt rögtön tudja, hogy baromság az egész. (Talán ezért is igyekszik minden haladó szellemű politikai tömörülés elsőként felszámolni a parasztságot). Mi, városi emberek nagyon elszoktunk már a valóságtól.

Távfűtés, orvosi ellátás, hideg-meleg víz, éjjel-nappali üzlet, polgári erkölcs és polgári törvénykönyv segít abban, hogy elszokjunk tőle, és elkényelmesedjünk.

És mi bizony el is kényelmesedünk. Az átlag városi ember ma már nem tudná elvágni egy csirke nyakát, míg nagyanyáinknál ez még napi természetesség volt, az élet megszokott velejárója.

Ám az emberi természet örök, és engem ez késztet mindig tiszteletteljes ámuldozásra. Nem, az egyenlősdi természetesen nem működik -, ahogy a férfi-nő barátság sem -, de azért, ha erőltetik is, és ezzel atomjaira bontják is a társadalmat, valahol mindig megmarad a legmélyén valami örök emberi, mely túlél minden kataklizmát.

Az élet megy tovább. Ez volt a címe hajdan egy nagyszabású német filmnek. Egy filmnek, amely soha nem készült el. Tipikus náci propagandafilmnek szánták, amely a győztes háború utáni diadalmas életről szólt volna. 1945 elején kezdték el a forgatást. 1945 elején! És az év júniusára tervezték a bemutatót. Valamennyi azért elkészült belőle, bár a visszaemlékezések szerint a munka lassan haladt, ugyanis forgatást erősen akadályozták a bombázások.

Egy másik német film címe Colberg. A cselekmény a harmincéves háborúban játszódik – Colberg erődjét a hős német védők hősiesen védik. (Nagyon helyesen – tegyük hozzá -, a katonának ez a dolga). 1943-ban kezdik rögzíteni. A forgatáshoz több mint 10 000 statisztát szerződtettek, s csak a téli jelenetek hitelesebbé tételéhez ötvenvagonnyi sót szállítottak a helyszínre. S a bemutató időpontja: 1945. január 30. Az oroszoktól körbezárt és fenyegetett Berlin egyik kültelki filmszínháza, ill. az egyik francia fronton harcoló német egység tábori mozija.

Az élet megy tovább. És igen, Berlinben, 1945. március végén még bélyeget adtak ki, és mindjárt elsőnapi borítékot is nyomtattak hozzá! (Aki valaha is gyűjtött bélyeget, tudja, hogy ez mit jelent).

Igen, az emberi természet örök, megváltoztathatatlan, s az apró, kisszerű megszokásokban mutatkozik meg leginkább. Van a jelenségre egyébként magyar példa is. Az Ez történt Budapesten c. filmet 1944-ben rögzítették, akkor, amikor Pesten már szintúgy bombázások és elsötétítések voltak. (A filmben látható is egy jelenet, amelyben a szereplők a beszélgetés közepén hirtelen az ablakhoz lépnek, s elhúzzák a függönyöket, mert megjelentek az angolszász bombázógépek.) Gondoljunk bele, bombázzák a várost, az utcán őrjáratok vannak, és Rajnai Gábor a klasszikus békebeli féleértések szellemében komédiázik, mint a Hyppolit a lakáj boldog éveiben.

Az élet megy tovább. Csak nem mindegy, hogy velünk, vagy nélkülünk. És igen, a beteg utópiákról kéne már végre leszokni, ugyanis előttem egy kép, egy vízió, mely akár rémálomnak is beillene. A Vörösmarty-tér egyik kapualjában két nyugdíjas érmegyűjtő találkozik.

– Eredeti ez a Bethlen Gábor tallér? – kérdezi az egyik. – Nem jusztirozott? Nem volt fülnyomos?

Az utcákon nem látni fehér embert, muszlim őrjáratok köröznek és sötétedés után a maradék őslakosság a bezárt ajtók védelme alatt próbálkozik a túléléssel.

– Nem volt füles, elhiheti nekem. – Bólint erre a másik. – Adok érte két Orseoló Péter denárt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére